#60.

Itt az idő, emberek : ) Mindennek vége lesz egyszer, ennek itt van vége. Én csak szeretném megköszönni, hogy velem voltatok egy évig, mert igen, ma egy éve került fel az első rész : ) köszönök minden egyes kommentet, és remélem, Amber és Justin szerelme mindenki tetszését elnyerte, és mindenki szívébe belopóztak egy kicsit : ) Most pedig akkor utoljára írok nektek, tehát jó olvasást, és hadd kérjelek meg titeket búcsúzóul, hogy aki ezt a részt elolvassa, és velem együtt int búcsút a történetnek, írjon egy kommentárt :') hát sziasztok, és legyetek jók, talán még jelentkezem ;) <3

U.i.: továbbra is elérhettek Twitteren: https://twitter.com/#!/dorrkaaa szívesen válaszolok bármilyen kérdésre, valamint, ha új blogot fogok kezdeni, azt itt fogom először közzé tenni, szóval érdemes figyelni :)

Ahogy lassan lépkedtem anyu és Scooter mögött a ház felé, szívverésem kezdett felgyorsulni. Megálltunk az ajtóban, anya felcsengetett, Ryan kinyitotta a bejárati ajtót mi pedig bementünk. Próbáltam mély levegőket venni miközben mentünk felfelé a lépcsőn. Ryan már várt az ajtóban.

- Hé, sziasztok! - jó ideje most láttam először mosolyogni. Scooterrel lepacsiztak, anyát megölelte, majd az én tenyerembe is belecsapott. - Gyertek be, üljetek le a kanapéra.

- Amber? - kérdeztem ahogy elhaladtam mellette.

- A szobájában, menj csak fel nyugodtan. - bólintott és bezárta mögöttem az ajtót. Már indultam volna a lépcső felé, amikor anyu utánam szólt.

- Justin, gyere egy percre. - elhúzott a konyha felé, hogy halló távolságon kívülre essünk. Ryan és Scoo beszélgetésbe elegyedtek a nappaliban, így tiszta volt a levegő. - Ne felejtsd el amit mondtam. Nem számít mi történik, mind tudjuk, hogy szeretitek egymást, ezt ő is, és te is tudod. Nem kell eljátszanod a keményet kisfiam, ez nem az a pillanat, amikor kifejezéstelen arccal kell játszanod, ez nem egy hokimeccs, vagy egy sajtókonferencia, ahol ügyelned kell mit mondasz. - megértő arccal nézett rám, olykor pedig a padlót bámulta. Tudtam, neki is elég elviselhetetlen. Amber olyan volt neki, mintha a lánya lett volna. Így egyszerre készült elveszteni a lányát és a fia boldogságát is.

- Megpróbálom megoldani. - sóhajtottam halkan.  Ránéztem, majd elállt az utamból. Végignézte ahogyan felszaladtam a lépcsőn, majd csatlakozott a többiekhez a nappaliba.

Megálltam az ajtaja előtt. Halk zene szűrődött ki a szobából. Ökölbe szorítottam tenyeremet, talán erősebben, mint azt kopogásnál szokás, de így legalább levezettem egy kicsit a feszültséget. Bekopogtattam, majd miután leállt a zene és jött a válasz, benyitottam. Az asztalánál ült, laptopja nyitva volt, de amint megpillantott lecsukta és mosolyogva állt fel.

- Nem is hallottam, hogy megjöttetek! - mondta és közelebb sétált.

- Csak két perce léptünk be. - mondtam és egy puszit nyomtam homlokára. Karjaival körül ölelte derekamat.

- Mi újság? - nézett fel rám. Gondolatban visszatekertem az eltelt 24 órámat és megint elöntött az a rossz érzés. Hezitáltam, ami kezdett feltűnő lenni neki is. - Na mi az? Baj van? - ijedten nézett szemeimbe.

- Beszélnünk kell. - és ezzel hivatalosan is megkezdtem a kivégzésünket. - Jobb lenne, ha leülnénk. - böktem fejemmel az ágy felé. Lassan leültünk, törökülésbe húzta fel lábait, én kicsit felé fordultam és gondolkodtam, hogyan is kéne elkezdenem.

- Mi a baj? Történt valami? - kérdezte halkan és kétségbeesetten nézte arcomat.

- Nem, de fog, ha nem változtatunk a dolgokon. - mondtam és elhallgattam. Nem tudtam mi lenne a legmegfelelőbb elkezdeni, de semmi nem jutott az eszembe.

- Justin bökd ki, mielőtt szívrohamot kapok.

- Mi a véleményed az elmúlt napokról? - felnéztem szemeibe és vártam válaszát. Meglepetten gondolkodott el egy kicsit.

- Nem tudom. Én... Hát egyáltalán nem az eddigi életem fénypontja volt az elmúlt időszak, de miért kérdezed?

- Ugye te is érzed, hogy lehetett volna jobb is, igaz? - ráharaptam alsó ajkamra, próbáltam közben arra koncentrálni, hogy kezeim ne remegjenek.

- Persze, mindig lehetne jobb, de nincs mit tenni. - rántott vállat. Nagyot sóhajtottam és gondolkodtam a folytatáson.

- Most szeretnék mondani valamit, és kérlek, ne szakíts félbe, mert... nehéz összeszedni a gondolataimat. - halványan bólogatott, én pedig mély levegőt vettem és belekezdtem végre. - Nyáron, valami megváltozott körülöttem. Azt hittem, Caitlin és Jasmine után vége a világnak, hogy nincs már jobb, de aztán Ryan belecsapott a közepébe. Azon a dedikáláson, a plázában, kaptam egy ajándékot, amit először még nem fogtam fel. Amikor először beszéltünk teljesen lenyűgöztél a nemtörődöm stílusoddal, és hogy annyira független voltál. Nem számított a holnapod, mert arra koncentráltál, hogy túl éld a napot. - megálltam, szünetet tartottam, közben Amberre pillantottam. Megnyaltam ajkam és folytattam. - Aztán ahogy haladtak a dolgok, minden egyre jobb lett. A nyár végére esélyt kaptam egy új életre, egyetlen változással. Anya mindig mondta, hogy becsüljem meg azt, amit kapok és vigyázzak rá. Én próbálkoztam, de tegnap előtt jött el az a pillanat, amikor már nem tudtam mit tenni. Láttalak végigmenni valami olyasmin, amihez nekem talán sosem lenne erőm. Szerettem volna ott lenni melletted mindig, és azt hiszem, kihoztam magamból a legtöbbet. De nem .... - hangom teljesen elhalkult, muszáj volt megállnom egy pillanatra. Amber feszülten figyelt, talán már kezdte megérteni, mire megy ki a játék, vagy hogy nem lesz happy end. Nem tudtam folytatni, mert a gombóc ott volt a torkomban és nem hagyott megszólalni.

- Te mindent megtettél. - mondta halkan, rásimított kezemre, ezzel ösztönözve arra, folytassam. Nagyot nyeltem és megpróbáltam összeszedni magamat.

- Tegnap előtt, amikor azt a hívást kaptad, világossá vált bennem, hogy mindennek az oka én vagyok. Hogy ha nem lennék, talán minden egyszerűbb lenne.

- Ez hülyeség! - vágta rá azonnal.

- Hadd mondjam végig. - simítottam arcára jobb kezemmel.

- Bocsánat.

- Beszéltem anyával és Scooterrel is. Valami olyat mondtak, amitől teljesen kiborultam. Aztán megértettem az álláspontjukat. De mielőtt elmondanám, mi is ennek az egésznek a lényege, szeretném azt is elmondani, hogy... soha nem szerettem még úgy lányt mint téged. Ez a fél év... hihetetlen volt. Mindennel együtt. - szám széle lefelé gördült, rápillantottam, és megláttam könnyeit legördülni arcán. Összeszorult a szívem. Miattam sírt. A legborzasztóbb érzés. - Az lenne a legjobb ha...

- Kérlek ne mondd ki. - mondta elcsukló hangon. - Ezt nem akarhatod. - rázta fejét.

- Nem is akarom! Amber ez lenne az utolsó dolog amit csinálnék az életemben!

- De most mégis megteszed!

- Mert kénytelen vagyok! Amíg együtt vagyunk, neked csak egyre rosszabb lesz. Most olyan időkön mész át, amihez a megfelelő hátteret én akármennyire is szeretném, nem tudom biztosítani.

- De nekem minden jó így, ahogy van! - könyörgő szemekkel nézett rám, arcát eláztatták könnyei.

- Ebben tévedsz. Ez így a lehető legrosszabb. Ameddig velem, velünk vagy, nem fognak békén hagyni és nem fogom végignézni ahogy tönkretesznek. Túlságosan is sokat jelentesz nekem ahhoz! - lehunyta szemeit, ujjait kezdte tördelni. Közelebb húzódtam hozzá és megfogtam kezét. - Nem tennék sosem ilyet, ha nem tudnám, hogy most ez a legjobb.

Hagytam, hogy elgondolkodjon rajta. Végül is a reakciója nem olyan volt, mint a legrosszabb, amire számítottam. Nem kezdett bele hisztibe, vagy dobálózni szavakkal, ahogy anya mondta. Szótlanul emésztette önmagát, én pedig hagytam neki időt. Nem tudom meddig ülhettünk ott csendesen, szótlanul.

- Akkor ennyi volt? - vörös szemekkel nézett rám. - Mindennek vége?

- Egy időre azt hiszem igen. - bólintottam. Nedvességet éreztem arcomon, legördült egy könnycsepp, azonnal letöröltem.

- És lehetne róla szó, hogy... esetleg később...

- Persze! Ha készen állsz rá, hogy folytassuk, én itt leszek. - hevesen bólogattam és megszorítottam kézfejét.

- Mondhatok valamit?

- Akármit. - vágtam rá azonnal.

- Köszönök mindent. Ez volt az eddigi legszebb nyaram. Olyan helyeken jártam, ahol még soha életemben. Olyan embereket ismertem meg, akiket sohasem szeretnék elfelejteni. - szeméből még több könnycsepp csordult ki. - Én... megpróbálom összeszedni magam, hogy minél hamarabb túl legyünk ezen. De nagyon fogsz hiányozni.

- Te is nekem. - megfogtam derekát és ölembe húztam. Átkaroltam, karjait nyakam köré fonta, úgy simult hozzám. - Szeretlek.

- Én is szeretlek. - suttogta fülembe.

Hajammal kezdett el játszadozni, sokáig csak ültünk, hallgattam szuszogását fülemben, próbáltam kiélvezni az utolsó pillanatainkat.

- Justin.

- Igen?

- Most ti el fogtok menni innen? - kérdezte halkan, ujjai tovább jártak hajtincseim között.

- Igen. New Yorkba, egy ideig ott lesz dolgunk.

- Vigyázz magadra.

- Te is, ígérd meg. - mondtam és apró puszit nyomtam nyakára. Végig simítottam haján majd hátán.

- Úgy lesz. - halkan felnevetett, hátrébb hajolt, hogy velem szembe kerüljön. - Gondolj majd sokat rám. - elmosolyodott, homlokát enyémnek támasztotta.

- Nem is fogok tudni másra. - mondtam és megcsókoltam.

Olyan volt, mint az első alkalom. De nem tudom miért. Nem volt váratlan, vagy betervezetlen, nem mentem volna el egy utolsó csók nélkül semmilyen körülmények között. De mégis hasonló volt.

Nem tudom meddig ücsöröghettünk ott az ágy szélén ölelkezve, de nem számított. Minden újabb pillanat csak ajándék volt. De egyszer minden jónak véget kell érnie.

Kopogtattak az ajtón.

- Gyere! - mondta hangosan Amber. Anya nyitott be.

- Justin, nyolc óra, mennünk kéne, mert még pakolnod is kell. - megértő mosollyal nézett ránk. Megállt a küszöbön, nekidőlt az ajtófélfának és várt válaszomra.

- Mindjárt megyek. - bólintottam, ő pedig kiment és becsukta maga mögött az ajtót.

Elfordítottam fejemet és Amberre néztem. Szomorkásan pillantott fel rám, könnycseppek készültek ismét kicsordulni szeméből.

- Akkor ennyi volt? - kérdezte alig hallhatóan. Végigsimítottam arcán egyik kezemmel és elmosolyodtam.

- Te sosem csak ennyi leszel. Tudod hogy érsz el, ha már kész vagy. - homlokomat övének döntöttem és lehunytam szememet.

- Hát... akkor találkozunk majd...valamikor.

Még utoljára megcsókoltam. Annyira elhúztam amennyire csak tudtam. Végigsimítottam arcán, nyakán, vállán keresztül karján. Még egyszer megöleltem.

- Kikísérsz? - kérdeztem. Felnevetett.

- Hogy a fenébe ne?

Felálltunk, ujjainkat összefontuk, úgy mentünk le. Anyuék már a kocsiba ültek. Ryannel kezet fogtam, az ajtóhoz sétáltam.

- Tényleg vigyázz magadra. - súgtam fülébe mielőtt elindultam volna a lépcsőn.

- Te is. - mosolyodott el és nézte ahogy lefelé szaladok. A fordulóban még visszanéztem rá, tekintetünk egybe forrt, aztán tovább mentem.

Erőtlenül löktem ki az ajtót lent, a kocsi motorja már járt. Bepattantam hátulra, bekapcsoltam az övem és kibámultam az ablakon. Elindultunk, visszapillantottam még a házra. Eszembe jutott, mennyiszer találkoztunk itt és hányszor aludhattam náluk. Ryan mindig elviselt, és anyu is nagylelkűen elengedett.

- Minden rendben? - kérdezte anyu és hátrafordult.

- Igen, csak.. menjünk a hotelba. - válaszoltam halkan, megköszörültem a torkom és lejjebb húzódtam az ülésben. Lehunytam szemeimet és próbáltam másra gondolni. Kár, hogy nem tudtam. Az egyetlen dolog, ami intenzíven uralta minden gondolatomat, egy név volt, vagyis inkább a névhez tartozó szemnél, és az emlékek...

Landolás New Yorkban. Sokszor tettem már meg, de most más volt. Nem volt kedvem viccelődni, vagy szívatni a stewardeszeket a gépen. Nem találtam viccesnek összekeverni a bőröndöket, vagy kérni 50 csomag mogyorót az újonc dolgozótól 4 perccel a leszállás előtt. Rossz volt, mert tudtam, nehezen fog eltelni ez az idő, akármennyi munka is legyen...

Így telt a november. Nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna rá. Anyát megkértem, ha tud valamit felőle, azonnal mondja, vagy ha üzen, álljunk készen, hogy hazamenjünk. Anya párszor beszélt Ryannel telefonon. Csak annyit tudtam meg, hogy elkezdtek járni valami terápiára. Hogy családdá tudjanak válni. Ryan-t túl korán érte a dolog, ráadásul egy kamaszt kapott. Ápolnia kellett a kapcsolatát is Ashely-vel, egyszóval, nem voltak túl jó helyzetben. Ambernek segítettek feldolgozni a dolgokat, a veszteséget és a változásokat, de egyszer sem beszéltünk személyesen.

A december sűrűen nyitott. Rengeteg teendőm akadt, szinte azt sem tudtam hol áll a fejem. De egyáltalán nem bántam. Napközben nem is gondoltam Rá, így egyszerűbb volt. Időközben feltűnt az embereknek, hogy Ambert már rég látták az oldalamon. Leadtunk egy sajtóközleményt, miszerint idejét Ryannel tölti, próbál túllépni azokon, amik történtek, így egy időre egyedül utazom a világban.

Sokan meg is környékeztek, amint kiderült, félig-meddig szingli lettem. Rajongók, idegen lányok, és nem utolsó sorban Selena Gomez. Meglepett, de vele sem tettem kivételt. Szép lány, szimpatikus, de rosszkor.

Gőzerővel dolgoztam a Believe-n, és vittük az Under the mistletoe-t szerte mindenhova.

Aztán eljött a karácsony. Szokásunkhoz híven hazautaztunk Stratfordba. Hosszú volt az út, de megérte, végre láthattam a nagyiékat, Sammy-t és úgy mindenki mást otthonról. Apuékhoz mentünk ezúttal.

- Bieber! Bieber! - szaladt ki Jazzy a házból és lábamnak esett.

- Hercegnőm! - felkaptam és megpörgettem a levegőben. - Hogy vagy? - mosolyogtam rá és megpusziltam arcát.

- Kajácony! - ujjongott vigyorogva és tapsikolni kezdett.

- Igen! Karácsony van, jó voltál? - kérdeztem és letettem a földre. Hevesen bólogatni kezdett. Apu és Jaxon is nemsokára ott voltak a kocsinál, elkezdtünk kipakolni a csomagtartóból, épp anya bőröndjét akartam kiemelni amikor apa megfogta a kezem.

- Hagyd majd én. Menj be, az ajándékod már vár a fa alatt. - rám mosolygott és megfogta a bőrönd fülét, elkezdte kiemelni.

- Ajándék? Most? Nem reggel kapjuk meg? - néztem rá, majd anyára csodálkozva.

- Az idei egy kicsit másmilyen ajándék, ez nem várhat úgy gondolom. Reméljük tetszeni fog. - mondta mosolyogva anyu és sálját körültekerte nyakán, majd felkapta ölébe Jaxont.

El sem tudtam képzelni mi lehet idén más. Elkezdtem kigombolni kabátomat miközben a bejárat felé vettem az irányt. Leráztam cipőmről a havat, mielőtt átléptem volna a küszöböt Jazzy szaladt utánam. Megragadta a kezemet és húzni kezdett.

- Gyeje! - mondogatta izgatottan. Még időm sem volt vetni egy pillantást az idei karácsonyi lakásdekorációra, olyan erővel húzott.

- Nyugalom már! - mondtam nevetve és próbáltam tartani vele a lépést.

- Jazzy! - kiáltott utána apa. - Hagyd, majd Justin megtalálja egyedül az ajándékát! Gyere ide! - sértődötten vette tudomásul a parancsot és kikullogott az autóhoz.

A nappali felé vettem az irányt, mindig ott van felállítva a fa. Elhaladtam a lépcső mellett, kabátomat  a korlátra dobtam. Nem égtek a lámpák, csak a fa fénye látszódott már kintről. Beléptem a szobába, majd megálltam az ajtóban. A fa ott állt szokásos helyén a sarokban, a kandalló előtt pedig valaki nekem háttal nézte a lobogó tüzet. Lábam alatt megnyikordult a padló, megfordult.

- Amber! - kiáltottam fel, és azonnal odarohantam hozzá. Felkaptam és megpörgettem.

- Justin! Tegyél le mielőtt leverünk valamit! - nevetett fel és átkarolta nyakamat.

- Te hogy kerülsz ide? - kérdeztem meglepetten és arcát kémleltem. Megváltozott. Igen, mert mikor eljöttünk, megtört volt, és reménytelen, de most boldognak tűnt, és az is volt.

- Hát tudod, felültem egy buszra...

- Jaj nem úgy értem. - vigyorodtam el.

- Hozzád jöttem. - mondta halkabban és elmosolyodott.

- Ez azt jelenti, hogy..

- Igen azt. - bólogatott.

Örömömben muszáj volt megcsókolnom. Olyan régen láttam, hogy már kezdtem kétségbeesetten vágyni csókjára. Ugyanolyan csodás illata volt bőrének mint régen. Karcsú derekát szorosan öleltem magamhoz

- Annyira hiányoztál. - súgtam fülébe miután elengedtük egymás ajkát.

- Te is nekem. - végigsimított tarkómon és még közelebb bújt hozzám.

- Na, tetszik az ajándék? - lépett be anyu és apu, előttük szaladva Jazzy és Jaxon.

- Jézusom nagyon! - mondtam és elnevettem magam.

- Amber visszajött! - kiáltozta Jazzy és odaszaladt hozzánk. Felkaptam, majd csípőmre ültettem, egyik kezemmel hátánál tartottam, másikkal Amber derekát öleltem. - Ennél szebb már nem lehet a karácsony. - mosolyogtam szüleimre.

- Ideje kipakolni. - intett fejével anya majd kimentek. Jazmynt letettem az ölemből, a többiek után szaladt, én pedig megint magamhoz öleltem Ambert.

Azt kívántam, ne érjen véget az ünnep soha. Mert számomra ez volt, a legszebb ajándék, amit valaha kaptam...

***

Részlet, egy 2015-ös magazin cikkjéből:

"A sztárpár, Justin Bieber és Amber Good 4 éves évfordulójukat ünneplik az éveben. A fiatalok 2011 nyarán jöttek össze. Az önök szavazata alapján magazinunktól megkapják az Év Szerelmespárja címet. Justin idén márciusban töltötte be a 21-et, karrierje töretlenül ível, még mindig. Ambert a támogató társként ismerhette meg a világ, akit mára már minden rajongó elfogadott. Egy velük készített interjúban, megkérdeztük, hogyan jellemeznék kapcsolatukat. Justin így felelt: "Vannak kapcsolatok, vannak szerelmesek, és vannak partnerek...na meg mi. Nem lehet szavakkal leírni. Maga szerint, ha Troy-t arra kérnék, írja le mit érez Gabriella iránt, meg tudná tenni? Nem hinném." utalt az énekes a High School Musical szereplőire. Amber ezt válaszolta: "Azt kéri, írjak le szavakkal valamit, amit érezni kell. Hadd kérdezzem meg, hogyan betűzik azt, hogy szerelem? A válasz egyszerű. Nem betűzni, érezni kell"
Sok boldogságot a fiataloknak, és további sikereket az életben!"

#59.

Hát helló, meghoztam a következő részt :) bocsánat, hoyg kicsit sokára, de nem voltam itthon 25.-e óta. Kicsit talán hosszabb mint szokásosan, de megérdemli a történet az utolsó részekben :) remélem tetszik, kommenteljetek! :)

Aznap este próbáltam úgy tenni, mintha minden rendben lett volna. Ambernek támogatásra volt szüksége, és biztos pont akartam lenni. De nem voltam az , kicsit sem, mert közben ezerfelé jártak a gondolataim, a közös bennük Ő volt, meg persze egy megoldás. Nehezen, de elaludt, mellkasomra hajtotta fejét, úgy szuszogott, az én agyam meg csak kattogott. Anyu megígérte, hogy ő is gondolkodik, ketten többre megyünk, mondtam neki, hogy beszéljen Scooterrel is. Egy csapat vagyunk, közös döntést kell hoznunk.

Reggel, egy gyors reggeli után aztán muszáj volt hazamennem, vagyis vissza a hotelba. Kenny jött értem kocsival, Amber lelkére kötöttem, hogy ne foglalkozzon semmivel, és az ismeretlen hívásokat egyszerűen nyomja ki. Fájó szívvel hagytam magára Ryannel, de nem maradhattam tovább.

- Na mi a helyzet kisöreg? – kérdezte Kenny amint bepattantam az autóba. Bágyadtan rántottam vállat, bekapcsoltam az övemet és szerettem volna már a hotelba lenni.

- Megjöttünk! – kiáltottam el magam ahogy beléptünk a lakosztályba. Anyu együtt érző arccal jelent meg és azonnal megölelt.

- Jaj kisfiam. – csak ennyit mondott, arcomat kezdte simogatni. – Beszéltünk Scooval. – sóhajtotta.

Miután elengedett lehuppantam a kanapéra, mellém ült, nemsokára pedig Scooter is csatlakozott hozzánk. Mindenki komoly arcot vágott, anyu kissé idegesen tördelte ujjait, én csak tarkómat dörzsölgettem arra várva, hogy belekezdjenek, mire jutottak az este.

- Megvitattuk édesanyáddal a dolgot. – dőlt előre Scooter a fotelban. – Sok mindenen gondolkodtunk, kerestük a legegyszerűbb megoldásokat. De korántsem olyan egyszerű, mint azt hittük. Nem tudjuk megvédeni a médiától és ez a legnagyobb probléma. Hetente kéne cserélnie a telefonszámát, és nem mehetne haza Ryanhez sem. Ti vagytok most a fő szenzáció, mindenki arra kíváncsi, hogy mit csináltok. Egyesek csendben bíztatnak, de vannak akik arra várnak, hogy szétmenjetek. – szánalmasan nevettem fel, milyen önzőek tudnak lenni az emberek. Minden riporter arra vár, hogy elsőként adhassa le a drótot a legfrissebb történésekről.

- Találtunk egy megoldást, de ne kapd fel a fizet, mert neked nem fog tetszeni valószínűleg. – nézett rám anyu bocsánatkérően.

- Bökjétek ki. – lehajtottam fejemet és koncentráltam. Nem jól kezdődött.

- Itt kellene, hogy hagyjuk. Persze nem egy szó nélkül, adunk időt. Nem engedhetjük, hogy tovább kínozzátok saját magatokat. Tudjuk, hogy ez most úgy hangzik, mintha azt akarnánk, hogy szakítsatok, de mi lennénk az utolsók, akik erre várnának. De ez a helyzet, ezt kívánja meg.

- Kizárt. – nyögtem és hátradőltem a kanapén. – Ezt nem engedhetem. – erősen ráztam a fejem. Kell, hogy legyen másik út.

- Beszéljük meg higgadtan. – mondta Scooter, de én nem akartam ezen megbeszélni semmit az égvilágon. Ez az alternatíva ki volt számomra zárva. Makacsul ragaszkodtam Amberhez.

- Nem! Ezen nincs mit megbeszélni, ezt nem teszem meg sem vele sem magammal. - tiltakoztam felháborodottan.

- Azzal ártasz a legjobban, ha most minden így marad. Amber nem fogja sokáig bírni, lehet, hogy te már hozzászoktál az évek alatt, de ő nem! Nem mondanám azt, hogy szakítsatok, tudod, hogy azt akarom, hogy boldog legyél, és Amber ebben teljes mértékig nagy szerepet játszik, de most figyelembe kell vennünk az ő érdekeit is. Nem kergethetjük az őrületbe. - magyarázta anyu, közben végig arcomat pásztázta. Fájdalmasan sóhajtottam, szívem azt súgta, hallgassam végig.

- Csak hagyd, hogy elmondjuk. Aztán elvethetjük, ha nagyon nem akarod. - szólalt meg Scooter, tekintetét mélyen belém égette, hallgatásra bírt.

- Megbeszéled Amberrel. Nem megyünk el egy szó nélkül. 3 nap múlva egy nagyobb utazás dömping várható amúgy is. De ezt most hagyjuk. Szóval, az lenne a legjobb, ha ezt most nem folytatnátok, vagy legalább is szüneteltetnétek. Meg kell várni, míg elcsitulnak a kedélyek, amíg Amber feldolgozza azt a sok mindent, ami most vele történt. Nem dobhatjuk be a mély vízbe.

- De nem lenne jobb, ha ott állnánk mellette? Ha támogatnánk? - kérdeztem értetlenül és csak fejemet fogtam.

- Meg kell értened, hogy ha ott vagyunk mellette, csak rosszabb lenne. Tudja, hogy támogatjuk és szeretjük, de nem tudjuk segíteni, csak azzal, ha elkerüljük. Mindenki csak támadná, és ő lenne témában és ez most nem hiányzik neki. - anyu kétségbeesett arccal nézett rám, várta a reakciómat.

Tiltakozni szerettem volna, de nem tehettem. Igazuk volt. Önző módon akartam kisajátítani Ambert, és közben erre nem is gondoltam. Azt hittem az a legjobb, ha minél többet vagyunk együtt, de csak rontottam a helyzeten. Lemondóan sóhajtottam, fejem előre csuklott, szaporán vettem a levegőt.

- Jaj édes kisfiam. - húzott magához anyu. Hátamat kezdte simogatni, próbált vigasztalni, de semmi sem használt volna akkor. - Majd minden megoldódik.

- De anyu, ez.. ez borzalmas lesz! Nekem nincs szívem ezt elmondani neki. Még jobban összetörni, és beletiporni, így is eleget szenvedett, most még egyet belerúgok én is! - teljesen kifakadtam, a mellkasom feszített, és éreztem, ahogy könnyek szöktek szemeimbe. Azt hittem, kemény legény vagyok, és hogy a hoki a nehéz, de ez sokkal de sokkal nehezebb volt. Pedig még nem is abban a pillanatban kellett vele beszélnem. Már csak a tudat is legyengített, hogy ezt meg kell vele tennem.

- Tudom! Néha a nehezebb út, a jó út. - mondta halkan és megcirógatta arcomat.

- Hé kölyök, hidd el, túl teszed majd magad rajta. - Scooter felállt, bólintott még egyet majd eltűnt az egyik szobában.

- Hozzak egy pohár vizet? - kérdezte anya.

- Nem, csak... szeretnék egyedül lenni egy kicsit. - mondtam és nehézkesen, de felálltam. Eltámolyogtam a szobámig, becsaptam magam mögött az ajtót, és bedőltem az ágyba.

Forgott velem a világ. Álmomban sem gondoltam volna, hogy így kell véget érnie. Igazából, mindig úgy terveztem, hogy ez nem fog véget érni. Arra készültem, hogy ez végre valami komoly. De az is volt, ebben nem tévedtem. Ő volt az első olyan lány akivel tényleg komolyan gondoltam, és végre valaki olyanra leltem, aki kincset ér a magamfajta gyereknek. És most tessék, saját kezűleg kell véget vetnem az egésznek.

Torkom összeszorult, amikor ismét erre gondoltam. Hasamra fordultam és párnámba fúrtam fejemet. Furcsa módon még éreztem rajta Amber parfümjének illatát, mióta legutóbb ott aludt, nem cseréltem le az ágyneműt. Először csak mélyet szippantottam belőle, de aztán megint elkapott valami roham és ismét könnyek szöktek a szemembe, felkaptam a párnát és az ajtónak vágtam. Igazából ezzel az életet akartam megütni, amiért ilyen szar helyzetbe hozott.

Lerugdostam lábaimról a cipőmet, hanyagul ott hagytam az ágy mellett. Felálltam, és ahogy mentem a fürdő felé már vettem le a felsőmet. A küszöbön lerángattam magamról a nadrágot, hátam mögé dobtam, az alsógatyámtól meg már egyszerűbben szabadultam meg. Beálltam a zuhanykabinba, és elkezdtem folyatni magam a forró vizet. Égette a bőrömet, de jól esett. Hajam tincsekben tapadt homlokomhoz, kezemmel beletúrtam, vagyis inkább megtéptem magamat. Ajkaim remegtek, nem tudtam mit kezdeni magammal. Elzártam a vizet és egy törölközőt derekam köré tekertem. Nedves talpam alól állandóan kicsúszott a padló, vagyis fordítva, de mindenki érti. Mikor kiléptem a fürdőből, akaratlanul is belerúgtam farmeromba, ami a szekrény aljánál ért földet. Telefonom után kaptam. Dél volt, az lett volna a legjobb, ha már este felé járt volna. De akkor azt gondoltam, szarok az egészre, nem érdekelt, volt-e még program aznapra, vagy hogy bármi kötelezettség várt esetleg rám. Behúztam a sötétítő függönyöket, felkaptam egy boxert, törölközőmet az ágyam végébe hajítottam, és elmerültem takarómban. Csak feküdtem, és abban reménykedtem, szétnyílik alattam az ágy és elnyel a föld. De ez nem történt meg. Nyitódott az ajtó, nem méltattam arra senkit sem, hogy felé nézzek, így csukott szemmel feküdtem tovább.

- Mondtam, hogy alszik. - suttogta anyu. Tisztán kivettem kétségbeesett hangját.

- Azért sajnálom. - szólalt meg Scooter. - Amber tényleg fontos volt neki, nem csak valami Jasmine vagy Caitlin típusú lány volt.

- Mondjuk ki kerek-perec, beleszeretett. Tudtam, hogy egyszer be fog következni, és nehezebb lesz mint bármi más. - sóhajtott fel anya. Szinte láttam magam előtt ahogy az ajtófélfának dőlt. - Bárcsak megmaradt volna annak a 12 éves gyereknek, aki makaróni tésztát rendelt az első randiján. - halkan felnevetett.

- Ez elkerülhetetlen. Sajnálom. Gyere, menjünk, mielőtt felébresztjük. Hadd pihenjen, megérdemli.

Nemsokára csukódott az ajtó, ismét csend uralkodott a szobában. A fejem feszített, rosszul éreztem magam. Akkor ilyen érzés, amikor az ember olyannak akar szakítani, akit tényleg szeret? Ez borzalmas. Néhány könnycsepp kigördült a szememből, végigfolyt járomcsontomon, majd államon át, nyakamra csöppent. Mély levegőt vettem, mellkasom jócskán megemelkedett, bent tartottam egy pillanat erejéig, majd erőteljesen kifújtam. Belemarkoltam a lepedőbe, olyan erősen szorongattam, amennyire csak tudtam, majd miután elgyengültek a karjaim, elengedtem. Nem tudom meddig szenvedhettem ott, egymagamba, nyakamban dobogó szívvel, de valamikor elaludtam, mert másnap reggel ébredtem fel. Nem semmi, átaludtam a fél napot, és az éjszakát.

Reggel anyu hangjára ébredtem.

- Justin, kelj fel. - szólongatott halkan és hátamat simogatta közben.

- Nem akarok. - nyöszörögtem és arcomat a párnába rejtettem. Nem akartam kikelni az ágyból, mert az azt jelentette volna, hogy vár rám egy dolog...

- Justin, beszélnünk kell. - mondta lágy hangon és lehúzta rólam a takarót. Tudja, hogy nem tudok tovább aludni, ha nincs rajtam a takaró. Csőbe húzott.

- Miről? - kérdeztem halkan és megköszörültem a torkom.

- Először is, ma szeretnéd... - nem fejezte be a mondatot, csak sokat sejtetően elhallgatott. Szándékosan nem ejtette ki azokat a szavakat a száján.

- Azt hiszed. - nagy nehezen hátamra fordultam, hogy értse is, mit mondok. Szemeimet még csukva hagytam.

- Akkor délután átmegyünk hozzájuk, beszélek majd Ryannel. Másrészt... tudod már mit szeretnél mondani? - kérdezte halkan. Lassan kinyitottam szememet, a fény bántotta, gyorsan odakaptam kezeimmel és megdörzsöltem.

- Nem. - felé fordítottam fejemet és ránéztem. Elnyúzott arca volt, neki sem tetszett a helyzet, legkevésbé nekem.

- Szereted igaz?

- Nagyon. - éreztem ahogy a szám lefelé görbült, olyan lehettem mint valami óvodás, de nem érdekelt.

- Csak annyit szerettem volna mondani, hogy... bárhogy is alakul ez az egész, és Amber bármit is fog a fejedhez vágni esetleg, de nem úgy ismerem mint aki elkezd majd dobálózni a szavakkal. Szóval, hogy ő biztosan szeret. A lányok ilyenkor sok mindent összebeszélnek, amit aztán megbánnak. - magyarázta és közben csak a paplant kémlelte.

- Nem fog ilyet tenni. Remélem megérti majd. De anyu?

- Igen? - rám nézett.

- Ugye, beszélhetek vele attól, hogy...

- Persze kisfiam. - simított mosolyogva arcomra. - Nem kell mindent elszakítani most azonnal. Kell adni egy kis időt.

- És mi lesz utána? - sóhajtottam?

- Mi lenne?

- Tovább állunk? Mikor? - felültem, lábaimat felhúztam és karommal körülöleltem.

- Az az igazság, hogy ha úgy alakul, már holnap elmegyünk. - fájdalmas arccal néztem rá. Hamar el kell hagynunk Los Angelest.

- Hova? - kérdeztem halkan.

- New York.

- Mennyi az idő?

- Fél tizenkettő. Majdnem 24 órát aludtál. - nevette el magát halkan. - Majd készülődj, kettő fele akkor megyünk. - felállt az ágyról és kisétált.

Egy ideig csak ültem az ágyon és bámultam magam elé. Elvonszoltam magamat a fürdőig, nem volt kedvem lezuhanyozni, megálltam a tükör előtt. Megengedtem a csapból a hideg vizet és farkasszemet néztem tükörképemmel.

- Nem tudom megtenni. - suttogtam és kezeim megremegtek ahogy a kagyló szélén támaszkodtam. Éreztem ahogy ismét könnyek gyűltek a szemembe, ajkaim elnyíltak és hevesen kezdtem venni a levegőt. Sosem éreztem még magam ilyen borzalmasan. Mintha a kivégzésemre készültem volna.

Megmostam az arcomat hideg vízzel majd felöltöztem. Azt sem figyeltem, mit vettem föl, csak szerettem volna haladni. Túl hamar lettem kész. Előkaptam telefonomat és bejelentkeztem Twitterre. Muszáj volt valamit kiírnom, valami nem túl feltűnőt, de tudatnom kellett a világgal, mennyire utáltam azt a pillanatot.

"Till this time, I know how to Love, life is not easy."

(Onnantól kezdve tudtam milyen szeretni, az élet nehéz)

Kétértelműre sikeredett, azt is hihették, hogy összevesztünk, de nem érdekelt. Zsebembe csúsztattam a telefont és levetődtem az ágyra. Nem tudtam sokáig megmaradni egy helyben, felpattantam és az ablakhoz sétáltam. Sokat beszélgettünk itt Amberrel, ez jutott először eszembe, hihetetlen, hogy nem tudtam másra gondolni, csak Rá.

Azt hiszem, életem legnehezebb óráján estem túl, mire elindultunk. Vagyis addig azt gondoltam, mert még nem értünk oda. Anyu és Scooter jött velem, Amber úgy tudja, hogy csak átugrunk beszélgetni egy kicsit Ryannel, mert olyan rég láttuk. Vagyis anyuék. Semmit sem sejtenek.

Összeszoruló szívvel ültem be a kocsiba, csak bámultam ki az ablakon, ahogy elhagytuk a parkolót.

#58.

Sziasztok! Végre elkészült  a következő rész, remélem tetszeni fog, kezd bonyolulttá, vagy talán zavarossá válni a történet, de ígérem minden a helyre kerül majd :) jó olvasást, élvezzétek ki az utolsó részeket! :) <3

Gyorsan telt az idő. Justin amikor csak tehette átjött, ilyenkor sikerült egy kicsit más dolgokkal is foglalkoznom. Megértette, hogy nem kísérem el az interjúkra, és kiadtak egy sajtóközleményt is, amelyet az egyik TV csatorna közölt le.

" - A napokban Justin Bieber és barátnője teljesen felkavarta a sajtót. Sokan találgattak, hogy esetleg a sokszor a háttérben meghúzódó vörös lány, Ryan Good unokahúga talán terhes. Rengeteg támadás érte a párt az EMA után de senki nem tudja a pontos részleteket. Mi most elmondjuk. Tegnap jött a kérés a crew felől, amelyben megkértek minket egy közlemény leadására. A Good családot igen szörnyű tragédia érte. Amber az EMA show-ja alatt kapta a hírt, édesanyja elhunyt. Mikor telefonon közölték vele, összeesett a stadion folyosóján, és teljesen sokkot kapott. Az egész csapat gyászol, hiszen senki sem gondolta volna előre ezt a szörnyűséget. Mind Amber, mind Ryan szeretnének most elzárkózni a nyilvánosság elől. Nehéz feldolgozni egy ilyen esetet. És Justin is arra kér mindenkit, legyenek tekintettel másokra. Ezúton is szeretnénk részvétünket nyilvánítani feléjük."

Hamar eltelt az a kb másfél nap. Az utazás előtti este mindent összetettem és kikészítettem a ruhámat. Pattie nagyon szeretett volna elkísérni minket, hogy ne csak ketten menjünk, aztán a végén Scooter és Justin is erősködött így ötös fogatban volt megtervezve az indulás. Ők Justin Range Rover-ével, mi pedig Ryan kocsijával tervezünk utazni.

- Amber kelj fel. - Szólongatott Ryan reggel. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és lekezdtem készülődni.

Előre látóan nem sminkeltem ki magam, hajamat kivasaltam és frufrumat feltűztem. Fekete harisnyámra egy szűk, térdig érő szintén fekete szoknyát húztam. Felkaptam egy sötét inget és rá egy mély kék kardigánt. Leszaladtam a lépcsőn, Ryan kávéját iszogatta talpig feketében, kifejezéstelen arccal. Gyomrom össze volt teljesen szorulva, nem voltam képes semmit sem lenyomni torkomon. Csendben ücsörögtünk, készülődtünk, nemsokára Scooterék is megérkeztek. A srácok fess módon öltönyben jelentek meg, Pattie egy fekete ruhát viselt szövetkabáttal és magas sarkú csizmával.

Összeszedtük a cuccainkat, bepattantunk a kocsikba és elindultunk. A két órás úton szinte alig beszéltünk Ryannal, de jó volt ez így. Egy órával hamarabb ott voltunk, hogy mindent leellenőrizzünk még az egész előtt..

Justin végig mellettem volt, karjába kapaszkodtam és próbáltam nem teljesen összeomlani, ez néha sikerült, néha nem. Egész végig az járt a fejemben, mikor lesz már vége, a sós könnyem már teljesen eláztatták arcomat, de a legszívszorítóbb az volt, amikor Justin arcán gördült le egy könnycsepp, és meghallottam szipogását. Pattie-t is sírni véltem a vége felé, kezében zsebkendőt szorongatott, azzal itatta fel a nedvességet. Scooter kissé megtört arccal állt végig Ryan mellett.

Ryan-t életemben először láttam sírni. Soha, még csak rossz kedvében sem találtam, mindig vigyori természetével bárkit fel tudott dobni, de akkor és ott ő is megtört. Vörös szemekkel nézte végig a szertartást, másik oldalán én álltam és egyik kezemmel kézfejét szorongattam.

Életem leghosszabb és leggyötrelmesebb órái voltak azok, és azt kívántam, bárcsak ne kellett volna elmennem. De ha nem lettem volna ott, soha sem bocsátottam volna meg magamnak.

A nap végén aztán szomorúan hagytuk magunk mögött San Diego-t, de nem azért, mert annyira szerettünk volna még maradni...

Pattie megengedte, hogy Justin aznap este nálunk aludjon. Már sporttáskával érkezett a temetésre is, hogy ne kelljen hazamennie utána.

- Hát akkor jó éjszakát fiatalok. - sóhajtott nagyot Ryan mikor beléptünk, intett felénk egyet, és eltűnt a galérián...

Justin szemszöge

Miután mindketten elkészültünk esti teendőinkkel, befeküdtünk az ágyba és csendesen öleltük a másikat. Bevallom, borzalmasan szomorú volt a temetés és rossz érzés is elkapott.

Úgy éreztem én voltam a hibás. Ha Amber nem velem élt volna egész idő alatt, ott lehetett volna édesanyja mellett és ez lehet, hogy meg sem történt volna. Magamra vettem az egészet és bűntudatom támadt, mert ezzel Ambert és Ryant is megbántottam, még ha ők nem is közelítették meg a dolgot erről az oldalról.

Torkomba gombóc gyűlt, próbáltam lenyelni és nem kimutatni mennyire kétségbe voltam esve egész idő alatt. Reméltem nem kezdünk el beszélni, mert úgy éreztem, elcsuklana a hangom. Másrészt viszont el akartam mondani neki, hogy talán én tehetek az egészről, amiért kisajátítottam.

- Miért vagy ilyen csendes? - kérdezte halkan. Épp ettől féltem. Nagyot nyeltem és mélyet lélegeztem.

- Csak... gondolkodok. - mondtam egyszerűen.

- Micsodán?

- Hogy talán hibás vagyok... - vágtam rá egyből, aztán talán már meg is bántam nyelvem megeredését.

- Mármint miben? - nézett rám érdeklődően. Oldalára fordult, fejét kezével alátámasztotta.

- Abban hogy... hogy olyan sokat voltál velem. És ez nem kifejezés. Velem élsz és nem voltál ott mellette. - szándékosan nem mondtam, hogy édesanyja mellett.

- Ez butaság.

- Nem, komolyan gondolom. Volt benned vágy, hogy hazautazz, legalább egy kis időre is? De nem mondtad mert nem akartál itt hagyni? - kérdeztem és lehunytam szememet.

- Ez meg miféle kérdés?

- Kérlek, válaszolj. - sóhajtottam.

- Igen volt, de nem is akartam igazán hazamenni. Ott minden csak rosszabb lett volna. - mondta halkan.

- De volt, és azért nem mentél, mert ... - nagyot nyeltem, nem tudtam, hogyan fogalmazzam meg mondataimat. - Miattam.

- Nem. Ez nem így van.

- Akkor hogy? - kérdeztem és én is oldalamra fordultam, érdeklődően néztem rá.

- Azért nem mentem haza mert nem akartam. Voltak pillanatok amikor hiányzott az otthoni környék, de nem annyira, mint Los Angeles hiányzott volna ha elmegyek. Minden annyira az életem részévé vált innen, hogy otthon már nem éreztem volna magam... otthon.

Volt valami meggyőző abban, ahogy mondta, de nekem nem volt elég. Nem csillapította bennem a bűntudatot. És tudtam, egyhamar nem is fogja. Kezem után nyúlt, ráfogott és hüvelykujjával cirógatni kezdte kézfejemet. Hirtelen megcsörrent a telefonja. Meglepődve nyúlt utána és emelte füléhez.

- Igen, tessék? - szólt bele. - Ki az? - zavarodottság tűnt fel arcán. - Ha ez valami rossz vicc, abba lehet hagyni. - mondta ingerülten és kinyomta.

- Ki volt az?

- Nem tudom, valaki szórakozik. Azt mondta egy férfi hang, hogy elege van belőlem, meg hogy mindenhol ott vagyok.

- Ez beteges. - ráztam a fejem, ismét megcsörrent a telefon.

- Igen?... Békén lehet hagyni! Nem hiányzik még ismeretlen emberek zaklatása is! - mondta ingerülten, lecsapta és a telefont elhajította a szoba másik végébe. Könnyek kezdtek szemeibe gyűlni.

- Gyere ide. - húztam magamhoz, átöleltem és hátát kezdtem simogatni.

- Miért nem hagynak békén csak egy kis időre? - mondta elhaló hangon és szipogni kezdett.

Ismét én voltam a hibás. Minden zaklatás miattam érte, miért másért is lett volna oka ismeretlen embereknek zaklatni egy lányt a sok közül. Ő nem volt az, mert velem volt. Hivatalosan is kijelentettem magamnak, hogy minden gond okozója én voltam. Gyomrom összeszorult, legszívesebben visszaforgattam volna az időt, hogy rendbe tudjak hozni mindent, de késő volt már.

- Hozok egy pohár vizet. - egyenesedtem fel. Hevesen kezdte rázni fejét. Mielőtt kiléptem volna a szobából, az asztalról felkaptam telefonomat úgy, hogy ne vegye észre, majd behajtottam magam mögött az ajtót.

Nagyot sóhajtottam mikor kiértem. Hihetetlen rossz érzés fogott el, a bűntudattal keveredve. Azt sem tudtam, tényleg jól gondolok-e mindent, de akkor úgy tűnt, mindenben én vagyok a hibás.

Halkan lépkedtem a lépcsőn, majd mikor kiértem a konyhába, elkezdtem tárcsázni. Vállammal fülemhez fogtam a telefont miközben a szekrényből levettem egy poharat. Kikaptam a vizet a hűtőből amíg elkezdett kicsöngeni, és töltöttem a pohárba.

- Haló? - szólt bele a vonal végéről kicsit álmosan.

- Anyu! - mondtam szinte kétségbeesetten.

- Justin mi az? Baj van? - ijedt hangnemre váltott, szinte éreztem, ahogy felült ágyában és rémült arccal nézett maga elé.

- Nem, de... neked volt igazad...

- Jaj kincsem. - lágyult el hangja.

- Valamit tennünk kell...

#57.

Sziasztok!

Egy nagyon fontos elhatározásra jutottam. Rettenetesen nehéz volt meghoznom, de muszáj. A történet 2011 január 11-e óta fut, szerintem egész nagy sikerrel, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam és szebbé tette minden napomat az írása. Januárban, amikor azt fontolgattam, hogy elkezdem, még futott egy régebbi történetem, ami már a végéhez közeledett. A love u forever* volt az első fanfictionom, hatalmas lelkesedéssel írtam de egyszer mindennek véget kell érnie, így volt ez azzal a bloggal is, már nem volt értelme tovább írnom, mindent megfogalmaztam, amit csak lehetett, így egyik este elkezdtem gondolkodni egy új történeten. Egyik barátnőm barátjával beszélgettem erről, és megkértem, hogy adjon névötleteket, így született meg a képzeletemben Amber, az ő kis durva modorával, és szomorú előéletével. Elkezdtem megírni az első részeket, aztán egyik követte a másikat és ott tartok, hogy ez az 57. és boldogsággal tölt el, hogy eddig eljutottam. De ahogy az előbb írtam, egyszer mindennek véget kell érnie. Kb két héttel ezelőtt kezdtem el azon gondolkodni, hogy talán itt a vége ennek a történetnek is. Úgy gondolom, ez a sztori is a végéhez közeledik, és nem szeretnék olyan amatőr lenni, hogy képtelen dolgok irányába viszem el a szálat. Így hosszas tűnődés és mérlegelés után döntöttem a befejezés mellett. Nagyon fájdalmas most ezt leírni mert sok munkát öltem ebbe a blogba, rengeteg időt és kreativitást fordítottam minden egyes részre és most bevallom, könnyes szemekkel zongorázok a billentyűkön. A döntést meghoztam és már nem áll szándékomban változtatni rajta, de nem hagylak titeket magatokra.

Amber és Justin szerelme gyönyörű befejezést fog kapni, minden helyre fog kerülni, akármennyire is képtelennek tűnik most minden. Már fejben kitaláltam a megfelelő történéseket és ígérem, nem okozok csalódást az utolsó részekben. Drámaian arra gondoltam, kerek legyen az egész, így az utolsó részt január tizenegyedikén olvashatjátok, úgy fogom beosztani a befejezés publikálását. Ami azt jelenti, még kevesebb mint egy hónapig olvashatjátok a történetet.

A Katcs-al közösen megkezdett fanfiction továbbra is fut a http://troll.blog.neon.hu/ oldal alatt, és remélem sokan megkedveltétek, mert ezt még szeretnénk fenntartani egy kis ideig.

Valamint idén november környékén elkezdtem írni egy amolyan rövid, szerelmes regény szerűséget, eddig Christmas Love címmel nyugszik a kb. 30 oldalas iromány, ami még befejezésére vár. Egyre jobban erősödik bennem a vágy, hogy napvilágra hozzam egy rövid blog formájában, így ez várható lesz, remélem sikert fog aratni.

Az, hogy mit hoz a jövő, el fogok-e kezdeni másik fanfictiont, még nem tudom, mert még túl sok a teendőm egyenlőre. Én szeretném megköszönni, hogy ennyien olvastátok a történetet, köszönöm a kommenteket és pozitív visszajelzéseket. Nagyon sokat jelentett nekem minden olvasó, és örülök, hogy ennyi ember tetszését elnyerte a blog. Remélem Amber és Justin szerelme sokszor csalt mosolyt az arcotokra, vagy éppen éltek át valami olyat, ami veletek is megtörtént.

Ha bárkinek kérdése van itt kommentben elérhet, valamint

Formspring oldalamon: http://www.formspring.me/Dorottyaa

Twitteren is nagyon szívesen válaszolok: http://twitter.com/#!/dorrkaaa

Facebook profilom is van, de ez elég privát, visszajelölést nem biztosítok, mert csak azokat jelölöm vissza akiket tényleg ismerek, de üzeneteket nagyon szívesen fogadok: http://www.facebook.com/dorrkaaa

Most viszont nem szeretném tovább szaporítani a szót, tehát még várhatóak a befejező részek, és itt van az 57. készen egészben, olvassátok nagy szeretettel, és kommenteljetek. :))) <333

Karjaimban vittem be a szobába a félig álomba merülő Ambert. Szemeit vörösre sírta, a sminknek már nyoma sem látszódott. Óvatosan lefektettem az ágyra, kezeit lefejtettem nyakamról, anya levette cipőit és kiküldött a szobából, amíg átöltöztette. Mikor végzett visszamentem és leültem az ágy szélére.

- Ne ébreszd fel, és inkább ne mondj neki semmit. Most jobb, ha magában teszi helyre a dolgokat. - mondta halkan, arcon puszilt és elindult kifelé. - Egyébként ügyes voltál kisfiam, büszke vagyok rád. - mosolygott rám és rápillantott az asztalon sorakozó díjakra. Halványan elmosolyodtam én is és csak néztem, ahogy becsukja maga mögött az ajtót.

Gyorsan lezuhanyoztam, még nézegettem pár percig a díjakat aztán leültem az ágy szélére. Felhúztam lábam, le akartam feküdni, de észrevettem, Amber arca tiszta veríték volt. Előkotortam egy zsebkendőt és letörölgettem a nedvességet homlokáról és orcáiról. Még álmában is könnyezett a szeme, ajkai remegtek és markolászta a takaró szélét. Nem tudtam elképzelni, milyen lehetett akkor neki. Pár perc leforgása alatt vesztette el az anyját és kapta vissza az édesapját egy beszélgetés erejéig. Egészen más, amikor anyuék váltak el, mert őket még most is láthatom.

Közelebb feküdtem Amberhez, átkaroltam vállait, fejét mellkasomra tette és átölelte derekamat. Egyik kezemmel hátát kezdtem el simogatni, másikkal karját cirógattam. Lassan kezdtem én is álomba merülni, de egy pillanatra sem engedtem el Ambert.

Másnap Amber fel sem akart kelni az ágyból. Szívszorító volt így látni, beszélni is csak alig beszélt, egyedül Ryannak vette fel a telefont, ha bármi más szám csörgette, egyszerűen kinyomta. Ryan is teljesen ki volt készülve, mindig vidám hangját nem hallottam a telefonban, amikor egyszer beszéltem vele, de ez persze érthető. Közös döntés alapján elhatároztuk, hogy haza megyünk, egyrészt ezt kellett csinálnunk, mert a temetés vészesen közeledett, másrészt nem akartuk Ambert kitenni annak, hogy még itt utazgassunk. Összepakoltunk minden cuccot, és egy nappal később indult a gépünk.

- Gyere szívem, öltözz fel. - nyomtam egy puszit homlokára. Szemei résnyire nyitva voltak. - Segítek. - haját elsöpörtem arcából és kezeiért nyúltam. Nagy nehezen felült, lassan letette lábait a földre és felállt. Egy bő, kockás inget és egy farmert hagytam neki kint az utazásra egy kötött pulcsival és kabátjával. Levette pizsama felsőjét és fekete topjára rávette az inget. Összehajtottam levetett ruháit amíg belebújt farmerjába, eltettem minden szükségtelen dolgot a bőröndbe. Leült az ágy szélére, fogtam fésűjét és óvatosan kifésültem haját, majd egy gumival összefogtam.

- Sajnálom. - mondta halkan miközben hajával bíbelődtem és megköszörülte torkát.

- Micsodát? - kérdeztem meglepetten és leültem mellé. Érdeklődően pillantottam rá, két napja nem beszélt ennél többet azt hiszem.

- Hogy elrontottam a díjátadót. - pillantását a földre szegezte, kezei ölében pihentek összekulcsolva.

- Ugyan miért mondasz ilyet? Ez a legnagyobb hülyeség amit kitalálhatsz. - körülöleltem derekát és magamhoz húztam. - Most ne törd ilyeneken a fejedet, csak próbálj meg pihenni és összeszedni magad. Ennyi számít. - arcát nyakamba fúrta és átölelt.

- Ez nem fog egyhamar megtörténni. - mondta halkan.

- Annyi időd van mint a tenger.

Nemsokára mindenki elkészült és elindultunk kifelé a reptérre. Szótlanul ültünk az autóban, de ez így volt rendjén. A várótermet gyorsan szeltük át, néhány fotós így is lekapott minket. Becsekkoltunk, és fél óra múlva már az eget szeltük.

- Amber minden rendben van? Nem kérnél semmit? - kérdezte anyu miután már felszálltunk. Amber vállamra hajtott fejjel szuszogott mellettem, kezeinket összekulcsoltuk.

- Nem köszönöm. - mondta halkan. Anyu kedvesen rámosolygott és tovább ment. Sokáig hallgattunk, már azt hittem elaludt, de ekkor felpillantott arcomra.

- Mi az? - kérdeztem lágyan mosolyogva.

- Nem tudom, mire számíthatok még. - suttogta és lehunyta szemeit.

- Ezt senki sem tudja.

- Jönni fog még ettől rosszabb is igaz? - kérdezte fájdalmasan.

- Talán, de bízzunk benne, hogy nem. - mondtam és megpusziltam homlokát.

- Hiányzik. Bármennyire is nem kéne megéreznem a hiányát mert nem volt nagy szereplője az életemnek mostanában, de borzalmas, hogy sohasem látom többé. - hangja megremegett és nagyot nyelt.

- Tudom. De sajnos nincs mit tenni, ha az Isten így akarta, nem lehet visszafordítani.

- De miért pont ő? - kérdezte elhalványuló hangon, egy könnycsepp gördült le arcán.

- Sssst. - próbáltam nyugtatni ahogy egyre több csepp követte a másikat.

- Megígérem, hogy megpróbálom összeszedni magamat. Nem szeretnék gondot okozni. - dörzsölgette szemeit.

- Nem, egyet jegyezz meg, most ne foglalkozz ilyenekkel. Teljesen mindegy mennyi időre van szükséged, mindent megteszünk. Ez most nem rólunk szól.  - szipogott még párat, majd a beszélgetés itt véget ért, ebből persze az következett, hogy mindketten elaludtunk.

A hosszú órák leküzdése után végre földet értünk. A reptéren már Ryan várt ránk. Elszomorító volt olyan elnyúzott arccal látni. Amber amint megpillantotta odarohant és szorosan megölelte.

- Semmi baj kicsi lány. - mondta és hátát simogatta. - Semmi baj.

Hazafuvaroztuk őket, vagyis anyuék hazamentek egy másik kocsival, én elvittem őket. Amíg Ryan kipakolta a cuccokat a kocsiból és bevitte a lakásba, még gyorsan kihasználtam a kevéske időt.

- Pihenj, amennyit csak tudsz. Vigyázz magadra. - mondtam, magamhoz húztam és megcsókoltam.

Fájó szívvel hagytam ott, de muszáj volt hazamennem, pihenésre volt szükségem. Beindítottam a motort és elhajtottam.

Nem volt kedvem semmihez, gyorsan lefürödtem és befeküdtem az ágyamba. Anyu dugta be fejét és komoly arccal nézett rám.

- Justin nem tudom jó lesz-e ez így. - ingatta fejét és lenézett lába elé.

- Micsoda? - kérdeztem értetlenül.

- Ambernek most teljes nyugalomra van szüksége, nem arra, amit mellettünk kap.

- Majd megoldjuk valahogy.

- Nem érted. Ezt nem lehet megoldani. Most teljesen el kéne őt zárni minden nyilvánosság elől, minden stressztől meg kéne védeni, egy időre ez neki épp elég, még sok is. Ezt nehéz feldolgozni. Az az életstílus, amit velünk folytat, nem lesz megfelelő. - magyarázta és rám nézett.

- Majd lesz valami. Egyenlőre maradjunk a jelenben.

- Én szóltam. De előbb, vagy utóbb be fog következni a baj. Amber ki fog borulni. - ingatta fejét és kisétált.

Amber szemszöge

Sem Ryan, sem pedig én nem kívántunk hosszú beszélgetéseket folytatni érdektelen témákról. Fájó szívvel pakolásztam ki a bőröndömből. Szinte halott volt az egész lakás, pedig ketten voltunk ott. Furcsa hasonlat de így volt. Sohasem láttam még ilyennek Ryant és szerintem ez kölcsönös volt. Nem éreztem még magam olyan elveszettnek még életemben.

Lezártam az üres bőrönd tetejét és ágyam alá csúsztattam. Magamba roskadva ültem le az ágyamra, Ryan jelent meg az ajtóban.

- Holnap után lesz a temetés, autóval megyünk San Diego-ba, ha az úgy jó neked. - mondta és lassú léptekkel jött felém. Megállt előttem, majd inkább leült mellém.

- Nekem teljesen jó. - bólogattam.

- Rögtön jöjjünk haza, vagy szeretnél otthon maradni kicsit? - kérdezte és elgyötört szemekkel nézett rám.

- Nem, abban a lakásban semmiképp sem. - ráztam fejem azonnal. - Tényleg, mi lesz így a lakással, és a holmikkal? És egyébként, nekem most ki a...

- A gyámod? Törvényesen az apád, de egyrészt lemondott rólad, tegnap beszéltem vele telefonon, másrészt nem volt hivatalosan édesanyád férje, sem pedig élettársa, így ... én vagyok. Nemsokára el kell intéznem a papírokat és hivatalos lesz. Minden holmija rád szállna, de mivel még kiskorú vagy, ezért az enyém. Úgy gondoltam, a lakást eladom, úgy ahogy a cuccok nagy részét is. Ideköltözöl, vagyis én ezt terveztem, hogy a dolgaidat átköltöztetjük ide, ha akarod kicserélhetjük a bútoraidat az otthoniakra, de nem muszáj, eladhatjuk azokat is. És persze nem kell itt laknod, csak papírokon, mert gondolom tovább utaznál Justinékkal.

- Adjunk el mindent. Csak a fontosabb dolgaimat hoznám át, a bútorok sem kellenek. - gondolkodtam el.

- Ahogy akarod.

- És egy ideig szeretnék itt maradni, mármint, nem utazgatni. Jobb lesz a nyugalom.

A legkevésbé sem akartam most a nyilvánossággal foglalkozni. Bár ez nehéz lesz, mert az EMA-n történtek teljesen felkavarták a sajtót, látványos és gyors távozásunktól hangos minden újság és weblap. Justin telefonja állandóan csörög, szintúgy Scooteré és Pattie sem maradhat ki. Eddig senkinek nem adtunk ki információt, azt mondta Pattie majd csak ha mi Ryannal úgy szeretnénk. Egyetlen közösségi oldalt sem mertem még megnézni. De előbb-utóbb szembesülnöm kell majd mindennel.

- Csak nyugodtan. Tudod, most már ez az otthonod. - mondta halkan és rám mosolygott. - Sosem gondoltam volna, hogy el jön ez a nap. - sóhajtott egy mélyet és felállt. - Pihenj egy kicsit. - mondta és becsukta maga mögött az ajtót.

Eldőltem az ágyon és halk sírás jött rám. Csak szipogtam egy keveset, már nem volt erőm zokogni sem. Elővettem pénztárcámat táskámból és kutakodni kezdtem a papírok között, majd végre megtaláltam a képet, amit kerestem. Anyát és engem ábrázolt, az általános iskolai ballagásomon. Mosolyogva álltunk egymás mellett, anyu gyönyörűen festett kék koktélruhájában, felkontyolt hajjal. Rajtam az iskolai egyenruhám volt, kezemben a csokrommal ácsorogtam mellette.

Hosszába félbehajtottam a képet, magamat ezzel levéve a képről, és úgy nézegettem a fotót, majd szépen lassan elnehezedtek szemhéjaim és elaludtam...

#56.

Meghoztam a következő részt, eléggé drámaira sikeredett, de így lesz kerek a történet, remélem azért nem bánjátok, hogy ilyen irányba vittem el :) jó olvasást, kommenteljetek!

- Justin megtennéd, hogy nem gyűröd össze a frissen kivasalt ingedet? - korholtam le, miközben szuggeráltam, ahogyan össze-vissza nyomkodja magán a ruhadarabot.

- Bocsánat. - morogta az orra alatt és elkezdte begombolni. Felkaptam ruhámat az ágyról és bezárkóztam a fürdőbe. Gyorsan levetkőztem és felküzdöttem magamra.

A hajam és sminkem már készen volt. Laza hullámokban csavarogtak tincseim, szemem füstszínnel volt kiemelve.

Összehajtogattam levetett ruháimat és kimentem a fürdőből.

- Hű, ez a ruha még mindig tetszik. - jelentette ki Justin mikor elsuhantam mellette. Cipőimet kezembe kaptam és lehuppantam az ágyra. Halkan felnevettem.

Justin szerencsétlenkedett egy sort gallérjaival, nem tudta szépen kihajtani a pulcsija alól. nevetve ingattam meg fejem és odamentem hozzá.

- Várj majd én. - egy könnyed mozdulattal hajtottam helyére. Justin kissé idegesen felsóhajtott. - Na mi az? Csak nem ideges vagy? - kérdeztem mosolyogva.

- Kicsit. - vakarta meg homlokát.

- Nyugalom. - simítottam végig arcán és elkezdtem összeszedni a cuccaimat a táskámba.

Egész nap furcsa érzés kerülgetett. Állandóan valami rosszra vártam, hogy mikor rontok el valamit, vagy történik valami, de semmi. Pillangókkal a gyomromban végeztem az utolsó simításokat a készülődésben. Arcomról próbáltam elrejteni minden izgalmamat, félelmemet és kételyemet, nem akartam Justint stresszelni.

Miután mindenki elkészült, bezártuk a szobákat és elindultunk lefelé. Justin állandóan meg sem árt, vagy a lábával dobolt, vagy csuklóját szorongatta, a liftben táncra perdült. Beszálltunk a limuzinba és elindultunk a díjátadó helyszínére.

Justin kezével térdét markolászta, már fájdalmas volt csak látni is. Inkább kezemmel ráfogtam és erősen megszorítottam, erre csak fújtatott egyet és lejjebb csúszott az ülésben. Ujjaimmal elkezdtem cirógatni kézfejét, hátha lenyugszik.

- Akkor remélem mindenkinek világos a helyzet, Justin egyedül vonul be, mi pedig hátul beslisszanunk és elfoglaljuk a helyünket. - magyarázta Scooter. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, hogy nem kell Justinnal mennem. Máris lejjebb esett a pulzusom.

A limuzin megállt, az ajtó pedig kattant. Jsutin még utoljára rám mosolygott és kiszállt. A rengeteg vaku csak villogott, aztán bezárult mögötte az ajtó, mi pedig tovább mentünk. Nemsokkal később mi is kiszálltunk, egy másik bejáraton besétáltunk az épületbe.

Lassan szállingóztak a sztárok  a helyükre, nem sokkal később pedig Justin is megérkezett. Sóhajtozva ült le mellém.

- Na? - néztem rá mosolyogva.

- Nem volt semmi különös, szokásos. - rántotta meg vállát és megigazította ingének ujját.

Lassan megtelt a stadion, minden üres szék eltűnt és hatalmas zsivaj kerekedett. Mindenki ragyogó mosollyal az arcán csevegett a körülötte lévőkkel, miközben én ültem mint egy kuka. Még mindig bennem volt a rossz érzés, és nem hagyott nyugodni. Justin beszélgetett a mögöttünk ülő Katy Perryvel, Pattivel is váltott pár szót, zajlott az élet.

Aztán elhalványultak a fények és megkezdődött a show.

Sorra léptek fel a sztárvendégek, és a díjak is gazdára találtak. Justin is színpadra lépett, Pattivel feszülten figyeltük, hogy minden rendben van-e. Aztán egymás után kapta a díjakat.

Selena Gomez volt a műsorvezető. Szebbnél szebb ruhákban pompázott, és hatalmas profizmussal vezette a műsort. Éppen a legjobb női előadó díját adták át, amikor rezegni kezdett a telefonom a táska mélyén. Felcsaptam a tetejét és előkerestem. Ismeretlen szám volt, egy pillanatig csak bámultam a kijelzőre.

- Vedd fel nyugodtan. - szólalt meg mellettem Justin. - Menj fel, ott a fal mögött tudsz telefonálni.

Halványan bólintottam, felálltam és gyorsan szedtem a lépcsőfokokat. Mikor végre felértem a tetejére, befordultam balra és tettem pár lépést a majdnem üres folyosón. Csak egy őr állt messzebb az ajtóban. Lenyomtam a megfelelő gombot és fülemhez emeltem.

- Igen tessék? Amber Good. - mutatkoztam be.

- Amber? Te vagy az? - nem azért kérdezett vissza az ismeretlen, mert nem értette amit mondtam, hanem olyan volt, mintha nem hitte volna el, hogy tényleg én szóltam bele.

- Ki beszél? - kérdeztem vissza félénk hangon.

- George vagyok, az... apád. - ejtette ki a fájdalmas emlékeket visszahozó szót habozva a férfi. Kezemben megremegett a telefon. Több mint 10 év után ismét hallottam hangját.

- Fontos dolog miatt hívlak. - mondta rekedtes, halk hangon. Elgyötörtnek tűnt.

- Mi lehet olyan fontos, hogy megtörted a hallgatást? - motyogtam erőtlenül. Hátamat a hideg falnak döntöttem.

- Édesanyád... - hangja elcsuklott.

- Mi van vele? - kérdeztem azonnal vissza és éreztem, ahogyan könnyek szöknek szemembe.

- Meghalt. - ejtette ki a borzalmas szót, amitől mindig is rettegtem. A könnyek legördültek arcomon, én pedig nem tudtam másra gondolni, egyre csak hallottam utolsó szavát visszhangzani a fejemben.

- Ez nem lehet igaz. - hangom a mondat végén elcsuklott

- Két napja kórházba került. Tüdőgyulladása volt.

- De az nem halálos! - küzdöttem az egyre növekvő gombóccal a torkomban.

- Három hétig betegeskedett, csak nem fordult orvoshoz, túl későn kapott gyógyszert, nem vette komolyan. - magyarázta halkan. Minden erőmmel a telefonomat markolásztam, úgy éreztem mindjárt felfordul a gyomrom, hogy minden végtagom felmondja a szolgálatot.

- Nem, nem, nem, nem! - ismételgettem hisztérikus hangnemben.

A telefon kiesett a kezemből, forgott velem az egész folyosó, minden vonal hullámzott. Lábaim feladták, összeestem, térdem és kezeim nagyot koppantak a padlón. Már nem láttam a könnyektől semmit sem, hangos zokogás tört ki belőlem és tehetetlenül terültem el a földön. Minden bentről jövő hang kezdett tompán csengeni fülemben, aztán egyszer csak az őr cipőjének kopogása kezdett egyre közelebbről szólni, mígnem odaért hozzám.

- Hölgyem, minden rendben? - kérdezte, de én nem tudtam válaszolni, csak kapkodtam levegőért, ami valami miatt nem akart eljutni tüdőmig. Szemeimből patakokban folyt a könny, egy idő után már feketén, mert lemosódott minden smink az arcomról. - Steve gyere gyorsan! Egy vendég összeesett a déli folyosón! - mondta kétségbeesetten Walky-Talky-jába. Kezét felsőtestem alá csúsztatta és feljebb emelt, bármennyire is akartam magamtól felülni, képtelen voltam rá, minden izmom tétlenül mondott ellent agyam parancsainak, egyedül valami hörgő hang tudott magának utat törni torkomon keresztül, de azt megállítani nem lehetett.

Nemsokára valaki felénk futott. Gondolom az a Steve lehetett. Szemeimet minden erőmmel összeszorítottam, de a könnyek így is kibuggyantak.

- Mi történt? - kérdeztem hangja visszhangzott, de lehet, hogy csak az én fejemben.

- Kijött, azt hiszem telefonált, aztán egyszer csak összeesett.

Kezemmel a padlót kezdtem el markolászni, szerettem volna elmondani nekik, miért bőgök mint egy óvodás, de egy hang sem hagyta el a torkom, pedig üvölteni szerettem volna. Steve telefonom után nyúlt.

- Megszakadt a kapcsolat, vagy pedig még előtte letette. - mondta és táskámat felkapta csípőm mellől, majd belecsúsztatta a telefont. - Vigyük az egyik öltözőbe, kiderítjük kihez tartozik.

A férfi, akinek a nevét még nem tudtam, lábam alá nyúlt, hátamnál megtámasztott és felemelt. Tehetetlenül és zokogva hagytam magam cipelni. Nemsokára azt éreztem, lefektettek valami puhára, fejemet alátámasztották.

- Hölgyem, kérem próbáljon meg válaszolni. - kezdte Steve amikor lefektettek, gondolom egy kanapéra. Nagyot nyeltem, próbáltam összeszedni magamat.

- Jus... - leheltem nehezen két nehézkes levegővétel között.

- Justin? - kérdezte. Bólogattam. - Justin Bieber? - ismét bólintottam. - Szólj azonnal. - irányította társát.

Lehunytam a szemem és engedtem, hogy sós könnyeim tovább áztassák arcomat. Nem tudtam másra gondolni, csak anyára, és hogy ő már nincs többé.

Justin szemszöge

Amber már túl rég ment el telefonálni. Kezdett rossz érzésem támadni. Ekkor valaki megérintette a vállamat.

- Mr. Bieber? - kérdezte egy biztonsági őr miközben felém magasodott.

- Igen? - néztem fel rá.

- Önnel érkezett egy vörös hajú, kék ruhás hölgy? - ettől féltem.

- Igen, igen velem. - pattantam fel idegesen helyemről. - Mi történt?

- Összeesett a folyosón, kérem kövessen. - mondta és elindult felfelé, azonnal követtem.

Igyekeztem tartani az őrrel a tempót. Idegesen kezdtem tördelni ujjaimat, nem tudott érdekelni, hogy szinte mindenki azt nézte, ahogyan távozok.

Végigmentünk a folyosó, ahova Amber ment telefonálni. Elvezetett egy öltözőhöz, majd az ajtóban megállt, bekopogott, és benyitott.

Amber ott feküdt a kanapén, fülemet azonnal megcsapta hangos zokogása. Arca tiszta fekete volt, könnyei elmosták sminkjét.

- Amber! - rohantam oda hozzá és letérdeltem mellé. Azonnal nyakamba borult és szótlanul zokogott tovább. - Mi történt? - kérdeztem.

- Nem szól egy szót sem. - mondta az egyik őr.

Erősen kapaszkodott nyakamba, én pedig hátát simogattam, vártam, hogy lenyugodjon...

#55.

Sziasztok! Bocsánat, hogy kicsit későn jelentkezem, de ez a hétvégém kész katasztrófa volt :DD de mindegy is, a lényeg hogy itt az új rész! :)

- Nagyon álmos vagy? - kérdezte Justin ls arcomra simította egyik kezét.

- Csak egy kicsit. - motyogtam halkan és nagyokat pislogtam.

Fejem Justin vállára volt hajtva, egyik kezével átkarolt. Én ültem az egyik ablaknál, középen Justin, másik szélen pedig Pattie. Kenny vezetett, Scooter pedig az anyósülésen terpeszkedett. Bágyadtan bámultam ki a sötétített ablakon.

- A gépen majd tudsz aludni. - mondta halkan.

Nemsokára megérkeztünk, hajnali fél ötkor nem volt túl sok ember a reptéren, kipakoltuk a cuccainkat, zavartalanul mentünk át a várótermen majd beszálltunk a magángépbe. Mindenki elfoglalta a helyét, a pilóta köszöntött minket hamarosan pedig megkezdtük a felszállást, fél óra múlva pedig magasan szeltük a felhőket.

- Utaztál már repülőn? - kérdezte Justin miután kikapcsolta övét és kényelembe helyezkedett. Én is követtem példáját és övcsatommal kezdtem el babrálni.

- Igen, egyszer. - mosolyodtam el. - Mennyi lesz az út?

- Elég sok. - húzta száját. - Aludj nyugodtan. - Átkarolta vállaimat és közelebb húzott magához. Halványan bólintottam és lehunytam szemeimet. Justin lassan simogatni kezdte karomat, így könnyebb volt elaludnom nem kell mondanom.

Nyilván sikerült is, mert már csak arra keltem, hogy valaki finoman rázogat.

- Mi az? - kérdeztem rekedt hangon és próbáltam nyitogatni szemeimet.

- Kapcsold be az öved, mindjárt leszállunk. - mondta halkan Justin. Gyorsan megtettem amit mondott és vártam hogy végre földet érjünk.

- Mennyi az idő? - kérdeztem ásítva, feljebb csúsztam az ülésben és nagyot sóhajtottam.

- Fél 12.

- Jézusom ennyit aludtam? Te mit csináltál addig?

- Én is aludtam. - nevetett fel. - De egy ideig csak néztelek téged. - sandított rám vigyorogva.

- Hé! Tudod hogy azt nem szeretem. - böktem oldalba, erre csak felnevetett ismét.

Fél órán belül máér Belfast repterén voltunk. Itt már többen voltak, sokan fel is ismerték Justint, meg persze Kenny ezer wattos vigyorát. Átverekedtük magunkat a tömegen. Egy kocsi már várt várt ránk egy taxi kíséretében. Bepakoltunk mindent a kocsikba és már indultunk is a hotel felé.

Még sosem jártam Észak-Írországban, igazából az Egyesült Államokon kívül még sehol sem voltam, így érdeklődően bámultam ki az ablakon. Valahogy minden kicsit más volt, de mégsem furcsa. Az egyetlen érdekes dolog az volt, hogy néhány dolog másképp volt kiírva. Aztán amikor a hotelba értünk, szembesültem a helyiek beszédével. Kiejtésük elég furcsa volt, de nemsokára megszoktam, és fel sem tűnt.

- Rendben! Hogyan szeretnétek a szobákat? - kérdezte Scoo miután kikaptuk a kulcsokat. - Van két kétszemélyes, az egyikben egy pótágy vár ránk. Na? - Scooter már sejtette a végeredményt, ezért hatalmas vigyorral nézett rám, majd tekintete Justinra tévedt.

- Miénk a kettes! - csapott le azonnal Justin és megragadta a kezemet, ha esetleg valaki nem értette volna a miénk szóba tartozó személyeket.

- Kisfiam! Ne légy már ilyen heves. - korholta le Pattie fiát.

- Anyu, minek kertelni, itt én vagyok a sztár, én döntök! - mondta teljes pókerarccal, de tudtam, hogy csak viccel.

- Sosem nősz fel, csak régen a játékautókért harcoltál, most meg egy üres szobáért a barátnőddel. - intett lemondóan Pattie. - Egy feltétellel megyünk bele. - emelte fel mutatóujját. - Ha okosan viselkedtek. Remélem értitek.

- Jaj anyu. - forgatta szemét Justin, én csak csendesen meghúztam magam.

Egy rövid szentbeszéd után felvittünk minden csomagot a szobákba és pihenő következett. Elég nagy volt az időeltolódás, ezért furcsán éreztem magam.

Gondosan kipakoltam minden ruhát, fogasra akasztottam az öltönyöket, Justin ingét és az én ruhámat. A cipőket mindenkinek az összeállítása alá helyeztem.

- Micsoda precíz munka! - dőlt neki az ajtófélfának Justin miközben egy almát majszolt.

- Ne gúnyolódj. - morogtam és megigazítottam a fóliát Scooter öltönyén.

- Hé! Most dicsértelek! - emelte fel karjait.

- Irónia. - mondtam és köhögtem egyet, elhaladtam mellette és a fürdő felé vettem az irányt.

Megálltam a nagy tükör előtt és a kagylóra támaszkodtam. Kezdtem ismét izgulni. Megint a kamerák elé lépni, és csupa ismert, számomra mégis ismeretlen emberrel beszélgetni, akiket jóformán csak a tévében láttam addig. Nagyot sóhajtottam és megengedtem a vizet a csapból.

- Mi a baj? - ölelte át hátulról derekamat Justin. Állát vállamra tette és tükörképemre nézett felhúzott szemöldökkel.

- Semmi, mi lenne? - kérdeztem, nem néztem fel rá, csak kezemet a vízfolyásba dugtam.

- Ne mond ezt, látom hogy van valami. - suttogta és még szorosabban ölelt. Elzártam a csapot és felnéztem rá a tükörben. - A díjátadó? - kérdezte bánatos szemekkel. Csak bólintottam és a törölközőért nyúltam. Ismét nagyot sóhajtottam és finoman elkezdtem törölgetni vizes kezeimet. - Na, na, na. Ez neked már semmiség, nem kell megijedned! - megragadta derekamat és magával szembe perdített. A törölközőt lecsaptam a kagylóba, kezemet mellkasára simítottam.

- Tudom. - mondtam alig hallhatóan.

- Hé. - kezét államra simította s felemelte fejemet, kénytelen voltam ránézni. - Akkor meg? Én ott leszek és ha kell verekszem! - halkan felnevettem. - Viccen kívül, tényleg nincs félnivalód, gyönyörű leszel, én pedig büszke.

- Büszke? - néztem rá értetlen arccal.

- Büszke, mert melletted vonulhatok majd a helyemre.  - pillantott le rám mosolyogva.

- Ezt most csak úgy mondod. - böktem meg egyik ujjammal mellkasát.

- Nem. Ezt most komolyan gondolom. - arcán lágy és őszinte mosoly volt.

Mindig elcsodálkozom, amikor ilyeneket mond, hogy hogyan kerülhetett mellém, vagy én hogyan sodródtam hozzá. Az a rengeteg rossz döntés, és pocsék kapcsolat, most pedig majdnem mindenem megvolt és a rendezettséget Justinnak köszönhettem. Ha nyáron anya nem deportál megint Ryanhez, most lehet hogy valahol kallódnék a semmiben minden nélkül.

Lesütöttem tekintetemet és elmosolyodtam. Justin arcát enyémhez emelte és apró puszit nyomott arcomra. Erősen ráfogott derekamra, felemelt, és leültetett a kagyló szélére.

- Most komolyan, mond már el mitől félsz ennyire? - nézett rám. Kínomban pólója szélét kezdtem el birizgálni.

- Úgy, mindentől. Nem tudom.

- Mindentől? Mondj konkrétumot. - mondta sóhajtva, majd két oldalamnál karjával megtámaszkodott a kagylón.

- Hogy mondjuk elrontok valamit, értetlen leszek mert nem vagyok jártas a dolgokban, valami hülyeséget mondok ha kérdeznek, vagy csak simán felbukok és teljesen beégek, de ezzel ráadásul még téged is minősítelek. - daráltam el úgy, hogy közben nem néztem a szemébe.

- Jaj de buta vagy, azt hiszed én még nem égtem be? Felejtettem már el dalszöveget, a nadrág a fenekemről állandóan lecsúszik, és sokan űztek már gúnyt belőlem. Nem nagy dolog, de veled nem történik ilyen, sosem rontottál még el semmit.

- Akkor majd most, vagy a következőnél, vagy az azutáninál be fog következni. - mondtam halkan és a padlót fixíroztam.

- És akkor mi van? - kérdezte szemérmetlenül.

- Hogy mi van? A fél világ rajtam fog röhögni. - hangnemem kissé hisztérikussá kezdett válni.

- És kit érdekel? Te is ember vagy, és az hogy elkövettél valami hibát, nem fog semmin sem változtatni, ugyanúgy megy tovább az élet, a csapat tagja leszel, nem fogunk kirakni, és én ugyanúgy foglak szeretni továbbra is. - olyan könnyedén vázolta fel az egészet hogy kezdtem belátni, igaza van. Feleslegesen görcsölök, a mondat vége pedig különösen jól esett.

- De nem akarok szégyent hozni rád. - hangom alig hallható volt, a fürdő akusztikájában szinte elveszett. - Nem szeretném, ha miattam lenne felhajtás. - számon át vettem apró lélegzeteket és lehunytam szemeimet.

- Ne mondj ilyet, sosem szégyenkeznék miattad. - homlokát enyémnek támasztotta és szinte ajkamba beszélt. - Mindig öröm tölt el, ha eljössz velem ilyen helyekre, vagy ha csak elmegyünk együtt vásárolni úgy, hogy mások is látják, attól félek melyik pillanatban fogod azt mondani hogy eleged van az egészből, hogy 2 helyett minimum 10 főből áll a kapcsolatunk mert egy csapat fotós mindig lohol valahol utánunk, hogy egyik nap majd leültetsz beszélgetni, - mély levegőt vett és úgy folytatta halkan - és azt mondod hogy nem kérsz többet ebből. Tudom milyen frusztráló, ráadásul úgy, hogy állandóan fúrják az oldalad és téged állítanak be a rossznak. Az legyen a legnagyobb gondom, hogy megbotlasz, vagy valami kicsúszik a szádon. Ezek nem érdekelnek, ahogy senki mást sem fog, mert talán másnap Britney Spears majd megint leborotválja a fejét és ő lesz a szenzáció.

Kezét lágyan arcomra vezette, hüvelykujja oda-vissza járt. Éreztem ahogy csukott szemhéjam alatt egyre gyűlnek a könnyek, de nem értettem miért. Az őszinte beszélgetések mindig kikészítettek, amikor nyílt kártyákkal kellett játszani és kimondani mindent.

- Ha nem szeretnél jönni, csak egyetlen szavadba kerül, nem akarom azt, hogy egy percig is feszélyezve érezd magad. - hangja megremegett. Megráztam fejemet.

- Nem. Ott szeretnék lenni melletted. Nem hagylak magadra, szeretnék az első lenni, aki átölel amikor megkapod a díjad. - szélesen elmosolyodtam, szememet még mindig nem nyitottam ki. Orrunk összeért, éreztem minden lélegzetvételét.

- Biztos? Mert tényleg nem... - nem hagytam hogy befejezze a mondatot, ujjaimat szájára simítottam.

- Egész biztos, csak egyet kérek.

- Bármit.

- Ne hagyd, hogy elessek. - mondtam nevetve.

- Persze. De te most tényleg a Breaking Dawn-ból idéztél? - kérdezte, hangján hallottam, hogy vigyorgott.

- Még szép. - karomat nyaka köré fontam és közelebb húztam magamhoz. Derekát lábaimmal körül öleltem. Meleg érintését éreztem hátamon, végül pedig ajkait. Lágyan csókolt, közben szorosan tartott karjai között.

#54.

Hellóó :) Meghoztam a következő részt! :) remélem tetszik, komizzatok! :)

Ryan kilépése eléggé megviselte az egész csapatot. Sokáig nyomasztott volt  a hangulat, de tudtuk, Ryannek joga van azt tenni amit akar, felnőtt ember és képes meghozni saját döntéseit. Én továbbra is találkoztam vele otthon, de az távol sem volt ugyanolyan.

Ahogy mondta, eljött az EMA ideje. Lázasan készülődtünk a megjelenésre, minden időmet lefoglalta a megfelelő ruhák kiválasztása. Sokszor kikértem Ryan tanácsát, így sikerült dűlőre jutnom Justin öltözékét illetően. Egy kockás ing, fekete pulóver, farmer, semmi formális. Ezért is voltam bajban a saját ruhámmal.

Nem vehettem estélyiruhát, teljesen hülyének éreztem volna magam Justin mellett, így elég nehéz volt eldöntenem. Minden variációval volt valami gondom, sosem tetszett valami, és Ryan is talált mindig hibát az összeállításokban.

- A lényeg, hogy te ne legyél annyira utcai mint Justin. Egy nőnek mindig túl kell ragyognia a férfit, ez örök szabály. Ha Justin melegítőbe jelenne meg, te nem teheted ugyanazt, egy fokkal feljebb kell lépned. - oktatott ki drága rokonom miközben ruháimat nézegettük, bár számomra világossá vált, hogy muszáj lesz valami új cuccot vennem. Szerettem volna Justinhoz öltözni, így tudtam, valami kéket fogok viselni. Aztán a neten megtaláltam a megfelelő ruhát. Ryan is azonnal rábólintott, és azt mondta, van is hozzá illő tökéletes cipője így meg is rendeltem és egy héten belül már kezemben tarthattam.

- Nem túl merész a háta? - kérdeztem Pattiet miközben magamat nézegettem a tükörben.

- Gyönyörű, aratni fogsz vele. - mosolygott rám kedvesen és még egyszer végignézett rajtam tetőtől talpig. A kék koktélruha kicsivel térdem felett ért, derekamtól lefelé húzott volt, így gyűrődések borították szoknya részét. Felül olyan volt mintha egy kendőt kötöttem volna lazán nyakamba, az anyag finom esésű volt, hátul a szoknya kezdetéig kivágott, így az egész hátam szabadon volt. Kicsit feszélyezve éreztem magam de nagyon tetszett és már nem volt időm újat szerezni sem.

- Hűűűűű. - tátotta el a száját Justin amikor belépett a szobába. - Ez... igen! - mondta és elismerően vezette végig rajtam tekintetét. Pattie csak halkan felnevetett és kiment a szobából.

- Nem túlzás? - kérdeztem és próbáltam megállni a magassarkúban.

- Eszméletlen. Fordulj csak egyet. - intett ujjával mire én mint egy modell pördültem meg tengelyem körül. - A háta különösen tetszik. - mondta egy komisz vigyor kíséretében majd közelebb lépett és körülölelte derekamat. Kezemet mellkasára simítottam és szemeibe néztem mosolyogva, hála a magas sarkúnak, végre egy magasak voltunk, nem kellett fel néznem rá. Kezét hátamra simította, ujjai hidegek voltak, felszisszentem és kirázott a hideg.

- Azt gondoltam hogy az tetszeni fog. - nevettem el magam és lágyan megcsókoltam. Ujjait fel-le járatta gerincem mentén, élvezte a helyzetet.

- Elég lesz. - mondtam és kibújtam öleléséből. - Sok lesz a jóból. - kacsintottam rá majd levettem cipőmet és kezembe fogtam.

- Hoppá, milyen picike lettél! - kezdett el azonnal szekálni.

- Na csak vigyázz mit mondasz, mert a végén egy üres szék mellett fogsz ücsörögni Belfastban! - mondtam arrogánsan.

Kezeit védekezésképpen maga elé emelte és ártatlan pofit vágott. Oldalba böktem egyik cipőm sarkával és elkezdtem összeszedni ruháimat.

- Holnap mikor indulunk? - kérdeztem miközben ruhám alá felvettem nadrágomat.

- Négykor. Nem akarsz itt aludni? Egyszerűbb lenne. Este hozd át a cuccod, tudnánk egyből indulni. - mondta miközben ujjait tördelte és azt bámulta hogyan öltözködöm előtte úgy, hogy semmit se lásson meg amit nem kéne. Melltartómat felvettem, és lazán húztam ki alóla a ruhát. Justin köhintett.

- Ennyit a strandon is láttál. - mondtam vigyorogva miközben felvettem felsőmet.

- Igaz, de ez talán kicsit másabb mint a strandon. - vakarta meg tarkóját. Elsétáltam mellette, puszit nyomtam arcára és ruhámat feltettem a vállfára, majd összehúztam rajta a védőfóliát.

- Akkor legyen neked gyereknap. Rántottam meg vállamat és befűztem tornacipőmet.

- Lehetne máskor is. - lehuppant mellém az ágyra és amint felegyenesedtem ajkait éreztem enyémeken. Derekamra simította kezeit, azt vártam hogy majd hátradönt az ágyon de ehelyett inkább felpattant és ölébe vett. Lábaimmal szorosan öleltem derekát miközben ő egyik kezével fenekemnél tartott, másikkal felsőtestemet húzta szorosan magához.

- Azt mondod? - suttogtam csukott szemekkel és homlokomat övének támasztottam.

- Igen, teljes mértékig kedvencem lenne ez a nap. És lehetne minden héten egy. - nevetett fel halkan és száját homlokomhoz emelte majd hatalmas puszit adott. Arcomat nyakába rejtettem és nyakát öleltem karjaimmal. Térdével az ágynak támaszkodott, csípőjét előretolta, így könnyebb volt állnia is és engem is megtartania.

- Ha te nem vagy, lehet, hogy most egy bonyolult kapcsolatban lennék Selena Gomezzel, ami magam sem tudom hogy végződött volna. - mondta halkan. Hirtelen nem tudtam mire gondoljak, női logikám egyből arra következtetett, hogy az első ember ezek szerint Selena lenne akivel megcsalna. De aztán megláttam a kedves oldalát is, és lejött az is, hogy ezzel arra célzott, valamilyen szinten megmentettem valami rossztól.

- Selena Gomez? - kérdeztem. Nem tudtam volna elképzelni vele. - Azt mondogatja állandóan, hogy olyan vagy neki mint egy öcs, erre összejönne veled?

- Én sem értem, de nem is nagyon gondolkodtam még akkor. Selena elég sikeres és szép lány, nem ez volt az első amin elgondolkodtam vele kapcsolatban.

- Elég szép? - hajoltam hátra hogy arcára nézhessek. Épp az előbb kötötte az orromra hogy milyen szépnek tartja az egyik kolléganőjét. Szép mondhatom.

- Ugyan, te százszor szebb vagy. - harapott alsó ajkába.

- Jó, ezért csak egy fekete pontot kapsz, nem egy egész egyest. - mondtam gőgösen felhúzott orral.

- Na, tudod hogy nem úgy értettem. Egyébként is Selena menedzsere hajtotta a dolgot, mert ez kedvezett volna a karrierjének. - rántott vállat.

- Hát ezzel aztán megnyugtattál. - ráncoltam homlokom.

-Ugyan már. - homlokát megint enyémnek döntötte. - Ő csak szép, de szeretni téged szeretlek. - suttogta halkan. Mosolyogva haraptam alsó ajkamra és azonnal megcsókoltam.

- Én is szeretlek.

Izgatottan pakolásztam a belfasti utazásra, régóta ágyam alatt pihenő bőröndöm ismét előkerült. A lehető legtöbb ruhát beletuszakoltam majd nagy nehezen összecipzáraztam. Egy nagyobb táskába összeszedtem pipere cuccaimat majd laptopomat elpakoltam a táskájába.

Nyolcra értem jött Justin. Segített bepakolni a cuccokat a kocsiba.

- Vigyázz magadra. - ölelt meg Ryan mielőtt még elmentem.

- Te is, üdvözlöm Ashley-t. - mondtam és még utoljára magamhoz szorítottam mielőtt elindultunk volna az első útra nélküle. - Ne felejts el néha mosogatni és tiszta ruhát felvenni. - mondtam vigyorogva.

- Megjegyeztem. - bólogatott nevetve. - Jó utat. - mondta mi pedig eltűntünk a lépcsőházban és már csak az ajtó csapódását hallottam.

Este korán lefeküdtünk, Justin persze ismét kinyígta magának, hogy együtt aludhassunk, Pattie pedig vajszíve lévén belement. Tízkor már aludtunk, de még így is nehéz volt reggel háromkor felkelni. Mindenki kómásan készülődött reggel a sötétben, négykor aztán bepakoltunk a kocsikba (igen, hívni kellett egy taxit csak a csomagoknak pluszba) majd elindultunk végre a reptér felé.

#53.

Köszönöm szépen a kommenteket, és azt a SWAG-es gif-et :DD örülök, hogy ilyennek gondolod a blogot ;) remélem tudja akinek szól :D meghoztam a következő részt, remélem tetszik! jó olvasást, véleményezzétek! :)

A Mistletoe hatalmas sikert aratott, minden rajongó odáig volt érte, megérte a rengeteg fáradozást. Örültem, hogy én is részt vehettem a készítésében, jó volt része lenni valaminek. Újra beindultak a próbák a koreográfiához, Justin stúdiózott, és időközben elkészült a Santa Claus is coming to town animációs kisfilmjét. Nagyon aranyosra sikeredett, sokat ugrattam Justint a lábaival, mert valljuk be, elég vékonyakra sikerültek a klipben.

Októberben a boltokba került a karácsonyi album amit minden rajongó óriási szeretettel fogadott és sikerült egy kicsit előrébb hozni az ünnepek érzését.

- Nem! Először jobbra dőlsz, középen megállsz, majd hirtelen balra! - magyaráztam erőtlenül. Már két órája tartott a próba, egy új koreográfiával próbálkoztunk, de minél több ideje tartott a próba, annál használhatatlan volt mindenki. - Még egyszer! - intettem, és bekapcsoltam a zenét.

Nem kínoztam tovább a srácokat, elengedtem, menjenek öltözni. Fáradtan rogytam le az egyik padra és vizes palackomat számhoz emeltem.

Justin lépett be a terembe, Supra cipőjének kemény talpa kopogott a parkettán, zsebre dugott kézzel, mosolyogva közeledett felém.

- Szexi vagy. - harapott alsó ajkába és végigmért rajtam.

Melegem volt, mint ahogy mindenki másnak a próbán, egy szál sportmelltartó volt rajtam felül, alul pedig egy csípőmre lehajtott buggyos melegítő nadrág. Vállat rántottam, és kortyoltam néhányat az üvegből.

- Hogy ment? - kérdezte és megállt előttem.

- Egész jól. - szuszogtam.

- Nem vagy túl bő szavú.

- Csak elfáradtam. - mondtam, rácsavartam a kupakot az üvegre, és letettem magam mellé.

- Ryan azt mondta, este legyél otthon időben, mert szeretne veled beszélni.

Erőtlenül bólintottam.

- Mennyi az idő?

- Négy óra. - pillantott rá telefonjára, majd visszacsúsztatta zsebébe.

- Van még valami program? - kérdeztem és feltápászkodtam.

- Nem, pihi. - mondta mosolyogva és egy puszit nyomott arcomra. Válltáskámat odébb dobva felkaptam sporttáskám és elindultam én is az öltöző felé. Egyedüli lány tagként egy egész öltöző volt az enyém, élvezetes volt.

- Mindjárt jövök. - mondtam és bekanyarodtam az öltözőbe.

Táskámat ledobtam az egyik padra, én pedig mély levegőt vettem. Kiszedtem törölközőmet, papucsomat és tusfürdőmet és elkezdtem leöltözni. Magamra csavartam a törölközőt és papucsomban elcsoszogtam a zuhanyzó felé. Megengedtem a forró vizet, és elkezdtem magamra folyatni. Miután kész lettem magamra tekertem a törölközőt és visszamentem a padokhoz. Épp elkezdtem volna szárítkozni amikor kopogtak az öltöző ajtaján.

- Gyere! - kiáltottam és szorosabbra fogtam magamon a törölközőt. Justin lépett be de amint megpillantott megtorpant és nagyot nyelt, felhúztam egyik szemöldököm, úgy néztem rá. - Most komolyan? - csak ennyit kérdeztem. Megrázta fejét és közelebb jött.

- Csörgött a telefonod, Ryan volt az, gondoltam szólok. - nyújtotta felém mobilomat amit valószínűleg a tükör előtt hagytam.

- Oké, köszi. - nyúltam a készülékért, de Justin megragadta a kezem és magához húzott. - Justin! - kiáltottam fel miközben próbáltam erősen fogni a törölközőt. - MI a jó eget csinálsz? - sütöttem le tekintetem.

- Képzeld el, - kezdte kacér mosollyal az arcán - hogy a mai napon... nem is. találd ki! - mondta és karjait derekam köré fonta, hogy ne tudjak menekülni előle.

- Ez nem a legmegfelelőbb helyzet.

- De igen, na gyerünk. Szerinted, mi van ma? - kérdezte és alsó ajkára harapott.

- Kedd?

- Nem talált, vagyis igen, de nem ezt akartam mondani. - ingatta fejét.

- Nem tudom Justin, feladom, szeretnék felöltözni. - mondtam és lábammal toporzékolni kezdtem, de nem engedett.

- Hát jó, akkor szabad a gazda?

- Igen. - bólintottam és felnéztem rá.

- Ma vagyunk együtt három kerek hónapja, kiszámoltam. - mondta és hatalmas vigyor terült el arcán. Olyan volt mint egy kisgyerek.

- Ó, ennek örömére, megengeded, hogy felöltözzek? - mondtam nevetve.

- Még szép hogy nem! Legalább egy csók kijár ennek tiszteletére, ha már az előző két hónapfordulót nem tartottuk meg. - emelgette szemöldökét.

- Hát nem is tudom. - sóhajtottam. Justin csücsöríteni kezdett, én csak felnevettem.

Végül megadtam magam és egy csókot engedélyeztem. Kezét felvezette gerincem mentén, hideg érintésétől kirázott a hideg ahol már nem takart a törölköző. Egyik kezemmel még mindig a textilt tartottam magamon, másikkal nyakát öleltem körül.

- Szóval, három hónap? - kérdeztem mosolyogva miután elváltak ajkaink.

- Bizony, ennyi ideje bírod mellettem. - nyomott egy puszit homlokomra.

- Gratuláció magunknak. - fúrtam arcomat vállába. - Na jó, de most már tényleg szeretnék felöltözni. - toltam el magamtól.

- Oké, oké. emelte fel kezeit. Telefonomat végre odaadta és már kint is volt.

Gyorsan felöltöztem, megszárítottam a hajamat és egy halvány sminket feldobtam. Összepakoltam a cuccaimat és elindultam kifelé. Már csak Justin várakozott a teremben, a fiúk hazamentek mind. A falnak dőlve ácsorgott és telefonját nyomkodta.

- Mehetünk? - kérdezte és felnézett.

- Igen. - bólintottam, és feljebb pakoltam vállamon a sporttáskát.

- Add csak ide. - vette le vállamról. Sóhajtottam egyet és odaadtam. Mindig lovagiaskodik, pedig ez csak egy táska volt.

Kint ott állt a fekete Range Rover, Justin bedobta a táskámat a csomagtartóba, én addig beszálltam az anyósülésre. Nemsokára Justin is a helyén volt és indultunk is.

- Hogy ment a stúdiózás? - kérdeztem miközben bekötöttem magam. Justin kifordult a parkolóból és rátért a főútra.

- Haladgatunk. Minden nap egy lépéssel közelebb kerülünk a Believe elkészültéhez. - mondta mosolyogva miközben az útra összpontosított.

Fáradtan mélyesztettem fejemet az ülésbe és csak bámultam a mellettem elsuhanó fákat.

- Nehogy elaludj. - mondta nevetve Justin.

- Csak fáradt vagyok. - pislogtam rá.

Épp megálltunk egy piros lámpánál. Justin gyorsan átölelte nyakamat, magához ölelt és egy hatalmas puszit adott homlokomra. Bágyadt mosollyal az arcomon hajoltam vissza amikor elindultunk.

Mikor megérkeztünk, kiszálltam és a csomagtartó felé mentem. Justin felnyitotta én pedig kivettem a cuccomat. Lezárta majd megveregette az ablakot. Átöleltem nyakát és megcsókoltam. Kezét derekamra simította és miután elváltak ajkaink még egy gyors puszit nyomott arcomra.

- Holnap találkozunk. - mondta mosolyogva.

- Remélem is. - bólintottam és elindultam a ház felé. Előkerestem kulcsaimat és kinyitottam az ajtót. Megvártam, amíg Justin elhajtott, aztán bementem, Gyorsan szedtem a lépcsőfokokat, két perc múlva már a lakásban voltam.

- Ryan! Megjöttem! - kiáltottam el magam és ledobtam táskáimat a földre. Cipőmet kifűztem és lehúztam lábamról, bőrdzsekimet a fogasra akasztottam.

- Hé kislány! Justin ugye átadta az üzenetet? - vágtatott le a lépcsőn.

- Igen, szóval itt vagyok időben, mit szeretnél? - kérdeztem és leültem a nappaliba a kanapéra.

- Fontos dolog, szóval megpróbálom normálisan elmondani. - sóhajtott és leült velem szembe a fotelba. Előredőlt és alkarjával combjaira támaszkodott, ujjait összekulcsolta. törökülésbe húztam lábaimat és vártam a beszédét. - Az a helyzet, hogy elég nehéz döntést kellett meghoznom. Már túl rég vagyok a mókuskerékben, vágod? Bírom a kölyköt, nem is a csapattam van gond, hanem kellene egy kis idő. Ezért döntöttem úgy, hogy kilépek egy időre a crew-ból. - mondta teljes komolysággal, még sosem láttam ilyennek Ryant. Mindennek elmondható, csak komolynak nem. Hirtelen nem tudtam mit mondani. - Szeretnék több időt tölteni Ashley-vel is. Már én sem leszek fiatalabb. - nevette el magát.

- Azt akarod mondani, hogy nem fogsz többet a csapathoz tartozni? - kérdeztem halkan.

- Valami olyan, de nyugi, nem válok le teljesen, csak már nem fogok ott dolgozni.

- De ... én attól még itt lakhatok? - néztem rá nagy szemekkel.

- Persze te lökött! Nem raknálak ki. De nem lesz szükséged a lakásra. Nemsokára EMA Belfast-ban, beindul a buli. Na gyere ide. - állt fel és széttárta karjait. Szorosan öleltem derekát. Olyan volt nekem mint a pót apám. Rossz volt belegondolni, hogy kevesebbet fogom látni, és nem jön velünk, ha utazunk.

- Justinéknak mondtad már? - kérdeztem és próbáltam nem elsírni magam.

- Pattie és Scooter már tud róla. Justin még nem, majd... valamikor elmondom, holnap, vagy holnap után. - rántotta meg vállát. - Ja és ha már itt tartunk, hogy én nem dolgozom többet, akkor felajánlom neked a helyem. - mondta vigyorogva.

- Komolyan? Úgy érted, legyek én a stylist? - kérdeztem csillogó szemekkel.

- Úgy. - bólogatott. - Pattie azt mondta, majd te eldöntöd, hogy koreográfus vagy stylist akarsz lenni. Rajtad áll.

- Köszi. - öleltem meg még egyszer.

- Na, fékezzük az érzelmeket kislány, úgy érzem magam mint egy nyálas romantikus szappanoperában. - vakarta le karjaimat magáról. Csak jót nevettem rajta. - Csinálok egy szendvicset. - indult el a konyha felé.

Tipikus Ryan. Csak ő tud egy ilyen beszélgetést kajával lezárni. Nem akartam belegondolni, mi lesz, amikor egy másik városban, egy másik országban leszünk és ő nem lesz ott. Ryan nélkül, semmi sem lesz ugyanolyan...

#52.

Ismét csak a jószívűségemen múlik hogy most ezt olvassátok. Nincsenek kommentek, én meg csak várom és várom, elég rosszul tud esni. Vegyétek úgy, hogy le vagytok szidva. Nem leszünk így jóba, annak akik írtak meg dicséret.

Attól a délutántól kezdve, hogy láttam Amber mennyire jó táncos, csak arra tudtam gondolni, hogyan ösztönözhetném, hogy folytassa. Aztán rájöttem és azonnal összehívtam a táncos srácokat.

- Emberek, azért hívtam össze a rendkívüli tanácsot, mert lenne egy ... nem is tudom minek nevezzem. - gondolkodtam el.

- Térjünk a lényegre. - szólalt meg Alfredo.

- Oké, oké. Szóval azt mindenki tudja, hogy Amber azzal a feltétellel tart velünk, ha kap valami munkát. Tegnap valami olyat mutatott, vagyis valami olyat láttam, amitől tátva maradt a szám.

- Na mi van, ledobta a textilt? - röhögött fel valaki a csoportból. Én sem tudtam megállni nevetés nélkül.

- Bárcsak! - húztam a számat, de persze csak poénból. - De nem. Szóval. Úgy táncol mint valami profi táncos. Olyan mozdulatokat tud, amiket mi soha nem tudnánk összetenni.

- Ezt most nem mondod komolyan? Arról az Amberről beszélsz, aki a múltkor felhívott téged a szomszéd szobából, hogy hozz neki egy pohár vizet? - kérdezte ledöbbenve Alfredo. - Amber elég lustának tűnik. Nem nézem ki belőle, hogy egy energikus táncos lenne.

- Jól titkolja, és az csak egyszeri alaklom volt, fáradt volt nagyon. - védtem be. - A lényeg, hogy arra gondoltam, ha ő is, és ti is belementek, segédkezhetne a koreográfia kitalálásában. Úgyis új táncokat terveztünk összeállítani, tökéletes lenne. - csaptam össze tenyeremet.

Egy kicsit mindenki összesúgott, megbeszélték aztán felém fordultak.

- Benne vagyunk kölyök. - bólogatott elismerően Alfredo.

- Köszi srácok! - csaptam bele tenyerébe. - Ígérem, nem bánjátok meg.

Nemsokára Amber és anyu hazaértek a vásárlásból, én pedig már alig bírtam ki, hogy ne mondjam el neki. Behívtam a szobába, muszáj volt megkérdeznem, és bíztam benne, tetszeni fog neki az ötlet.

- Amber, - kezdtem bele ünnepélyes hangnemben - megtaláltam a számodra legmegfelelőbb munkát a csapatban.

- Na, és mi az? - csillant fel a szeme.

- Mi lenne, ha koreografálnád a táncokat. Azok után amit tegnap láttam, egyértelműen alkalmas vagy erre a feladatra. - néztem rá mosolyogva, de a reakció, amit vártam, elmaradt. Az ő arcáról lefagyott a mosoly és a falat kezdte bámulni. - Mi az? - kérdeztem lelombozva.

- Justin én nem táncolok. - mondta nyersen.

- De miért nem? Annyira jó vagy! Muszáj! - mondtam szinte könyörögve.

- Nem. - rázta meg fejét.

- Akkor legalább mond el miért. - kérleltem.

- Mert rossz emlékek fűznek hozzá. - mondta és lehajtotta fejét.

- Például?

Hezitált, szóra nyitott a száját de aztán be is csukta. Fogait összeszorította és szüntelenül csak a padlót nézte.

- Kérlek, ha nem mondod el, nem tudok segíteni. - mondta és végigsimítottam arcán.

- Azért hagytam abba régen, mert... anya elitta minden pénzünket, és azt mondta, megtiltja, hogy az iskola közelébe is menjek, hogy soha többé nem táncolhatok, mert értelmetlen, pénzkidobás. - mondta halkan.

- Ennyi az egész! Amber, most nincs itt az anyád, nincs tánciskola, és nincsenek anyagi gondjaid.

- Dehogy nem! A barátom családja tart el! - mondta elkeseredetten.

- Viszont ha elvállalnád az ajánlatom, nem lenne ilyen problémád, mert azt mondtad, akkor maradsz, ha kapsz munkát. Itt egy, és te logikátlan okok miatt téped magad. Ami régen volt az régen volt. Vállald el, és amíg nem találunk még egy ennél is jobb munkát, addig élvezettel táncolhatsz.

Gondolkodott egy pár percig, de aztán mosolyogva nézett rám.

- Igazad van. - sóhajtott megadóan. Átkaroltam vállait és közelebb húztam magamhoz.

- Na ugye. - mondtam és megpusziltam feje tetejét.

Amber szemszöge

Miután minden a helyére került, kaptam feladatot a csapatban, és elkezdődtek a próbák, hamar elment az augusztus. Valami mindig lekötött minket, de ez nem is volt baj.

Ryan románca is kezdett egyre komolyabbra fordulni. Szeptemberben már nyilvánosan is mutatkoztak Ashley-vel, én nagyon örültem nekik. Aranyosak voltak együtt, megérdemelték egymást.

Ahogy szeptemberben még több minden beindult, az utazások és koncertek, úgy tudatosult mindenkiben, hogy igen, a csapat tagja vagyok, és a belieber világ kicsit ellenem fordult. Sokaknak szúrta a szemét, egyre több fenyegetést kaptam, Kenny nélkül pedig már én sem léptem ki az utcára. De mindenki mellettem állt, és biztattak, hogy majd csillapodnak a kedélyek. Meg tudtam érteni őket, mert nekem is volt már plátói szerelmem és mérhetetlenül féltékeny voltam amikor nem volt szingli.

A szeptember egyben azt is jelentette, hogy muszáj volt elkezdenünk tanulni. Még augusztus végén elintéztünk mindent a régi iskolámmal, hogy ezentúl magántanulóként folytatom tanulmányaimat. Olykor egymást ösztönöztük Justinnal a tankönyvek kinyitására (igen, néha még ahhoz is erőt kellett gyűjtenünk). Minden nap a lehető legtöbbet foglalkoztunk a tantárgyakkal, nem akartunk semmit sem elhalasztani, és őszintén szólva élveztem a kétszemélyes osztállyal az órákat. Sokkal egyszerűbb volt alkalmazkodni egymáshoz, nem volt irritáló padtárs, vagy dolgozat, egyedül az osztályzóvizsgára kellett tanulnunk.

Aztán hó végén elkezdtük szervezni a Mistletoe klipjét. Én is elég sok mindenben segédkeztem. Ryannal ketten válogattuk minden szereplőre a ruhákat, gondosan ügyeltünk minden darabra, ami kellett még, én megrendeltem az internetről, Ryan igazán hálás volt segítő két kezemért, mert több ideje volt saját dolgaival foglalkozni, vagyis Ashley-vel, aki bár szintén elég elfoglalt volt. De mindig tudtak egymásra fordítani egy kevés időt.

Mindenki elég elfoglalt volt, és hiába "éltünk együtt" Justinnal néha volt, hogy napokig nem is találkoztunk. Állandóan stúdiózott, vagy interjút adott, én sokszor gyakoroltam a fiúkkal úgy, hogy Justin nem volt ott, mert a háttérben is kellett valamit táncolniuk. Ryannal a klipben szereplő lány ruhájáért napokig kutattunk, sok darabot ítéltünk nem megfelelőre, mire egy Las Vegas-i üzlet netes katalógusában akadtunk rá. Aztán október elején végre sor került a forgatásra. Nem mondom, hogy nem voltam féltékeny, mert egy kicsit az voltam. Amikor először közölte velem Justin, hogy meg fogja csókolni a lányt, akit a klipbe szerződtettek, kicsit meghökkentem, de beláttam, hogy nem szabad ezen fennakadnom. A forgatás előtt úgy döntöttem, beszélek egy kicsit a lánnyal is.

Célirányosan mentem az öltözőkocsija felé minél kisebb feltűnéssel. Bekopogtam, és a válasz után bementem.

- Szia! - köszöntem kicsit zavartan. A lány sminkes asztalánál ült és épp kutakodott a fiókban.

- Szia! köszönt mosolyogva és felállt, majd kezet nyújtott. - Allie Williams. Te biztos Amber vagy.

- Igen. - feleltem mosolyogva és egyben meglepetten, Justin mesélt rólam.

- Biztos azért jöttél, mert zaklatott vagy a forgatás miatt. - mondta és visszaült a tükör elé.

- Nos igen. - vallottam be.

- Justin sokat mesélt rólad. Mindössze csak egyszer találkoztunk, a szerződés aláírásakor, egy órás találkozó volt, de abból a rövid beszélgetésből amit folytattunk, hát eléggé sokat beszélt rólad. - mondta és elnevette magát, de kedvesen rám mosolygott. - Gondoltam hogy szeretnél majd beszélni velem. De ne ácsorogj ott, ülj le nyugodtan. - intett a fotel felé amely az asztala mellett állt. Gyorsan leültem ő pedig folytatta. - Nem kell aggódnod. Ez az egész csak egy munka a számomra, és nyilván Justinnak is. Én ebből élek, és teljesen tiszteletben tartom mások kapcsolatát. Egyébként, - fordult felém - én drukkolok nektek. Olyan aranyosak vagytok együtt.

- Köszi. - mondtam és elmosolyodtam.

- Ne haragudj, de muszáj haladnom. Sose leszek kész. - kapott a fejéhez és haját lófarokba kötötte.

- Megyek is, mert nekem is van még dolgom bőven. - pattantam fel és az ajtó felé vettem az irányt, de mielőtt kiléptem volna, még visszafordultam. - Ne haragudj meg, de megkérdezhetem, hány éves vagy? - idősebbnek tűnt mint én vagy Justin.

- 18. - válaszolta mosolyogva.

- És nem zavar, hogy egy tőled fiatalabb sráccal kell csókolóznod?

- Mint mondtam ez munka. Egy év ide vagy oda. - rántotta meg vállát. - De... jól csókol legalább? - kérdezte nevetve.

- Ó, még szép. - bólogattam vigyorogva és kimentem.

Minden szettet a helyére tettem, hogy mindenki megtalálja a saját ruháját, aztán a forgatás megkezdésével, csak csendben figyeltem.

Amikor eljött a csókjelenet ideje, én inkább kivontam magam a forgalomból, és elmentem kávéért. Lassan lépkedtem, már besötétedett, alig voltak az utcákon, kerültem a feltűnést. Beugrottam a legközelebbi kávézóba, kikértem amit szerettem volna, és el is indultam visszafelé. Egy fél óra alatt meg is jártam, mire visszaértem, végeztek a jelenettel.

- Ne aggódj szívem. - jött oda mosolyogva Pattie megölelni. - Csak kétszer kellett felvenni, de azért, mert a háttérben az egyik statiszta elcsúszott véletlenül. - megkönnyebbülten fújtam ki benntartott levegőmet.

Elkezdtünk összepakolni, segítettem Ryannek elcsomagolni a ruhákat és beraktuk mindet egy kisbuszba. A legtöbb statiszta már elment, a kamerákat már lepakolták, csak a feldíszített utcarészlet tárult elém. Pattie azt mondta, keressem meg Justint, valahol biztos Ryan-el ökörködik.

Elindultam előre és közben szólongattam.

- Justin! Ideje menni! - nyújtogattam nyakamat, hátha meglátom őket, de sehol senki. Már csak az hiányzott hogy tücsök ciripelés szólaljon meg drámai aláfestésnek. - Justin! Tényleg gyere elő!

Nagy robajjal vágódott ki a klipbéli lány szobájának ablaka. Odakaptam a fejem és megpillantottam Justint egy gitárral a kezében.

- Ezt csak neked! - kiáltotta hatalmas vigyorral az arcán és elkezdte pengetni.

Mivel már hallottam az Under the mistletoe elkészült dalait a stúdióban, felismertem a Christmas love dallamát.

Justin gyönyörűen csengő hangja bezengte a környéket, szerintem még a szomszédos államban is hallották, hogy nekem szerenádozik. Elnevettem magam, csak ő képes ilyenekre.

Mikor befejezte a számot még mindig vigyorogva nézett rám.

- Szeretnéd hogy filmbeillően távozzam? - kiáltotta.

- Még szép! Ne rontsd el az összhatást!

- Akkor kapd el a gitárom! - mondta. Rákészültem, ő pedig eldobta. Magamhoz mérten ügyesen elkaptam és nem ejtettem el, mint ahogy a tárgyakat szokásom.

Justin átmászott a párkányon és a kiemelkedő részekbe kapaszkodva mászott lefelé.

- Óvatosan! - szisszentem fel.

Laza mozdulattal leugrott és előttem termett.

- Nyugalom. - mondta vigyorogva és közelebb jött. Kivette a kezemből a gitárt, másik kezével pedig derekamnál fogva magához húzott és megcsókolt. - A te csókod ezerszer jobb. - mondta vigyorogva és hatalmas cuppanósat nyomott az arcomra.

- Na azért! - nevettem fel. Összekulcsoltuk ujjainkat és elindultunk az autó felé.

#51.

Hát helló. Az a helyzet, hogy megkönyörültem, mert az előző résznél még a négy komment is nehezen jött össze, de megelőlegezem most ezt. Egy kicsit talán másabb az egész hangvétele, amikor ezt írtam, hétfőn azt hiszem, az iskolával hangversenyen voltunk és annyira hangulatba hoztak, hogy mikor hazajöttem csak komolyzenét hallgattam. Remélem tetszeni fog ez a rész is, linkeltem 3 zenét, szerintem ajánlatos azt hallgatni, miközben olvassátok, sokkal jobb. :) jó olvasást, és kommenteljetek! A következő rész már tegnap elkészült. :)

- Oké srácok! Vége! - kiáltotta Justin és mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel.

Már három órája tartott a táncpróba, végigugrálták az egészet, hihetetlenül fárasztó lehetett.

Én meg csak ücsörögtem a padon és felidéztem magamban táncos korszakomat. Sok mindent kipróbáltam régen, modern tánc, hip-hop, társastánc és balett. Tudom, furcsán hangzik de imádtam mindet. Ha össze tudtam kaparni a pénzt a tandíjra mindig elmentem amikor csak tehettem. A tanárom szerint tehetséges voltam, miután leküzdöttem túlsúlyomat és megfelelő izomzatot szedtem össze, kimerte nyilatkoztatni, hogy lógásaim ellenére is én voltam a legtehetségesebb diák akivel valaha foglalkozott.

Sajnos már minden elméletet elfelejtettem, de a gyakorlatban minden megvolt.

Magával ragadott a zene, és csak azt sajnáltam, nem állhatok fel és csinálhatom velük.

Justin leizzadva, lihegve futott oda hozzám.

- Kicsi az öltöző, na meg a zuhanyzó, sokáig tart míg elkészülünk, addig elmehetsz kávéért ha gondolod. - mondta és homlokon csókolt. Megráztam fejem.

- Nem, maradok. Használhatnám a magnót? - kérdeztem kíváncsian.

- Persze. Rá van kötve a laptop, hallgass zenét. - mondta és már rohant is az öltözők felé.

Megvártam míg mindenki kiment a próbateremből, és bezártam az ajtót. Cicanadrág, egy ruha és magassarkú volt rajtam. Cipőimet lerúgtam magamról és a magnóhoz rohantam. Beütöttem a You Tube-t és elkezdtem keresni a megfelelő számot. Aztán megtaláltam. Betettem Tchaikovsky Diótörőjét, majd a terem közepére sétáltam.

Elsőre annyira furcsa volt spiccben járkálni, ügyelni a tartásomra és ujjaim állására.

http://www.youtube.com/watch?v=kHYwVfN3wY4&feature=related

Felcsendült a dal, én pedig csak sodródtam az ütemmel. Egy két há, egy két há, egy két há. Egymás elé rakosgattam a lábaim, közben karommal köröket írtam le, és a tükörben figyeltem testem minden mozdulatát. Lábujjhegyre emelkedtem és forogtam egyet. Ugrás, térd behajlít, majd póz. Visszakerestem mindent, amit a balettal kapcsolatban elraktároztam magamban, és próbáltam az összeset megvalósítani. Azt hittem, nehezebb lesz ennyi idő után újra mozogni, de a ritmus annyira magával ragadott, hogy leállni lett volna a legnehezebb a dal közepén. Partnert képzeltem magam mellé, úgy tettem, mintha valakinek a keze derekamra simulna, mintha valakinek vállába markolnék. A fuvola gyengéd játéka táncba hívta minden porcikámat, én pedig a legnagyobb örömmel tettem eleget.  Annyira élveztem amikor már nem kellett gondolkodnom semmin. Aztán véget ért a dal.

Gondoltam egyet, megnézem, mennyire maradt meg a hajlékonyságom. Gyorsan elkezdtem bemelegíteni. Nyújtottam, hajolgattam.

- Oké, most meglátjuk mennyire vagyok szar. - mondtam halkan és a terem végébe sétáltam. Elkezdtem szaladni, dobbantottam, kezeimet magam elé tettem, átlendültem kecsesen és egy végpózban földet értem. Eztán jött a fekete leves. Lábaimat kezdtem két irányba csúsztatni. A jobbat előre, a balt hátra. Egyre messzebb kerültek egymástól, a kezemmel már a földet söpörtem. Szép lassan csúsztam egyre lejjebb, míg nem elértem a földet. Tökéletes spárgát hoztam össze, és büszke voltam magamra. Föltápászkodtam és ismét a magnóhoz mentem. Kikerestem egy másik dalt a diótörőből.

http://www.youtube.com/watch?v=QITJK8ExG-U&feature=related

Elkezdtem kevergetni a lépéseket, aztán pörgés, ugrás, egy cigánykerék és spárga. Elegáns mozdulattal felálltam és folytattam bohóckodásomat. Kezeimmel szinte simítottam a levegőt, minél gyengédebb mozdulatokkal próbáltam megspékelni improvizációmat. Becsuktam a szememet, és próbáltam az egyensúlyomra koncentrálni.

Egyszer csak két kéz simult a derekamra. Szemeim kipattantak, Justin állt mögöttem és erősen koncentrált. Azt hittem most le fog állítani és kinevetni, de nem, hirtelen felemelt és megpörgetett a levegőben. Elnevettem magam.

- Nem is tudtam, hogy szeretsz balettozni. - mondtam vigyorogva.

- Ne dumálj, táncolj! Mi jön? - nézett rám komoly arckifejezéssel.

- Menj a terem végébe. - mutattam és ő már rohant is. - Elbírsz? - kiáltottam miközben én az ellentétes sarokban álltam meg.

- Persze!

- Akkor mindig fogd a derekam, bármi van, ne engedd el! - kiáltottam és elkezdtem felé rohanni. - Gyere! - intettem. Egy ponton aztán összetalálkoztunk. Justin megragadta a derekam, én pedig ugrottam. Feje fölé emelt és pörgött egyet, miközben én hátamat megfeszítve repültem a levegőben. Amíg csak izmaim engedték, addig görbítettem testem.

- Hű.. - mondta és a tükörben magunkat bámulta.

- Oké, most dobj hátra, de úgy, hogy a csípőmet kicsit tolt felfelé közben. - irányítottam fentről. Bólintott.

Erősen hátra dobott, löketet adott csípőmnek, én pedig egy szimpla fordulással a háta mögött értem földet, persze két lábon.

A szám véget ért.

- Ez oltári jó volt. - mondta lihegve.

- Mit kerestél itt? Azt hittem, elmentél öltözni. - sóhajtottam és a magnó felé sétáltam.

- Itt hagytam a táskám. - vakarta vigyorogva a fejét és követett. - Mit tudsz még? - kérdezte kíváncsian.

- Mit nem? - nevettem föl. - A tánc a rejtett tehetségem, ami annyira rejtett, hogy senkinek sem mutogatom.

- Muszáj táncolnod még valamit. - mondta lelkesen és eltolt a géptől, majd gépelni kezdett. - Szeretsz a mai zenékre is táncolni?

- Azt hiszem.

- Akkor gyerünk. - fordult felém és felcsendültek Sophie Ellis Bextor Heartbreak című számának dallamai.

http://www.youtube.com/watch?v=L5EsiEDMWLc

Justin szemszöge.

Amber kicsit szégyenlősen sétált a tükör elé, egy kicsit gondolkozott, aztán elkezdet táncolni. Csípője és lába a ritmussal egy lüktetésben dolgozott. Kezei hatalmas mozdulatokkal szelték ketté a levegőt, fejét néha ide-oda dűtötte, egyszer gyorsan, egyszer lassabban mozgott, de sosem esett ki a ritmusból. Lábammal elkezdtem ütni a padlót. Profin emelgette lábait a magasban, térdét nem is hajlította be, úgy írt lábfejével köröket maga előtt. Nagyokat ugrott és arcával végig csak magát figyelte a tükörben. Hihetetlenül magával ragadó látvány volt látni, egész végig azt hittem, Amber inkább a sportokat kedveli, ahol futnia, vagy labdát adogatnia kell. Erre kiderül hogy egy táncos tehetség, és a spárgája elképesztő. Minden erejével csak a zenére koncentrált, és hogy mozdulatai minél tökéletesebbek legyenek. Nem tudtam eldönteni, hogy a koreográfia most csak simán improvizáció, vagy egy régi tánca, de mindegy is volt, mert annyira szépen adta elő, hogy kezdtem azt hinni, a Broadway röpítette ide. Könnyedén csúsztatta talpát a padlón, haja fejének minden mozdulata után ide-oda vágódott, néha szemébe hullott, de mit sem törődve vele folytatta. Annyira kedvem lett volna beszállni, és egy koreográfiát előadni vele, de nem akartam tönkretenni. Úgy éreztem, ha én beszállok, csak lerontom az összhatást. A refrénekre vadul kezdte dobálni vállait, merész mozdulatokkal repült át a ritmusokon, de az egészet egybevéve letaglózó volt, ahogyan csinálta. Az átkötésnél lassú, de annál látványosabb hajlásokba kezdett, aztán ahogy a zene egyre gyorsabb és gyorsabb lett, lábával erőseket dobbantott a padlón majd újra elkezdett teljes erejéből táncolni.

Véget ért a dal, ő pedig egy magabiztos pózzal fejezte be koreográfiáját. Mellkasát előretolta, kezei fegyelmezetten álltak feje fölött, lábai tökéletes 180 fokos szöget zártak be, feje hátraesett. Elkezdtem tapsolni és elismerő pillantással bámultam. Ő csak halványan elmosolyodott, leeresztette kezeit és lábát is visszahelyezte a padlóra majd cipője felé vette az irányt.

- Tehetséges vagy, Amber, ezt még a vak is láthatja. - sétáltam felé. - Miért nem láttalak még táncolni? Itt vagy több mint egy hónapja és meg sem mozdultál, gondolom máskor sem csinálod.

- A tánc már nem az én világom. Abbahagytam. - rázta fejét és magas sarkú szandálját a lábára vette miközben egyensúlyozott.

- Ilyet ne mondj! Úgy táncolsz mint egy profi! Bármelyik hivatásos táncos megirigyelhetné a mozgásod. - mondtam elképedve.

- Ez aranyos, de nem igaz. - mondta és megsimogatta arcomat.

- Egy fenét! Te láttad magad? Eszméletlen volt!

- Justin, én már letettem a táncról, és kész. Maradjunk annyiban, hogy amikor kedvem tartja táncra perdülök, ha nem, akkor nem. Ennyire egyszerű. - magyarázta és táskáját felvette a földről, majd egy laza mozdulattal vállára akasztotta. - Most pedig menj, és öltözz, mert az életben nem indulunk el. - mondta és vállamnál fogva kituszkolt a teremből ezzel félbevágva a beszélgetést.

De akármennyire is akarta eltusolni, tudtam, ezt nem hagyhatom annyiban. Már el is kezdtem gondolkozni életem legjobb tervén, csak a kivitelezést kellett megoldanom...

Amber szemszöge

Becsuktam az ajtót Justin mögött, cipőmet ismét ledobtam és a magnóhoz rohantam. Közben könnyek szöktek a szemembe, mert előjött az összes emlékem a tánccal kapcsolatban. Minden szenvedéssel és kemény munkával töltött nap aminek egyszer csak vége szakadt.

Halkabbra vettem a zenét és folytattam mindent ott, ahol elkezdtem és hagytam, hogy a könnyek tehetetlenül folyjanak le arcomról, ajkaim pedig remegjenek. De táncoltam, és csak is erre tudtam koncentrálni...

#50.

Hey Girls and maybe boys :) meghoztam a következő részt, remélem tetszik, kommenteljétek! :)

Visszafelé úgy közlekedtem mint valami zombi, nem figyeltem semmire, csak néztem ki a fejemből, de közben meg mindent végiggondoltam százszor.

A hotel előtt most egy másik csapat lány ácsorgott, megpróbáltam összeszedni magam mikor megláttam őket. Pulcsimat összébb fogtam mellkasomon és megkíséreltem magabiztosan lépkedni. Mikor megláttak elkezdtek sugdolózni és mutogatni felém. Elkezdtem átverekedni magam a tömegen, és gondoltam jó fej leszek, köszönök nekik.

- Sziasztok. - mondtam és egy mosolyt erőltettem magamra. Halk "sziák" hallatszottak. Aztán megszólalt a szóvivő.

- Justin hol van? - kérdezte egy magas barna hajú lány.

- Mindenki a stúdióban van. - mondtam és hátranéztem.

- Köszi hogy válaszoltál. - mosolygott halványan. Bólintottam egyet és bementem.

Gyorsan felmentem a lakosztályba, bezártam magam mögött az ajtót és tanácstalanul álltam meg az ajtóban. Elkezdtem lehámozni magamról a pulcsimat és lerúgtam lábamról a cipőimet. Táskámat ledobtam a kanapéra. A pulóvert gondosan a karfájára terítettem az egyik széknek, én pedig az ablakhoz sétáltam.

Lágy szellő zörgette a faleveleket, sokan jártak-keltek az utcán. A lányok még mindig ott álltak és csak vártak. Nagyot sóhajtottam.

Belegondoltam, hogy ha Justinnal tartok rengeteg mindenről kell lemondanom, legfőképpen a szabadságomról, mert állandóan reflektorfényben lesz a kapcsolatunk valószínűleg, meg kell gondolnom minden egyes lépésemet, hogy mit mondok és kinek. Elvesztem a függetlenségemet és az elvet, hogy sosem teszem azt, amire mások kényszerítenek, így viszont állandóan másoktól fogok függeni. Hogy minden apró jó dolog eltűnik amik otthon vártak és nem leszek többé egy szürke ember akit senki sem szúr ki.

Szinte már igazi káosz volt a fejemben, mert a másik oldalon ott volt Justin és mindaz amit ő nyújthat nekem. Nem is tudom mióta voltunk együtt, már biztosan megéltük az egy hónapot, csak éppen közös meghatározásra nem ünnepeltünk semmi ilyet, és már annyira beleszerettem mint még soha senkibe, nem tudtam elképzelni nélküle a mindennapokat, a hülyeségei, a néhai kitörései és arcának látványa nélkül.  Nem akartam úgy felkelni, hogy tudom, aznap nem látom, és azután sem, és azután.

A kettőt állandóan összevetettem, pro-kontra érveltem de a vége az lett hogy egyre jobban kezdett fájni a fejem.

Lekuporodtam a kanapéra és próbáltam relaxálni. De aztán szép lassan lecsukódott a szemem, és elaludtam...

"Izgalommal nyúltam telefonom felé miközben az út padkán ülve szuggeráltam, mert előtte tíz perccel a betonhoz vágtam. Tárcsáztam Justin számát és vártam, hogy felvegye.

- Igen? - szólt bele.

- Szia! Én vagyok! - mondtam és arcomon mosoly jelent meg hosszú napok után.

- Szia! Mi újság? - kérdezte de hangjában nem volt túl sok lelkesedés.

- Semmi, csak gondoltam beszélhetnénk egy kicsit, tegnap reggel óta nem is hallottam a hangod.

- Tudod hogy eléggé feszített a tempó. Bocsáss meg.

- Semmi gond. Zavarlak? - kérdeztem lelombozva.

- Egy kicsit. Épp a stúdióban vagyunk.

- Ó akkor le is teszem. Majd beszélünk, szia! - mondtam és csalódottan kinyomtam.

hirtelen ketté nyílt alattam a föld és lezuhantam a feketeségbe. Csak zuhantam és zuhantam, sikítani akartam de egy hang sem jött ki a torkomon. A karommal ide-oda kapálóztam de nem volt semmi sem körülöttem amibe megkapaszkodhattam volna.

Egyszer csak egy iroda szerűségben találtam magam. Egy széken ücsörögtem. Megpróbáltam felállni, de nem tudtam, a lábaim nem mozdultak, csak a kezemmel tudtam kapálózni.

Egyszer csak kinyílt az ajtó és Justin jött be.

- Justin! - kiáltottam fel megkönnyebbülve. De meg sem hallotta hogy neki szóltam, keresztül nézett rajtam. Szellemként voltam ott.

Justin mögött egy lány jött be, magas volt, hosszú barna haja lágyan omlott vállaira, hatalmas kék szemei gyönyörűek voltak, hirtelen kisebbségi komplexusom támadt, olyan szép volt, nálam legalább is ezerszer.

Fogta Justin kezét, majd mikor bejött, becsukta utána az ajtót.

- Justin!? - kiáltottam ismét, de semmi, sem ő, sem pedig a lány nem hallott és látott.

Amint kattant a zár az ajtón, Justin és a lány egymásnak estek. Olyan szenvedélyesen csókolóztak, hogy azt hittem elájulok. Justin keze le és fel járt a lány derekán, ő pedig szerelmem haját borzolta állandóan.

- Ne! - sikoltottam, fel akartam állni, odarohanni és véget venni az egésznek de nem tudtam. Hiába próbálkoztam, minden hiába volt. Csak ültem ott és néztem, ahogyan vonaglanak egymás szájában, még csak be sem tudtam csukni a szemem, az agyam kikapcsolt.

Justin elkezdte lehúzni a felsőjét a lányról, itt betelt a pohár.

- Nem! Ne! JUSTIN! - kiabáltam torkom szakadtából, de semmi.

Csak szenvedtem ott, a feledés homályában és néztem, ahogyan a barátom megcsal. Kiabáltam, és kiabáltam, és kiabáltam.

Aztán egyszer csak..."

- NEM! - riadtam fel hirtelen. Arcomról folyt a víz, a szívem hevesen vert és megijedtem, mert már nem a kanapén feküdtem. Aztán rájöttem, hogy ez csak a másik szoba. Nyilván Justinék hazajöttek, és behozott engem az ágyra.

Kivágódott az ajtó és Justin termett ott azonnal.

- Mi történt? - nézett rám ijedt arccal és odajött, leült mellém és átkarolta a vállamat.

Nem tudtam megszólalni, még mindig azt hittem az álomra, valóság.

- Rosszat álmodtál? - kérdezte és megsimogatta az arcomat. Erőtlenül bólogattam. - Ne félj, nincs semmi baj. Felébredtél már. - suttogta és megpuszilta fejem tetejét.

Nem tudom, hogy amiatt, mert Justin ölelése mindennél többet jelentett, vagy mert megálmodtam egy esetleges jövőt, minden tisztázódott bennem...

Justin szemszöge

- Justin, tudunk most beszélni? - kérdezte halkan.

- Persze! - mondtam mosolyogva.

Elhúzódott egy kicsit tőlem és szembe ült velem.

- Egész nap csak gondolkoztam, voltam sétálni is, beszélgettem másokkal, de ez már egy másik téma. - rázta meg fejét. - Szóval, rengeteget érveltem és gondolkodtam. És akár örülsz, akár nem, meghoztam a döntésem erről az egészről.

Pulzusom hirtelen az egekbe szökött. Már nagyon vártam hogy végre szóba hozza és elmondja mire jutott. nagyon szerettem volna, ha velünk marad. Ha velem marad.

- És, mire jutottál? - kérdeztem félénken.

- Nem volt könnyű eldöntenem, és remélem nem fogom megbánni, és te sem. - mondta és mély levegőt vett. Feszülten fürkésztem arcát, ő csak a takarót bámulta.

Egy tincset füle mögé tűrt, feszegette a határaimat, kitörni akartam és hogy minél hamarabb kimondja mire jutott.

- Végeredményként pedig arra jutottam, hogy... Nem bírnám ki nélküled, és a csapat nélkül, szóval, veletek megyek.

Ebben a pillanatban olyan boldogság fogott el, hogy felpattantam, és Ambert az ölembe véve pörgettem meg a levegőben.

- Justin! - kiáltotta vigyorogva. - Justin! De van egy feltételem!

- Bármit megteszek. - mondtam és megcsókoltam. Egyik kezét arcomra simította, másikkal nyakamat ölelte, nehogy hátra essen.

- Adtok nekem valami munkát. - mondta és homlokát az enyémnek döntötte. - Nem vállalom, hogy ingyenélőként piócáskodjak a családon. Adjatok bármit, amit intézhetek.

- Meglesz, csak legyél velünk, csak legyél Velem! - mondtam és nem tudtam abbahagyni a vigyorgást.

Már jó ideje nem voltam ilyen boldog. Amber pár mondattal dobott fel annyira, mint talán még soha senki.

Letettem a földre, mert már mindketten kezdtünk szédülni a sok forgástól. Anyu nyitott be a szobába.

- Na mi ez a nagy öröm? - kérdezte meglepetten.

- Amber velünk jön anyu! - kiáltottam diadalittasan és karjaimat széttártam.

- Ez remek! - mondta és megölelte Ambert. - Meglásd, második családod leszünk. - mondta mosolyogva. - De most magatokra is hagylak. - kacsintott egyet és ki is ment a szobából.

Amber leült az ágyra és csak bámult mosolyogva maga elé. Leültem mellé, és elkezdtem arcát tanulmányozni. Szeme sarkából rám sandított.

- Ne csináld ezt, mert zavarba hozol. - mondta és elpirult.

Odamásztam hozzá és lágy puszit nyomtam nyakára. Selymes bőrének illata ismét elkábított mint már olyan sokszor. Nem tudtam betelni vele. Kezeimet dereka köré fontam és szorosan megöleltem.

Így ültünk hosszú percekig...

#49.

Hűű! Na ez már tetszik :) Egy óra alatt összejött az 5 komment, ezért gyerek napot tartok, és itt van még egy rész :) olvassátok sok szeretettel, és kommenteljetek, de ma már nem fogok hozni új részt, eléggé elfáradtam, az iskolában az órákon is írtam, a Katcsal közös blogot is frissítettük ma (aki még nem látta leggo csekkolja!). Remélem tetszeni fog minden :)

Sokáig csak össze-vissza járkáltam a szobákban, minden tárgyat elmozdítottam, megnéztem, aztán visszatettem. Bekapcsoltam a tévét, de nem tudtam negyed óránál tovább nézni.

Pattie azt mondta, sokára jönnek. Hagyott nekem pénzt ebédre.

Odakint esett az eső. Talán ez volt a nyár leghidegebb napja. Mindenki vastag pulcsiban járt-kelt, néhányan esernyőt tartottak fejük felé. Az ablak alatt a járdát hatalmas pocsolyák tagolták, mindenki próbálta kikerülni őket.

Kenny figyelmeztetett, hogy ha elmegyek, vigyázzak magamra, mert lehet, hogy pár rajongó felismer, sőt biztos, ráadásul amikor kinéztem megláttam egy tinilányokból álló csoportot a hotel bejárata előtt ácsorogni.

Ránéztem az órára. Már fél tizenkettő volt. Úgy döntöttem, ideje lassan összeszedni magam és ebédet szerezni. Nem akartam rendelni, muszáj volt kicsit kimozdulnom.

Felvettem az új fekete farmeromat, rá egy ing szerű felsőt és arra egy kötött pulcsit. Nyakamba dobtam egy sálat és készen is voltam. Kerestem egy esernyőt, eltettem a pénzt a tárcámba és már készen is voltam. Bezártam a lakosztályt és a lifthez sétáltam.

Türelmetlen voltam, nem akartam megvárni, míg a tizedikről leér a lift, így gyorsan levágtattam a lépcsőn. Nagy léptekkel szeltem át a hallt és már kint is voltam. Próbáltam minél kisebb feltűnést kelteni, de nehéz volt, mivel a kis csapat teljesen elzárta a kijáratot, muszáj voltam átverekednem magam.

- Hé, te vagy Amber? - szólalt meg az egyik lány.

Hirtelen leblokkoltam. Nem tudtam mit mondhatnék.

Mosolyogva hátranéztem és bólintottam, aztán haladtam tovább előre.

- Hé várj! - fogta meg a karomat valamelyikőjük.

Ijedt arccal fordultam meg és néztem kézfejét, ahogy a karomat tartja.

- Ó, bocsi. - engedett el azonnal. - Justin itt van?

- Nincs. Reggel korán elment mindenki, csak én voltam itt. - mondtam, de még mindig kicsit ijedt arcom volt. Szinte vártam a pillanatot amikor nekem esnek.

- Át tudnál adni neki egy levelet? Mi írtuk, király lenne, ha eljutna hozzá. - mondta kedvesen, mögötte barátnői reménykedve néztek rám.

- Persze. - bólintottam.

Átnyújtott egy fehér borítékot, elvettem, és táskámba tettem és újra elindultam előre.

- Menjünk lányok. Nincs értelme itt várni. - hallottam magam mögött. Aztán egyszer csak megint mellettem termett a lány aki a levelet ideadta.

- Hé! Hova mész? - kérdezte miközben próbálta felvenni velem a tempót.

- Ebédelni indultam. - válaszoltam és közben össze-vissza nézelődtem, hátha találok valami éttermet vagy valamit. Rá sem néztem a lányra.

- Miért vagy ilyen nyers? Valahogy nem így képzeltelek el. - mondta csalódottan. Sóhajtottam egyet.

- Nézd, szerintem érthető, ha kicsit tartok a rajongóktól, napi szinten fenyegetnek meg. - mondtam és homlokomat ráncoltam.

- Mondjuk az igaz, bocsi... Egyébként Kate vagyok. - nyújtott kezet. Megráztam, de egy pillanatra sem álltam meg. - Nyugi, nem akarok az életedre törni. Azon kevesek közé tartozom, akik támogatják Jambert. - mondta mosolyogva.

- Jamber?

- Igen! Így nevezünk titeket. Tudod, Justin + Amber.

- Huh..

- Tudok egy jó helyet a közelben, nagyon jó a hamburgerük. Megmutathatom.

- Legyen. - mondtam mosolyogva és végre ránéztem. Rövid barna haja hátul rövidebbre volt vágva, amolyan Rihanna stílusa volt. Barna szemeit hosszú fekete szempillái keretezték, arca kicsit piros volt.

Nem sokat mentünk, pár utcányit kellett csak sétálni és már ott is voltunk a MegaHamburger nevű helyen.

Én kértem egy nagy méretű hamburgert és egy Fantát, Kate csak egy sült krumplit. Mikor megkaptuk a kaját, leültünk egy félreeső kétszemélyes asztalhoz.

- Nézd, bocsi ha bunkó voltam az előbb. - mondtam miközben ketchup-ot nyomtam a hamburgerbe.

- Rá se ránts. Örülök, hogy egyáltalán szóba mertél állni velünk. - mondta nevetve és megsózta krumpliját. - Egyébként nem is értem, hogy bírod. Most belegondolva, elég sok negatívumot vághatnak a fejedhez. - ingatta fejét.

- Mostanában már ritkán használom a közösségi oldalakat. Nem stresszelem magam ezzel. - nagyot haraptam az irtózatosan nagy gyors kajából.

- Meg tudlak érteni, valószínűleg én is ezt tenném. Nem félsz, hogy egyszer valaki megtámad vagy ilyesmi?

- Az az igazság, hogy nem nagyon járok el egyedül. Általában Justinék hoznak kocsival, vagy valaki mindig elkísér.

- Lehet egy kicsit diszkrét kérdésem?

- Attól függ, mi az. - mondtam nevetve.

- Elmeséled, hogyan jöttetek össze?

- Fel fogod tenni az internetre?

- Még szép!

- Akkor nem. - ingattam fejem. Tudtam, Scooter leszedné a fejem.

- Na jó, akkor csak annyit, amennyit megengedsz. Kihagyhatok részleteket. De egy hosszú blogbejegyzést már nem úszhatsz meg. Nem minden nap ebédel együtt az ember Justin Bieber barátnőjével.

Halkan nevettem.

- Oké, de tényleg ne az egészet.

- Ígérem. - tette szívére kezét.

- Ryan az anyám öccse. Nagyon sok nyaramat töltöttem vele, mert nem a legszebb a családi hátterem, ezt az információt ki is hagyhatod. Egyszer elvitt magával dolgozni azt hiszem, ott ismertem meg Justint. Aztán egyik dolog követte a másikat. Volt itt mindenféle, féltékenykedés és egyéb..

- Ki volt féltékeny kire? - szakított félbe.

- Jasmine Villegas és Caitlin Beadles rám. De kérlek ezt se írd meg.

- Oké.

- Aztán egyik nap miután egy kisebb műsor után lerendeztük őket, és igen, ezt sem írd meg. Szóval egyik délután aztán elcsattant az első csókunk. - mondtam és szinte éreztem ahogy elpirultam. Megvakartam a fejem, és próbáltam az ebédemre összpontosítani.

- Hol? És hogyan? - csillant fel a szeme.

- Csak akkor mondom el, ha ezt sem teszed fel. Ezt legfőképp ne. - néztem rá.

- Esküszöm, örök titok marad, nem szivárogtatom ki.

- A lakosztályukban történt és teljes mértékig spontán jött. Addig még csak meg sem környékeztük egymást, legalább is én őt nem, de különösebb közeledést nem vettem észre az ő részéről sem.

- Úristen! És hogy történt? Csak így szólt, hogy Amber figyelj és lekapott vagy mi? - teljesen izgatott lett a téma kapcsán.

- Nem dehogy. - nevettem el magam. - Azt hiszem, poénból elkezdtük egymást csikizni?! Valami ilyesmi volt. Aztán ez lett a vége.

- De várj, ő kezdeményezett, vagy te kaptad le? - kérdezte vigyorogva és előredőlt ülő helyzetében.

- Ő. Én nem tettem volna meg. - ingattam fejemet mosolyogva. - De azt hiszem legyen elég ennyi. És tényleg kérlek, amit mondtam, ne tedd fel.

- Nyugodj meg, nem cseszek ki veled. Köszi, hogy elmesélted.

Még beszélgettünk egy keveset, aztán mindketten mentünk a saját dolgunkra. Hazafelé ismét gondolkodóba estem az egész utazás dologgal kapcsolatban... megint...

#48.

Mivel nem jött össze az öt kommentár az előző részhez, ez rövidebb lett, de még így is többet hozok mint kéne. Nagyon szeretnék minél több visszajelzést!

Gyorsan telt az idő, észre sem vettem és a naptárba ugrottunk egyet, júliusból augusztus lett. Minden tökéletesen haladt és semmin sem szerettem volna változtatni. Justinnal a lehető legjobban megvoltunk. De ahogy közeledett szép lassan a hónap vége, elkerülhetetlenné vált egy téma...

- Amber, szeretnék beszélni veled. - mondta teljes komolysággal Justin miközben délutáni pihenő címszó alatt a tévé előtt punnyadtunk.

- Mond. - néztem rá.

- Ugye tudod hogy vészesen közeleg a szeptember? - kérdezte, és közben a kanapét fixírozta.

- Igen. - sejtettem mit akar felhozni.

- És gondolkoztál már azon, hogy mi lesz velünk? - kérdezte kicsit fájó szívvel.

- Igen.

- Kigondoltál már valamit? - nézett rám.

- Nem. - mondtam halkan. - Ez elég nehéz, sok dolgot kéne megbeszélni ezzel kapcsolatban.

- Például? Itt az alkalom. beszéljünk róla. - mondta. Felhúzta lábait és szembefordult velem.

- Például, hogy hogyan tudnám visszaadni azt, amit kapok.

- Ezt hogy érted?

- Justin, ha veletek tartanék egy plusz embert kéne ellátnotok. Ruházkodás, étel és szállás. Ez nem kevés pénz. - ingattam a fejem.

- De te a család tagja vagy. Nem lenne anyagilag megterhelő, egyáltalán!

- De akkor is pénz! Nem lehetek olyan mint valami pénznyelő gép aki csak kap kap és semmit nem ad.

Láttam hogy Justin nagyon járatja az eszét, és gondolkodik, vajon mivel vehetne rá.

- Szerintem ezt most hagyjuk. Maradjunk annyiban, hogy mérlegelni fogok, átgondolom az egészet, de kérek egy kis haladékot. Így rendben leszünk? - néztem rá mosolyogva.

- Igen. - sóhajtotta.

Megsimogattam arcát és visszafordultam a tévé felé.

Délután vásárolni mentünk. Justin nem tudta fékezni magát, vett egy csomó pólót és egy cipővel is gazdagabb lett. Én visszafogtam magam, egy nadrágot vettem, amire szükségem is volt, mert a fekete farmerom kilyukadt, szegény eléggé használtas volt már.

Az este nyugodtan telt. Egy pizzázóban vacsoráztunk, tízre hazaértünk. Lebeszéltem Ryan-el ó, hogy nem alszom otthon.

Egész nap azon járt a fejem, hogy megoldást találjak erre az évkezdés témára. Justin nem hozta fel többet, aminek nagyon örültem. Közben eszembe jutott, fel kéne hívnom anyut. Kelletlenül, de megtettem, amíg Justin a fürdőben volt.

- Haló? - szólt bele fáradt hangon.

- Anya, én vagyok az. mondtam halkan, tudtam, Pattie kint ült a kanapén, és sok minden kihallatszódik még csukott ajtón keresztül is.

- Kincsem, csak hogy hívtál!

- Hagyd ezt. - szakítottam félbe.

- Mesélj, hogy vagy? Mindig látlak a tévében, megvagytok Justinnal? Jól érzed magad velük?

- Igen, megvagyunk. Fontos dolog miatt hívtalak. - kezemmel hajamba túrtam, és fel-alá járkáltam a szobában.

- Hallgatlak.

- Lenne itt valami az évkezdéssel kapcsolatban.

- Tudtam, hogy meg fogsz emiatt keresni. - mondta halkan.

- Felajánlották, hogy velük tartsak.

- Támogatlak.

- Igen? - kérdeztem meglepetten.

- Ez nagy lehetőség és nem akarom megvonni tőled. Elengedlek.

- Köszönöm. - suttogtam.

- Érezd jól magad, de azért néha haza jössz?

- Persze. - mondtam és elmosolyodtam.

Letettem a telefont és az ablakhoz sétáltam. Kibámultam rajta és kicsit elkalandozott a képzeletem. Arra eszméltem, hogy Justin karjai fonódnak derekamra.

- Fáradt vagy? - kérdezte, gondolom észrevette üveges tekintetemet.

- Mi? Ja igen... - helyeseltem.

- Kész vagyok, tiéd a fürdő.

Bólintottam, felkaptam a cuccom és elvonultam. Vettem egy forró fürdőt és még mindig járt az agyam.

Justin látta rajtam, hogy gondolataimba merültem, így nem is nagyon erőltette a komoly beszélgetéseket. Sokáig néztük a tévét, vagyis Justin nézte, én jóformán csak bambultam. Justin nemsokára bealudt, kikapcsoltam a tévét és én is megpróbáltam pihenni.

Reggel fáradtan keltem, az éjszaka szinte semmit sem aludtam, állandóan csak forgolódtam és gondolkoztam. Pro kontra mérlegeltem mindent, de semmire sem jutottam. Az aznapi program stúdiózás volt. Hihetetlenül fájt a fejem, így jobbnak tartottam, ha a hotelban maradok.

- Justin megsértődnél, ha most nem mennék? - kérdeztem miközben cipőjét húzta. Mosolyogva egyenesedett fel.

- Dehogy. - mondta és homlokon puszilt.

Nemsokára elment mindenki, én pedig magamra maradtam az üres lakosztályban.

Hey!

http://troll.blog.neon.hu/
http://troll.blog.neon.hu/
http://troll.blog.neon.hu/
Yaaaay, sziasztok! 
Ma egy kis meglepetéssel szeretnék szolgálni :)
Szerintem sokan ismerik Katcs irományait (például: my super hero). 
Tegnap, megfogant bennünk a gondolat, hogy társulhatnánk, mi már egy ideje ismerjük egymást különböző úton módon. Így tegnap megalkottuk a StereoHearts név alatt futó, Baby you deserve everything you want. címmel ellátott blogot, aminek az első része 10 perce került fel :)
Megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni majd belőle, reméljük tetszeni fog :)
De azért nyugalom, ez a blog nem fog megszűnni! Ugyanúgy folytatom mint eddig :)
Sziasztok, és további szép estét :)

#47.

- Szerintem ez aranyos. Bármit is mondasz, ez aranyos. Aria nagyon is érett. Működőképes ez a kapcsolat. - böktem a tévé felé fejemmel, miközben a képernyőt bámultam. Justinnal a Pretty Little Lias legújabb részét néztük.

- Azt mondod, ez a kis spini összejött az angoltanárával? Ez akkor is durva! - rázta fejét miközben koncentrált a történésekre. - Az meg csak a hab a realitás tortáján, hogy valaki névtelen üzeneteket küldözget nekik? Ez nem túl hihető.

- Az mindegy, de izgalmas. És sose tudhatod, mi fog történni, mindig vannak meglepetések. - intettem le.

Hallottam a zár kattanását, majd az ajtó nyitódását. Ryan hazaért. De meglepetésemre nem egyedül, hanem egy szőke lánnyal az oldalán lépett be. Nem láttam az arcát, nekem háttal állt meg először.

- Hé skacok! - kiáltott Ryan mikor meglátott minket. - Mi a szitu? - kérdezte vigyorogva miközben ledobta csukáit és elvette a lány táskáját.

- Semmi, Justin ma itt alszik. - mondtam teljes természetességgel.

- Az királyság, mert én is hoztam valakit. - mondta vigyorogva. - Amber, Justin, ő itt Ashley a.. ó, te rá vagy cuppanva erre a sorozatra, akkor te ismered Ashley-t!

A szőke lány megfordult, és Hannah volt az, a sorozatból. Ashley Benson állt a lakásban. Édesen mosolygott ránk majd közelebb sétált.

- Sziasztok. - mondta és kezet fogott mindkettőnkkel.

- Ashley itt marad estére. De ha neked itt van Justin, akkor minden okés. - kacsintott rám, átkarolta Ashley-t és felmentek az emeletre.

- Te tudtad? - fordultam Justin felé.

- Mármint mit?

- Hogy ők együtt vannak.

- Nem dehogy. De ráfért már az öregre egy kapcsolat. Ryan futókalandjai nem voltak túl fényesek. - mondta elgondolkodva.

Miután vége lett az adásnak, felmentünk a szobámba. Justinnak telefonálnia kellett, én addig elszaladtam zuhanyozni. Jó érzés volt venni egy frissítő fürdőt. Megtörölköztem, majd magamra kaptam a köpenyem, mert a pizsamámat kint hagytam a szobában. Kifésültem a hajamat és fölkontyoltam fejem tetejére. Lekezeltem az arcbőrömet szesszel és már készen is voltam. Áldottam az eget, amiért nem puccos, és mindenek előtt vékony anyagú köpenyem volt, kényelmetlenül éreztem volna kisétálni egy szál semmiben. De a vastag plüss elég jól takart.

Mikor kimentem Justin már letette. Végigmért ahogy elhaladtam orra előtt és elkezdtem turkálni a szekrényemben.

- Hmm.. - csak ennyit hallottam. - Lehetne vékonyabb is ez a köpeny.

Magamban csak nevettem ellentétes gondolkodásunkon.

- Na persze, akkor már miért is nem mászkálok egy szál tangában előtted? - kérdeztem irónikusan.

- Én nem ellenzem, sőt! - virult fel hirtelen arca.

- Ez nem fog megtörténni. - ingattam fejem, majd végre megtaláltam amit kerestem. - Nem akarsz menni fürdeni? - kérdeztem.

- Oké, már megyek is. - emelte fel kezét védekezésképpen. Elővette cuccait a táskájából és bevonult a fürdőbe.

Már bent volt egy ideje, amikor eszembe jutott, a telefonomat a farmerzsebemben hagytam, ami pedig ott pihent a fürdőben összehajtva. És a probléma pedig az volt, hogy 5 perc múlva ébresztőre volt állítva, mert akkor kezdődött egy műsor a tévében amit meg akartam nézni. Az ébresztőm pedig egy fülsüketítő sípolás volt. Justin szívrohamot fog kapni, gondoltam magamban.

- Justin! - kiabáltam be.

- Igen? - jött a válasz.

- Fel vagy öltözve? Muszáj lenne bemennem.

- Rajtam van a törölköző, gyere!

Lenyomtam a kilincset és bedugtam a fejem. Justin a tükör előtt állt és a haját igazgatta, dereka köré volt csavarva a törölközője. Beléptem és elindultam a ruháim felé. Egyszer csak gondoltam egyet, és viccből rácsaptam Justin fenekére, de nem számoltam a következményekkel...

A törölköző elég instabil állapotban lógott rajta, így a csapástól hirtelen lehullott. Egy tized másodperc alatt történt minden, és egyikőnk sem tudott abban a pillanatban mit kezdeni a helyzettel. Justin villám gyorsan kapott a törölköző után és tartotta maga elé, de azzal a lendülettel esett seggre is. Én villám gyorsan húzódtam, számomra amúgy érthetetlen okból a falhoz és csuktam be a szemem azonnal.

Egy percig csak csendben pörgettük vissza az eseményeket az agyunkban és próbáltuk meg felfogni.

Aztán én kitörtem.

Olyan hangosan kezdtem el nevetni mint még életemben soha. Szinte vihogtam és levegőt is csak alig tudtam venni. Justin csak lemondóan ingatta a fejét és még mindig kettőnk szerencsétlenségén vigyorgott. Én pedig csak nevettem, és nevettem, és nevettem. Annyira hihetetlenül vicces fejet vágott abban a pillanatban amikor megérezte a szellőt a fenekén, hogy az halálos volt. Kínomban már lecsúsztam a földre és összekuporodva röhögtem. Justin csak fogta a fejét.

- Ilyen nincs! - sipítottam két levegővétel között.

- De igen! - mondta fájdalmasan Justin.

3 perc kellett ahhoz, hogy végre normális állapotba kerüljek és abbahagyjam a vonítást.

- Jó segged van. - böktem ki egy kis hallgatás után. Arcom a nevetéstől egészen elgyötör volt, fejemet a falnak döntöttem, Justin pedig még mindig a földön ült, derekára terítve ott volt a törölköző..

- Túlságosan is kitárulkoztam. De ha most megbocsátasz, szeretnék felöltözni. - nézett rám komiszan. Feltápászkodtam, felkaptam a cuccaimat és kimentem a fürdőből. Arcomon még mindig ott volt egy idétlen vigyor.

Pár perc múlva nyitódott az ajtó. Én éppen a telefonomat állítottam, kikapcsoltam az ébresztőt. Hirtelen két kéz simult hasamra hátulról.

- Tudod, most, hogy te már ilyen sokat láttál belőlem, most rajtad a sor. Mutass valamit.

Hangja ellenállhatatlanul macsós és rossz fiús volt. Benyúlt pólóm alá és meleg tenyerét csupasz hasamra simította.

- Arról álmodozz csak tovább. - ingattam a fejem és letettem telefonomat az asztalra.

- Naa! Ez így nem fair.

- De igen. Amúgy is már láttál egy szál bugyiban meg melltartóban a kis medencés kalandunkon. - emlékeztettem, és közben kezét kihúztam pólóm alól.

- Az már, az olyan, mintha a strandon bikiniben feszítenél. Többet! - hangja most már gyerekes volt, mint amikor az óvodások több csokiért könyörögnek.

- Nem! - mondtam határozottan és kibontakoztam öleléséből.

Odasétáltam az ágyhoz és bebújtam a takaró alá. Justin színlelt összetörtséggel vette tudomásul, hogy ma nem vetkőzöm. Nem mintha később szerettem volna...

Bevetette magát mellém az ágyra és bánatos pofival fordult felém. Én csak elnevettem magam és megcsókoltam hosszan. Kezemmel végigsimítottam arcán, mire őszinte mosolyra húzódott szája.

Megfogta kezemet és ujjainkat összekulcsolta. Kézfejemet szájához emelte és apró puszit nyomott rá.

- Szeretlek. - suttogta mosolyogva.

- Én is.

Hátára fordult és közelebb vont magához, fejemet mellkasára tettem. Így könnyű volt elaludni, kényelemben, és valaki olyan karjaiban, aki szeret...

#46.

Bár nem volt meg az öt komment az előző résznél, megelőlegezem nektek a következő részt, de ehhez már legyen meg! :)

Másnap Justin egy eléggé kimerítő, többórás interjúra volt hivatalos. Egy tinédzser magazin egy egész számot kívánt Justinnak szentelni. Valamint a szerkesztő úgy gondolta, buli lenne engem is bele venni, én már másképp gondolkoztam erről,  de belementem.

Reggel kilencre értem jöttek, és már mentünk is. Fél órás előkészület után végre nekiláttunk az interjúhoz.

Jessica-nak hívták a középkorú nőt aki kérdezgetett. Leültünk egy tágas irodában. Scooter, Pattie és Kenny is ott voltak. Eleinte a kérdések csak Justinnak szóltak, aztán rám is irányult a fókusz.

-Akkor most tudjuk meg, ki is ez a kissé titokzatos lány Justin Bieber oldalán. Hogyan szólíthatlak? - kérdezte rokonszenvesen.

-Amber. - válaszoltam mosolyogva.

-Amber, mond csak, hogyan sikerült elcsavarnod a nőcsábász fejét? Tiéd lett ugyanis a poszt, amelyre lányok milliói vágytak. Besétáltál az életében és már kész is volt?

-Hát, ha úgy vesszük, így történt.

-Szerencsés lány. - szólt közbe a nő.

-Azt hiszem egy plázában találkoztunk először. Igazából én oda sem hederítettem rá. Nem kötött le, egy kislánnyal voltam elfoglalva. - nevettem el magamat visszagondolva arra a délutánra.

-Ez aranyos. Te ugyebár Ryan Good rokona vagy?

-Igen, a testvérének lánya. - pontosítottam az információkat.

-Hogyan keveredtél Ryanhez?

-Már rengeteg nyaramat töltöttem vele, az ide sem volt különb. Ryan új munkáját leszámítva.

-Szóval azt mondod, ha nem ugrassz le nyaralni a nagybácsidhoz, most Justin talán még mindig szingli lenne? - kérdezte költőien. Mindenki elmosolyodott, mert tényleg így volt. Rövid hatásszünet után folytatta. - A pár nappal ezelőtti, hivatalos bejelentést követően nem erősödött meg benned a félelem a rajongók miatt? Úgy értem, több millió lány féltékeny most rád.

-Ezzel már megbarátkoztam. Korábban is kaptam fenyegetéseket, amikor még éppen hogy csak kialakulóban volt minden.

-Nem bántad meg, hogy felvállaltátok a nagyközönség előtt a kapcsolatotokat?

-Miért tettem volna? Szerintem nincs határ, ha két ember igazán szereti egymást. - ráztam a fejem.

-Ez úgy hangzott, komoly a dolog.

-Az is. - szólalt meg Justin vigyorogva. Kezem után nyúlt melyet addig combomon pihentettem. Összefonta ujjainkat és kényelembe helyezte magát ismét. - Itt a különbség egy erőltetett és egy igaz dolog között. Ezen nincs mit magyarázni.

-Ezt öröm hallani. A rajongók szemét mégis bántja, mint ahogy bármely másik helyzetben, hogy vajon nem használod-e ki Justint.

-Nincs olyan helyzet amibe ezt nem lehetne ezt belemagyarázni. Ugyanúgy szeretném Justint, ha nem lenne pénze vagy hírneve.

Nem bonyolítottam túl egyetlen választ sem, és ügyeltem arra, hogy miket mondok. A körül belül 2 órás interjú után készítettek Justinról egy rövid fotósorozatot is, ezzel egy fél óra alatt elkészültek.

Délben egy gyors ebédet követve stúdió munkálatokba kezdtek. Ez annyiból állt, hogy Scooter és Justin elvonultak, én pedig vagy a hallban várakoztam, szórakoztam a telefonommal, vagy beültem és hallgattam mit csinálnak.

Egészen hatig ott ültünk. Hazafelé kitettek az utcánk végén, onnan gyalog mentem. A Nap már lemenőben volt, narancs színre festette a házak felett az eget, csak két gyerek szaladgált a járdán de nemsokára ők is eltűntek a szemem elől. Előhalásztam a kulcscsomómat a táskámból és egy laza mozdulattal dugtam a zárba a megfelelő kulcsot. Nagy nehezen elfordítottam és már ki is nyílt az ajtó. Teljesen elkalandozott a gondolatmenetem, bambulva léptem be a lépcsőházba, aztán hirtelen nekiütköztem valaminek, vagyis valakinek. Martin ott állt előttem, felém magasodott és szinte kifejezéstelen arccal nézett rám.

-Mit keresel itt? - kérdeztem magamhoz térve.

-Beszélni akarok veled. - mondta halkan, közben a padlóra szegezte tekintetét. Összerezzentem és vártam, mikor támad rám. - Nyugi, nem akarlak bántani, esküszöm. Csak beszélni akarok veled. Tényleg.

Pillantása őszintének tűnt, de nem bíztam benne akkor sem. Gyanakvó tekintettel meredtem rá.

-Ígérem, tartom a 2 méter távolságot, ha akarod a kezemet is a magasban tartom, csak hidd el, nem foglak bántani.

-Akkor.. put your hands up in the air, és esetleg bejöhetsz a lakásba.

Martin gyenge mosolyt eresztett és feltartotta karjait. Némán és gyorsan mentünk felfelé a lépcsőházban, Martin ment előttem, mindenféle meglepetést megelőzve ezzel. Kinyitottam a bejárati ajtót és bementünk.

-Ülj le a kanapéra és lehetőleg maradj is ott. tudatom veled, a telefonom a kezemben van, és a rendőrség gyors hívóra van állítva.

Amíg Martin a nappaliban ücsörgött és ledobtam a táskámat a konyhapultra. A hűtőn egy cetli várt.

"Amber, későn jövök, ne várj. Kaja a hűtőben, reggel találkozunk. Ryan."

Sóhajtottam egyet és a telefonommal a kezemben indultam a másik szobába.

-Kezeket a magasba apám. - mondtam mikor megláttam, ölében szorongatja kezeit. Vállat rántott és felemelte. Megálltam az ajtóban, vele szemben. - Mit akarsz?

-Amber, ne legyél már ilyen rideg velem! - kérlelt bűnbánó szemekkel.

-Szerintem még arra is lenne okom, hogy úgy beszéljek veled mint egy kutyával. - vetettem oda neki.

-Tudom, hogy rosszat tettem, és hogy téged is belevontam, de azért jöttem, hogy elmondjam, már megváltoztam.

-Hahaha! - nevettem fel hisztérikusan. - Na ne nevettess. A végén még leszakad a plafon. - ironizáltam.

-Amber. Megbántam amit tettem. Már voltam elvonón, és fél éve tiszta vagyok. Amit akkor mondtam minden csak azért volt, mert nem voltam magamnál. Mindent megbántam. Miután elmentél egy hónapig alig ettem, aztán elmentem egy elvonóra, aztán még egyre és most itt vagyok, és könyörgöm, hogy hadd tegyem le a kezem, ne félj már tőlem, nem foglak bántani.

Kezdett érdekelni mit mond, kíváncsi voltam mit hoz ki a végén.

-Tedd le, de akkor sem fogok közelebb menni. Van még valami amit mondani szeretnél? - kérdeztem hidegen.

-Bocsáss meg, kérlek! Én tényleg már nem vagyok az aki voltam. Munkám is van!

-Mégis mi?

-Pincér vagyok egy bárban, éjjel dolgozom, csak hogy még kevesebb időt töltsek az utcán éjjel. Albérletben lakok egy viszonylag rendes fickóval!

Nem rossz..

-Amikor megláttalak az újságokban nem tudod elképzelni, mennyire irigyeltem azt a nyálgépet.

-Mert neki legális lenne a letaperolásom? Vagy mi?

-Nem! Hanem mert maga mellett tudhat, hogy foghatja a kezed, hogy megérintheti az arcod... - lassan felállt és apró lépésekkel kezdett közeledni felém. Egyetlen lépést tudtam hátrálni, nem voltam képes tovább menni, a lábaim nem mozdultak. - Egy idiótának tartottam magam, hogy én nem tudtalak megtartani, és hogy volt számomra fontosabb dolog mint te. Pedig te mindent megadtál nekem, ott voltál mellettem még az élet legalján is, amikor sikátorokban üzleteltem, és emlékszem, hányszor elmondtad, hogy talán nem ezt kéne csinálnom, de te mellettem álltál.

Átlépte a két méter távolságot, lassan közeledett, folyamatosan csak szemeimbe nézett. Arca eltorzult kissé, hatalmas zöld szemei csillogtak. A lemenő Nap erős narancs fényt árasztott be, a függöny árnyékot vetett arcára.Kissé göndör barna haja homlokát teljesen lefedte. Kék ingének első két gombja megint nem volt begombolva. Hozta macsó stílusát, de ez is csak miattam, emlékszem, egyszer azt mondtam neki tetszik amikor látszik a kulcscsontjának vonala. Ügyelt a részletekre,

-Nem tudom mit eszel az énekes gyereken, de biztos vagyok benne, hogy én többet tudnék adni. - már egészen közel volt, elkezdett körüljárni, és fülembe suttogta a szavakat. - Te is tudod, hogy jó páros vagyunk. Olyan szép lenne.

Elgyengültem. Hangja gyengédsége felidézte bennem a szép pillanatokat. Amikor kettesben ültünk a házunk tetején és néztük a csillagokat, vagy amikor elvitt klubokba, és egész este csak ölelt. Tudtam, hogy nem szabad megadnom magam. Hogy ha a karjai közé vetem magamat akkor minden elveszett, közben pedig végig Justin hangját hallottam másfelől a fejemben, ahogy azt mondja szeretlek, láttam örömtől csillogó barna szemeit, éreztem ölelését és azt kívántam, bárcsak itt lenne, hogy még erősebben érezzem a jelenlétét és erővel el tudná űzni innen Martint. De a testem nem engedelmeskedett. Akármennyire is kedvem lett volna üvölteni és elküldeni innen, vagy elindulni az ajtó felé hogy kitegyem, nem tudtam. Éreztem, ahogy végigsimít az arcomon és még mindig a fülembe suttogott, de az utolsó két mondat kimaradt, mert csak arra tudtam gondolni, Justin mit érezne ha most valami ostobaságot tennék.

-Tudom hogy szeretnéd Amber. Ne álltasd magad, én kellek neked. - a szavak most már eljutottak az agyamig. Nyeltem egy nagyot és erőt vettem magamon.

-Rosszul hiszed. - mondtam halkan, miközben lehunytam egy pillanatra a szemem. - Csak egyetlen dolgot akarok tőled.

Halkan nevetett. Félreértette.

-Azt hogy elmenj.

-Ugyan Amber! - ellenkezett.

-Nem. Én örülök, hogy tiszta vagy és kezdenek jól alakulni a dolgaid, de én nem vagyok az életed része többé, ezt fel kell fognod. Én már máshoz tartozom. Gondolkodtál volna akkor. Már késő. Én már nem szeretlek.

-Ezt te sem gondolhatod komolyan. Neked egy férfira van szükséged, egy olyan életben ami a tiéd nem egy kisfiúnak kell jutnia a főszerepnek. Rám van szükséged! - erősködött tovább.

-Tévedsz. - elléptem tőle, háttal álltam neki. - Nem akarlak többé látni. Nyilván valóan nem változtál semmit, ha azt sem tudod tiszteletben tartani, hogy van barátom és már más utakon járok.

-Nem teheted ezt. - lépett mögém és erősen megragadta a karomat. Pánikba estem. - Te hozzám tartozol, ennek így kell lennie. - felemelte a hangját, fenyegetés volt minden mondata mögött. Szinte hallottam ki nem mondott mondatait: "Azt akarom hogy velem legyél" "Nem tehetsz ellene semmit, az enyém vagy". De ekkor zajt hallottam mögülünk.

-Ereszd el. - szólalt meg Justin. Mindketten odakaptuk a fejünket.

Justin ökölbe szorított kézzel állt az előszobában, lábánál egy sporttáska hevert, azt dobhatta el pár pillanattal ezelőtt, annak volt furcsa hangja.

-Nem hallottad? Azt mondtam ereszd el! És takarodj innen! - hangja határozott, erős és kemény volt, tele fenyegetéssel.

Tudtam, hogy Martin nem vállalja be, hogy összeverekedjen valakivel, még ha én egy lány is vagyok, ketten lettünk volna ellene, túl gyáva volt ehhez.

Lassan elengedte a kezemet és megfordult, ahogy én is.

-Nem én fogom megbánni. - csak ennyit mondott, majd elment. Ezzel nem arra akart utalni, hogy még visszajön és bosszút áll, azt akarta, hogy kételyt keltsen bennem, és elkezdjek vágyódni utána, de ez nem fog bejönni.

Nem féltem Justin reakciójától, mert nem tettem semmit, időben elküldtem, és kiosztottam Martint.

Justin becsapta utána az ajtót és rögtön hozzám sietett. Szorosan ölelt magához, én pedig nyaka köré fontam karjaimat.

-Hallottam az egészet. - mormogta a nyakamba. - Ahogy nemet mondtál neki és rólam beszéltél.

-Csak te jártál végig a fejemben. - suttogtam két hatalmas levegővétel között. - De mit keresel itt? És hogy jöttél be úgy, hogy nem vettük észre? - kérdeztem csodálkozva.

-Meg akartalak lepni. Megengedték hogy itt aludjak ma. Ami pedig a bejutást illeti, már rég van kulcsom a lakáshoz, csak sosem használom, nem szeretek rátörni másokra. Mit gondoltál? Itt van a fél ruhatáram és csak korlátozva jöhetek be ide? - mondta nevetve.

-Szóval te már egy csomószor jártál itt?

-Persze, de nyugi, egyetlen fehérneműdet sem loptam el. - mondta vigyorogva és lágy csókot nyomott ajkaimra...

#45.

Hű, ez egy elég érdekes fejezet lett, akartam valami izgalmat, lehet hogy elvittem nagyon a dolgot és kissé irreális lett, de ez van :D és bár tudom ezt ő nem olvassa, de az ihletért köszönet Sebának, nélküle nem ment volna :D :) Jó olvasást, komizzatok! :)

-Megbeszéltetek mindent fiatalok? - kérdezte Scooter a kocsiban.

-Igen, és örülnék ha nem emlegetnénk fel többet az esetet. - válaszoltam kicsit ingerülten, szerintem ez az egész csak ránk tartozik, nem kell több avatott ember.

-Vettül öcskös. - sóhajtott Scoo.

Amber szemszöge

A dedikálás valami előadóterem szerűségben volt. Láttam benne logikát, mert a rendezettség elérése érdekében, a rajongóknak az asztalsorok között kígyózva kellett haladni, így több időt töltöttek a teremben, mire pedig elérkeztek Justinhoz, már nem kezdtek el sikoltozni. Fent bejöttek, lent pedig oldalt távoztak. Minden sor töréspontjánál állt egy-egy rendőr, Justinék mellett pedig 4 rendőr állt, és persze Kenny. Én úgy döntöttem nem megyek ki, nem kellek oda. Hátul valami szertárszerűségben ücsörögtem Pattievel és néhány szervezővel, akik jóformán csak össze vissza szaladgáltak és állandóan telefonáltak.

-Jól vagy drágám? - kérdezte Pattie és leült mellém, miközben táskájában kutatott. Könyékig benne volt szegény.

-Igen persze. - mosolyogtam rá. - Megyek, körülnézek az épületben. - álltam fel és indultam el az ajtó felé.

-Oké, de a rajongókat kerüld el. Maradj a C szárnyban, akkor nem futhatsz velük össze.

-Rendben, köszi! - intettem neki majd kiléptem.

A folyosókon kiállítások voltak, különböző kortárs festők munkái voltak a falra aggasztva. Megnéztem mindet, véleményeztem őket, némelyik borzalmas volt, mint a falra hányt borsó, de voltak eléggé megindító, különleges festmények.

Néhol elhaladtam egy-egy ajtó mellett, híres tudósokról elnevezett előadótermek voltak a zárt ajtók mögött.

-Segíthetek valamiben?

Egy negyed másodperc alatt futott végig rajtam rettenet, undor, emlékek sokasága és valami felfoghatatlan érzés, valami beazonosíthatatlan. Ismertem az érces hangot amely egyenesen nekem szegeződött akkor abban a pillanatban. Nem akartam megmozdulni de kénytelen voltam.

-Köszönöm nem. - mondtam lassan és halkan, közben végignéztem az ismert személyen. Magasabb volt mint bármikor, haja kócosan meredt mindenfelé. Telt ajkai elégedett mosolyra húzódtak, hatalmas zöld szemei diadalmasan csillogtak, mintha valami küldetést teljesített volna be azzal hogy megszólított. Kezeit lazán zsebre vágva tartotta, pasztell ingének első két gombja nem volt begombolva, sötét barna csőnadrágja és szakadt tornacipője ugyanolyan életmódról árulkodott mint amit régen űzött.

-Elég elveszettnek tűnik a kis hölgy. - lassan közeledett felém, de én is tettem pár lépést hátra, tartva a két méteres távolságot.

-Csak nézelődöm. - ráztam meg a fejem.

-Tetszenek a festmények? - érdeklődött közömbösen.

-Fejezd be Martin. Ne játszd meg magad. Mit akarsz?

-Honnan veszed hogy akarok valamit? - adta az ártatlant.

-Lenne egy tippem mit akarsz, de eléggé intim lenne ezt kimondanom. - gondoltam legutolsó találkozásunkra.

-Egyből csak a rosszra gondolsz.

-Nem én tehetek róla. Segítek, te tehetsz róla. - fejemet kissé megdöntöttem, és irritáló mosolyomat elővéve néztem rá. - Nem kérdezem hogyan találtál meg, nem lehetett túl nehéz. Most pedig hagyj békén.

Sietősen megfordultam és hatalmas léptekkel a kijárat felé vettem az irányt. Megkönnyebbülve vettem észre hogy nem jön utánam.

-Még látjuk egymást Amb! - kiabálta utána. Neki estem az ajtónak és nagy erővel vágtam ki. Amilyen gyorsan csak tudtam, visszamentem Pattiehez.

Az ajtó előtt megálltam, Mély levegőt vettem, és ugyanolyan önfeledt arccal léptem be ahogyan kijöttem. Pattie nem is vett észre rajtam semmit.

Gond nélkül lezajlott a több órás dedikálás, már hét óra volt mikor végeztünk. Visszamentünk a hotelba, mert már szerencsére nem volt semmi elintéznivaló.

Mikor visszaértünk, Pattie elment a fodrászhoz, mert kért egy időpontot a szállodában lévő szalonba. Scooter pedig elkísérte Kennyt, mert meg kellett újítania a jogosítványát, így ketten maradtunk Justinnal.

Kényelembe helyeztük magunkat a tévé előtt és leültünk megnézni a híreket, amikor valaki kopogott. Együtt mentünk kinyitni, mert nem tudtunk megegyezni ki álljon fel, így mindketten feltápászkodtunk. De mikor kinyitottuk az ajtót nem volt ott senki, csak egy szál rózsa a küszöb előtt hagyva, egy kártyával.

-Hát ez meg mi? - vette fel Justin. Kinyitotta a kártyát és elkezdte olvasni. - Drága Amber, a múltat nem feledem, tudom te sem teszel így, fejezzük be, amit befejezetlenül hagytunk. Martin.

- A francba is. - szörnyedtem el.

-Ez aranyos, valami Martin gyerek epekedik utánad? - mondta vigyorogva Justin.

-Justin ez nem aranyos, hanem borzalmas. Nem akartam hogy ez megtörténjen, főleg nem úgy hogy más is tudjon az egészről. - mérhetetlenül dühös voltam, mert az, hogy Martin a hotelszobába küldte az üzenetet azt jelentette, már mindent tud ahhoz hogy a nap bármelyik pillanatában össze tudjon futni velem.

-Nem értem miről beszélsz. Szeretnéd hogy féltékenykedjek? Vagy mi? - nézett rám értetlenül.

-Ez nem történhet meg. - nagy hévvel becsaptam az ajtót, és Justint is elhúztam onnan.

-Amber nem értem ezt az egészet, miért kaptad fel ennyire a vizet?

-Mert hogy szépen fogalmazzak, utolért a múltam ami elől már elég régóta menekülök.

-Amber ez úgy hangzott mintha meggyilkoltál volna valakit és feltámadt és most a nyomodban van. Kezdem azt hinni ettől a Martin gyereknek nem féltékenységet kéne kiváltania belőlem hanem rettegést. - arcából kiolvasható volt a teljes káosz a fejében.

-Elmondom az egészet, de csak akkor, ha megígéred, nem ítélsz el. - mondtam halkan miközben leültem a kanapéra.

-Rendben. - odajött mellém és türelmesen várta hogy elkezdjem.

-Martin a volt barátom. Fél évig voltam vele, de az a fél év volt életem legrosszabb időszaka. Akkoriban anyát kirúgták a munkahelyéről, így egyre többet ivott, nem volt alkoholista, csak gyakran berúgott, én pedig nem akartam végignézni ahogy az anyám az otthonunkban iszogat a barátnőivel. Így eljöttem otthonról. Ryan akkor volt Európában, de megengedte, hogy használjam a lakását, mert együtt érzett velem. És ekkor jött a képbe Martin. Leszólított az utcán amikor mentem haza. Aztán egyik dolog követte a másikat, és összejöttünk. De Martin igazi utcakölyök volt. Ő tényleg az utcán lakott és különböző üzletekből élt meg. Egyszer megkért, intézzek el neki valamit. Kezembe nyomott egy lecelluxozott zacskót, egy címet és egy időpontot egy papírra írva, azt mondta menjek el, vegyem át a pénzt és adjam oda a csomagot az illetőnek, aztán a pénzt pedig adjam oda neki. Meg is tettem, de közben rájöttem mi volt a zacskóban. Drog. Martin azt mondta ne törődjek vele, nem lesz az egészből semmi. Adtam a szavára sajnos mert akkoriban ő volt az egyetlen aki valamilyen szinten is törődött velem, ha csak annyira hogy néha feljött, smároltunk egy sort aztán ott hagyott egy üzlet miatt. De ő volt az akivel minden nap találkoztam. Aztán egyre többször intéztem el helyette a dolgokat. De szerencsére időben kapcsoltam, hogy ezt nem kéne csinálnom. Felhívtam Martint, hogy beszélni akarok vele. Azt mondta hogy este eljön hozzám, vagyis Ryan lakásába. Jött is, én pedig megmondtam neki. Azt mondta, ha már nem segítek neki akkor tegyek meg neki... valami mást. - elcsuklott a hangom. Elfogott a hányinger amikor rágondoltam.

-Amber, ez az amire gondolok? - kérdezte Justin félénken.

-Kimondom mert nem érdekel, már úgyis eléggé undorodhatsz a drogdíler barátnődtől. Azt mondta legalább feküdjek le vele. Hogy már csak arra vagyok jó.

-És akkor te...?

-Nem dehogy. Erőszakoskodott, de aztán leütöttem, elájult, és kint hagytam az utcán. Még aznap este szedtem a cuccom és hazautaztam. - fejeztem be halkan. Éreztem, ahogy elkezdenek kigördülni a könnycseppek a szememből. Utáltam visszagondolni erre az időszakra. Nem értem hogy lehettem olyan ostoba 15 évesen hogy belementem ilyenekbe. És most hogy Justin tudja, nyilván undorodik tőlem. Felkészültem a legrosszabbra, hogy üvöltözve rak ki, vagy esetleg még fel is pofoz. Ehelyett mást kaptam. Egészen márt. Justin szorosan magához ölelt.

-Nyugodtan elküldhetsz a fenébe. - mondtam elcsukló hangon.

-Miért tennék ilyet? - kérdezte miközben a hátamat simogatta.

-Mert gusztustalannak tartasz, vagy mert nem akarsz egy drogdílerrel élni. - hüppögtem.

-Nem tettél semmit. Amber téged befolyásoltak és időben felismerted hogy ez rossz.

Szorosan öleltem nyakánál fogva, miközben lábam alá nyúlt, felemelt és ölébe húzott.

-Azt viszont nem értem, mit akar most tőled?

-Amikor megmakacsoltam magam aznap este, azt mondta, ha ma nem jön össze, még megtalál és esetleg valami rosszabbat tesz velem. Ott volt a dedikáláson is.

-Miért nem szóltál Amber? Az ilyeneket komolyan kell venni!

-Nem tudtam tisztán gondolkozni.

-Jó, megoldjuk, nem lesz semmi baj. Nyugodj meg.

Justin szájából ezt könnyű volt elhinni, így a legtöbb amit tehettem, az az volt, hogy lehiggadtam, és nem gondoltam a múltra.

#44.

Trattarattattaaaa :) itt az új rész! :)

Reggel elég korán kellett kelnem. Scooterrel bementünk a stúdióba, megmutatott pár új dalt. Már elkezdtünk dolgozni az új lemezen. Felénekeltem pár versszakot, megnéztük a hangszíneket, megbeszéltük a következő időpontot és már készen is voltunk. Délelőtt még leadtam egy interjút egy tinimagazinnak aztán mentünk is vissza a hotelbe.

-Oké. Szóval, kettőre megyünk arckezelésre. - mondta Scooter miközben bekanyarodtunk a parkolóba.

-Mi? Már megint? - szörnyedtem el.

-Igen. Kezd elkanászosodni a fejed. Tinisztár vagy, nem varangyos béka.

-Jó jó, megértettem.

Szinte csak vonszoltam magam a bejárat felé. Pedig még csak délelőtt volt. Nem törődtem semmivel és senkivel, csak mentem a szobánk felé.

-Reggelt anyu. - vágtam ki az ajtót és köszöntem anyának, a kanapén ült és olvasott.

-Fél 12 van kisfiam. - válaszolt úgy, hogy még csak fel sem nézett az újságából.

-Akkor jó fél tizenkettőt anyám. - vetettem oda és mentem a szobám irányába. Lerúgtam magamról a cipőt még mielőtt kinyitottam az ajtót, anyu rám ripakodott de nem tudott zavarni. Bementem a szobámba, és be is zártam az ajtót. Nem akartam hogy bárki is elkezdjen fárasztani.

Épp be akartam dőlni az ágyba, de akkor megláttam Ambert ücsörögni a szélén.

-Hát te? - kérdeztem meglepődötten.

-Hát én Justin Bieber barátnője vagyok, és jöttem hogy együtt töltsek vele egy kevés időt. - mondta mosolyogva.

-Úgy szeretlek. - ültem le mellé és már meg is csókoltam. Akármennyire is voltam fáradt, belőle sosem volt elég. - Hova tűntél tegnap? - kérdeztem miközben átöleltem.

-Ó ez hosszú. A lényeg, hogy akadt egy kis elintézni valóm. - vonta meg vállát. Nem akartam tovább faggatni, nem úgy tűnt mint valami fontos dolog.

Csak feküdtünk az ágyon és beszélgettünk, néztük a tévét. Imádom amikor Amber a mellkasomhoz bújva szuszog.

Éppen sztárhírek mentek amikor elkezdett csörögni a telefonja. A kijelzőn egy számomra nem túl ismerős szám jelent meg.

-Bocsi, de ezt fel kell vennem.

Feltápászkodott és bezárkózott a fürdőbe. Alig 2 percet volt bent, már ki is jött.

-Nagyon megharagszol, ha most elmegyek? Muszáj lenne. - kicsit sürgetősen pakolta a táskáját és vette a cipőjét.

-Miért?

-Ez hosszú, majd elmondom ígérem, de most muszáj mennem. - gyorsan megcsókolt és már is kisuhant a szobából. Én pedig ott maradtam egyedül.

A szabadidőmet ezután alvásra fordítottam...

Beállítottam a telefonom, így egy óra múlva felkeltem. Mielőtt kiléptem volna az ajtón, hallottam Scooter és Kenny beszélgetését.

-Szegény lány, túl fiatal hogy ennyi problémája legyen. - hallottam Kenny hangját mélyen dörmögni.

-Reménykedjünk hogy a fele se igazolódik be. - válaszolt Scooter. - De díjazom, hogy Justint nem szeretné ezekkel felzaklatni.

Betelt a pohár, lejött hogy Amberről van szó.

-Mivel nem kéne fárasztani? - vágtam ki az ajtót teljesen érzelemmentes arccal.

Egymásra néztek és látszott rajtuk hogy kétségbe estek. Kőkeményen tartottam arcvonásaimat és szuggeráltam őket. Bevált. Kezdtek megtörni.

-Justin ha elmondjuk meg kell ígérned hogy nem reagálod túl. - kezdte Scooter félénken.

-Bökd már ki Scoo! - kezdtem nagyon ideges lenni. Lassan sétáltam feléjük karba tett kézzel.

-Nyugalom kölyök. - szólt bele Kenny.

-Azt kérdeztem, mi van Amberrel! - felemeltem hangom. Ritkán beszélek velük így, nagyon ritkán. - Hol van most?

-A kórházban, kivizsgáláson. Tegnap délelőtt mikor felkelt, kijött reggelizni és egyszer csak összeesett. Bevittük a kórházba, csináltak laborvizsgálatokat és most jött meg az eredmény. Ezért vannak bent, Pattie is vele van, mert Ryan tegnap reggel elutazott New York-ba.

-Bemegyünk. Most. - kezembe kaptam a kocsikulcsot és a telefonom.

-Nem vezethetsz. - állított meg Scooter a karomnál fogva. - Ideges vagy és felzaklatott. Nem. Legalább hagyd hogy Kenny vezessen.

Rábólintottam, mert tudtam, tényleg nem lenne jó ötlet ha most ülnék a volán mögé.

Gyorsan bepattantunk a kocsiba, Kenny a lehető leggyorsabban manőverezett az autók között, nemsokára pedig már a kórháznál voltunk. Scooter irányításával a sürgősségin kötöttünk ki, azt mondta egész biztosan itt vannak.

A hosszú folyosókon olyan gyorsan haladtam amennyire csak lehetett, nem hagytam időt hogy bárki is felismerjen.

Egy idő után már nem tudtam követni hol járunk, de aztán az egyik folyosó végén megpillantottam anyát. Elkezdtem rohanni felé.

-Anyu! - kiáltottam, szerencsére senki sem volt a közelben, üres volt a folyosó.

-Justin, mit keresel itt? - nézett rám kétségbe esetten.

-Szerintem nekem kellett volna az elsőnek lennem aki idejön vele. - válaszoltam sértődötten mikor megálltam előtte. - Hol van most?

-Bent, most beszél az orvossal. Elvileg most fogja megtudni hogy mi a baja.

-Nekem miért nem szóltatok? - néztem rá szomorúan miközben lerogytam egy székre. Bántott hogy én tudtam meg legutoljára.

-Nem akartunk felzaklatni, de úgy is elmondtuk volna ha valami komoly. - ingatta fejét és leült mellém.

-Mióta van bent?

-Egy negyedórája. Ne légy türelmetlen, biztos csak mindent átbeszélnek az orvossal.

-És mi is a problémája pontosan?

-Tegnap összeesett, behoztuk, cukorbetegségre gyanakodtak, de muszáj volt valami bizonyíték, így csináltak laborvizsgálatokat. Most lett kész az eredmény.

Nyitódott az ajtó. Amber lépett ki, be is csukta maga mögött. Farmert és egy bő kék pólót viselt egy mellénnyel, arca eléggé felhőtlennek tűnt. Aztán meglátott engem, láttam rajta hogy ettől magába fojtotta a szót.

-Majd megbeszéljük. Csak mond mi van! - néztem rá könyörgően.

-Nem találtak semmit, rendben van a cukrom, nem vagyok vérszegény és a májműködésem is tökéletes. A stressztől lehetett.

Megkönnyebbültem.

-Kaptál valami gyógyszert? - kérdezte anyu.

-Nem, azt mondták csak egyszerűen kerülnöm kell a stressz helyzeteket.

Két perc néma csönd. Amber felvette táskáját a vállára.

-Na akkor menjünk. - mondta anyu és felpattant, majd elindult, mi pedig követtük.

Csöndesen vonultunk végig a kórházon, és hazafele sem szólt senki egy szót sem. Mikor megérkeztünk a lakosztályba, Ambert magammal húztam az én szobámba. Leült az ágyra, én pedig sétáltam egy kicsit előtte. Nem tudtam hogyan kezdeni, nem találtam a megfelelő szavakat.

-Miért nem mondtad el? - kérdeztem halkan.

-Van neked elég bajod. - olyan elgyötört volt a hangja.

Leültem mellé és két kezem közé szorítottam arcát, kezét karomra simította, kétségbe esetten nézett rám.

-Ilyet soha! Mindent tudni szeretnék, ha baj van, én az elsők között legyek akiknek szólsz!

-Ígérem. - bólintott halványan. - Sajnálom. Én csak nem akartalak az én problémáimmal terhelni.

-Bolond vagy? Azért lettek neked problémáid mert én rád hárítottam az enyémekből. Ez közös teher. Te annyi mindent bevállaltál a kedvemért azzal az egy estével és annak minden következményével, hogy életem végéig hálálkodnom kéne. A legkevesebb hogy ott vagyok veled amikor neked van szükséged rám.

Nyakamba borulva ölelt magához, én is szorosan dereka köré fontam karom.

-Segíteni akarok neked. Nem vagy egyedül. - motyogtam hajába, ő pedig csak csöndesen bólogatott. Először nem is vettem észre, de amikor elkezdett szipogni, rájöttem hogy sír. - Jaj ne sírj, ezt nem azért mondtam mert haragszom rád vagy ilyesmi.

-Tudom. Én csak...

Nagyokat nyelt hogy beszélni tudjon, még mindig öleltem, nem voltam képes elengedni.

-Csak még sosem mondott nekem senki ilyet. Nem volt még egyetlen olyan barátom sem akire így számíthattam. De barátnőm sincs ilyen. - nyöszörögte.

-De én most már itt vagyok.

Lassan simogattam hátát, próbáltam megnyugtatni.

-Na? Megnyugodtál már? - hajoltam el tőle és letöröltem könnyeit arcáról. Halványan bólintott.

Kopogtak az ajtón, Scooter lépett be.

-Nem akarok zavarni fiatalok, de 10 perc múlva indulnunk kéne.

-Oké. - mondtam, azzal ő ki is ment.

Amber törölgette még egy kicsit szemeit, már vörösek voltak.

-A lényeg, hogy mostantól vigyázok arra, hogy ne stresszeljelek.

Halkan elnevette magát, szipogott még egy kicsit aztán összeszedte magát, és már indultunk is.

-Amúgy hova is megyünk? - kérdeztem miközben anyura vártunk az ajtóban.

-Dedikálás! - mondta ünnepélyes hangnemben Kenny.

Máris fáradtnak éreztem magam, amikor eszembe jutott a hatalmas tömeg ami rám várhat...

#43.

Nagyon sajnálom hogy eltűntem, tényleg. Az a helyzet, hogy ez az október eléggé zavaros. Avatónk van és az osztály háromnegyedére nem lehet számítani, így nagyjából én meg pár lány szervezünk mindent, nagyon stresszes minden nap levezényelni a próbákat és este kigondolni a folytatást. Jegyek terén elég rosszul állok, ez az angliai utazás betett a tananyagba, mert kb sorra írtunk 1-es töri dogát, mert nem tudtuk mit is kéne tudnunk :D de no para, nem kaptam tiltást :) megpróbálok mindenhol jól teljesíteni, de elég nehéz mindenkinek megfelelni. A lényeg hogy meghoztam végre az új részt :) remélem tetszik! komizzatok :)

Azt hinné az ember, miután egy órán át vízi csatázott kimerülten fog bedőlni az ágyba és álomba merülni. Nálam ez kicsit sem így történt.

Justin lélegzése már jó ideje egyenletes szuszogásnak hatott mögöttem, én pedig még mindig éberen bámultam a szemközti falat. Csak néztem az ürességet arra várva történik valami, vagy esetleg elalszom végre, de semmi.

Hajamból kitéptem a gumit és a csuklómra tettem. Már fájt a fejem. Óvatosan leemeltem Justin kezét a derekamról és az ágyra tettem. Felültem lassan, minél halkabban, majd felálltam és kimentem a szobából.

Kint leültem a kanapéra és folytattam azt, amit bent elkezdtem. Bámultam ki a fejemből. Még sosem éreztem magam ennyire ébernek. Akár cigánykereket is tudtam volna hányni pedig 2 perce még az ágyban gubbasztottam.

Mikor két kéz simult nyakam köré hihetetlenül megijedtem, mert a csendben semmit sem hallottam, sem lépéseket vagy egyéb mást, váratlanul ért.

-Mi a baj? - suttogta fülembe.

A hangja hallatán máris ellazultam.

-Nem tudok aludni. - suttogtam vissza és oldalra döntöttem fejemet hogy állát vállamra tehesse.

-És mit szeretnél csinálni? - hangja rekedt volt, nyilván az előbb kelt fel, mert amikor kijöttem még aludt.

-Nem tudom. Csak vagyok magamnak. - válaszoltam halkan.

Lágyan belepuszilt nyakamba, kirázott a hideg. Kezemet végigsimítottam karján.

-Gyere. - megfogta a kezemet és felállított. Visszahúzott a szobába, és bezárta az ajtót.

Justin szemszöge:

Nem bírtam ellenállni Ambernek. Még ilyen teljesen natúr kinézettel, kócos hajjal is annyira ellenállhatatlan volt. És bármennyire is voltam fáradt vagy álmos, muszáj volt vele lennem, nem bírtam.

Amint bezártam az ajtót már a másik karommal közel is húztam magamhoz. Úgy csókoltam mintha az lenne az utolsó pillanatunk együtt. Mintha akkor fognám utoljára kezét és ölelném derekát.

Óvatosan nyúltam arcához és simítottam végig rajta.

-Olyan aranyos hogy ilyen óvatos vagy. - mondta mosolyogva.

-Vigyáznom kell rád, te vagy a legnagyobb kincsem. - suttogtam ajkába.

Nem tudom mikor lettem ilyen érzelmes, de rossz nem származhat belőle.

-Ugyan miért? - kérdezte kacéran.

-Ki tudja milyen veszélyek leselkednek a nagy világban. Nekem kell vigyáznom a barátnőmre. Ezt senki sem teszi meg helyettem és nem is várom el senkitől.

-Csakugyan?

-Igen. Mert felbecsülhetetlen az amikor én tarthatom kezeimben.

Na ez tényleg elég érzelmes volt, de tényleg így gondoltam.

Nagyon szerettem Ambert és ezen semmi sem tudott változtatni. Ő volt az első olyan barátnőm akiben egyenértékű társra találtam és nem volt szabad elengednem. É lehet hogy kicsit megváltoztam a vele töltött idő alatt de ez semmiképpen sem volt mondható rossz értelemben.

Az hogy van valaki akire vigyázni akarok és akit szeretek, nem lehet rossz. Semmi sem lehet rossz Amberrel kapcsolatban.

Egy óra beszélgetés után már Ambernek is megjött a kedve az alváshoz, így végre lefeküdtünk.

Mikor reggel felkeltem, Amber nem volt mellettem. Kipattantam az ágyból és kimentem.

Senki sem volt kint. Még a tévé sem ment, egy lélek sem volt a konyhában sem.

Ittam egy pohár vizet majd leültem a kanapéra.

Scooter robbant ki a másik szobából.

-Hé kölyök! Felébredtél?

Egy kicsit zavarodott volt, mintha falazni akarna valamit.

-Hol vannak a többiek? - kérdeztem ásítozva.

-Pattienek és Ambernek.. csajos programjuk akadt, egy kis kikapcsolódás.. vagy valami ilyesmi. Nem tudom, nem avattak be.

-Kenny?

-Fánkért.

-És mi a mai program?

-Szabadnap nagyfiú. Sok volt ez mostanában. Mit szeretnél csinálni? Elmehetünk vásárolni ha szeretnél. - csapta össze két tenyerét.

-Nekem megfelel. - bólintottam.

Gyorsan felöltöztem, rendbe hoztam magam és már indultunk is. Addigra már Kenny is visszajött így elindult a férfi szekció, ha már a lányoknak külön programjuk volt. Másrészt örültem hogy anyu és Amber ilyen jóba lettek.

Elmentünk egy közeli plázába és próbáltunk minél kisebb feltűnést kelteni. Csak bóklásztunk. Beugrottunk pár elég jó üzletbe, vásároltunk, Kenny hozta a formáját és mindenhol megtalálta a legrosszabb ruhákat. A kedvencem egy rózsaszín póló volt, amire az volt írva, hogy "I will not keep calm and you can fuck off". Durva lett volna megvenni.

Délben elmentünk kajálni egy étterembe, délután pedig be kellett szaladnom a stúdióba aláírni valami papírokat.

És ez a szabad nap is gyorsan eltelt. Mindig így van. Ha kötelességem van, olyan lassan telnek a percek, bezzeg amikor szabadságon vagyok, repül minden óra.

Hatra már a hotelban voltunk. Anyu is már ott volt, de Amber sehol sem volt.

-Ambert hol hagytad anyu? - kérdeztem miközben lehuppantam mellé a kanapéra.

-Ó, otthon van, Ryan végre haza engedte. - úgy mondta mintha nem is figyelne rám, csak bámulta az újságot, de közben kicsit idegesen gyűrögette a szélét.

-Akkor felhívom. - elkezdtem kutatni a zsebemben a telefonom után de anyu hirtelen elkapta a kezemet.

-Hagyd! Lehet hogy alszik, elég fáradt volt ma egész... nap.

-Jó, ha ez ennyire felzaklat akkor nem hívom fel. - emeltem fel a kezemet a levegőbe. Úgy rátámadt mintha gyilkolni készültem volna.

Bementem a szobámba és inkább ott néztem a tévét.

De nem bírtam tovább. Csak nem harapja le a fejemet Amber ha felébresztem, és már tegnap este óta nem hallottam a hangját.

Tárcsáztam, kicsöngött.

És csak csörgött, csörgött és csörgött. Nem vette fel így hát kinyomtam. 10 perc múlva újra próbálkoztam, de nem vette fel ismét. Írtam neki egy sms-t inkább, hátha csak nem hallotta a csörgést, majd válaszol a szövegre.

"merre jársz? rég hallottam felőled. szeretlek <3"

Vártam hogy válaszoljon de semmi. Nem jött semmi egy órán keresztül, próbáltam többször is hívni, de semmi.

Azt gondoltam biztos elugrott valahova és otthon hagyta a telefonját, így nem próbálkoztam tovább.

Már eléggé kajás voltam, így kimentem egy szendvicsért. Anyut már nem találtam.

-Hé Scoo, anyu hova lett?

-Elugrott .. valahova. Nem mondta hova, csak hogy majd jön. - rázta fejét miközben a telefonjával babrált. Vállat rántottam és elkezdtem enni.

Az este Amber nélkül hihetetlenül lassan telt. Továbbra is vártam, hogy esetleg visszahív, vagy visszaír de semmi. Küldtem a további üzeneteket.

Tízkor elkezdődött egy jó horror így egy tél popcorn társaságával befeküdtem a tévé elé. Negyed tizenegykor aztán üzenetem jött. Amber volt az végre.

"bocsánat hogy eltűntem, dolgom volt. holnap találkozunk szeretlek <3"

Nyugodtabb lettem az üzenet után, mert tudtam hogy minden rendben van. A holnapra várakozva aludtam el aznap este..

#42.

-Nem hiszem el hogy lefizetted azt a takarító srácot hogy itt maradhassunk. - csóváltam rosszallóan a fejem miközben azt néztem ahogyan Justin játszott a habbal a víz tetején.

-Ugyan, vedd úgy, mint egy plusz szolgáltatást, amit a szálloda nyújt. Ne mond hogy nem élvezed az esti fürdőzést. - komiszan felvonta egyik szemöldökét és közelebb úszott hozzám.

-Akkor is, ez olyan.. olyan... - nem találtam a megfelelő szót.

-Milyen volt?

-Olyan fekete! - hát nem a legjobb...

-Fekete? - kérdezett vissza meglepett arccal.

-Tudod, vannak a fekete munkások, akik törvényen kívül dolgoznak. Na most mi szabályon kívül lubickolunk itt. - magyaráztam az elképzelésemet.

-Értem mire gondolsz, de inkább vessük el. Legyen ez inkább egy olyan szolgáltatás, amit azért kapok mert az vagyok aki. - diadalmas vigyor terült el az arcán hogy ki tudta hozni a beszélgetésből, hogy milyen király is hogy ő Justin Bieber.

Mérgesen fújtattam egyet.

Egy ideig csak hallgattunk, a medence szűrője törte meg néha a csendet. Nem gondoltam semmi fontosra, csak úgy bambultam, de Justin valószínűleg nem ezt tette.

-Amber, valamit lassan meg kéne beszélnünk. - hangja olyan gondterhelt volt, ez aggasztott.

-Igen? És mit? - néztem rá kérdőn. A legrosszabbra számítottam, hogy megcsalt Jasmine-al, vagy akármi.

-Már nem maradunk sokáig itt. Nemsokára beindulnak a fellépések, stúdió meg minden. Nem fogok egy városban lakni, sőt, lesz hogy hetekig nem jövök ide vissza. És..

-Nem tudod hogy oldhatnánk meg hogy együtt legyünk. - fejeztem be a mondatát.

-Igen.

Újabb szünet következett, de ez már kicsit fájdalmasabb volt. Ott volt az a tehetetlenség, hogy tényleg kéne valamit tenni de nem tudjuk még mit. Mert tényleg úgy volt ahogy Justin mondta.

Ha beindul a nagy celeb élet megint már nem lesz minden ugyan olyan. Justin rengeteget fog eljárni olyan helyekre, ahova én egyáltalán nem kellek, ahova nem kísérhetem el, sokáig lesz távol, kötelezettségei lesznek amiket nem mondhat le. Nem lesznek együtt töltött délutánok, jó ha naponta egy két óra maradna magunkra. Rossz volt belegondolni, hogy meg kell hogy változzanak a dolgok.

-Én arra gondoltam, velünk jöhetnél, és segíthetnél Carinnek a ruhatár kezelésével. Így Scooter sem pattoghatna hogy az egy fő felesleges plusz.

-Carin? - gőzöm sem volt ki az a Carin.

-Scooter barátnője. Nemsokára ő is csatlakozik hozzánk, ő kezeli a ruhatárat. Sokszor panaszkodik hogy egyedül nehéz átlátnia ennyi ugyanolyan ruhát, segíthetnél neki.

Ahogy elmagyarázta, egész jó ötletnek tűnt.

-Nem akarok ünneprontó, vagy pesszimista lenni, de Augusztus végén vissza kell mennem anyához, hogy kijárjam az iskolát. Azért annyira lázadó mégsem vagyok hogy otthagyjam.

-Tudom, tudom, de talán megoldhatnánk, hogy te is magántanuló legyél mint én.

-Nem hinném hogy jó ötlet lenne. - húztam el a számat.

-De miért?

-Justin én nem igazán vagyok azon a szinten mint te. sokkal többet tudsz, a jegyeid is jobbak, nem lenne jó ha összekerülnénk.

-A magántanár tudna velünk külön is foglalkozni. - vetette fel az ötletet.

-Tudod mit? inkább most még ne gondoljunk erre.

Aprót bólintott és a vizet bámulta.

-De.. - mosoly terült el az arcomon - örülök hogy te ennyire előre tervezel.

-Még szép! Most nagyon biztos vagyok a dolgokban. - kacsintott és felém fordult. Átölelte derekamat és közel húzott magához. - Főleg hogy rólad van szó. - homlokát az enyémnek támasztotta és ajkai már szinte az én számat súrolták miközben kimondta a szavakat, majd végül lassú, halvány csókot adott nekem.

Tudtam hogy nem fogja hevesség nélkül kibírni, így inkább elkezdett követelőző lenni. Egyre erőteljesebb lett, én pedig ugyanúgy viszonoztam. Olyan szorosan ölelt, hogy egy gyufaszál sem tudott volna beférni a karja és az oldalam közé, én nyakába kapaszkodtam.

-Nagy levegő. - nyögte mikor hirtelen megszakította csókunkat.

Gyorsan beszívtam annyi levegőt amennyi csak a tüdőmbe fért, a következő pillanatban már a víz alatt voltam, de Justin ugyanonnan folytatta ahol abbahagytuk a felszínen.

Egy perc után már nem kaptam levegőt, muszáj volt felmennem a felszínre.

Lihegve kapkodtam oxigén után, már azt hittem megfulladok. Justin nem eresztett, de én sem őt. Fejemet lassan ráhajtottam vállára, ő adott egy halvány puszit a nyakamra.

-Ideje lenne nemsokára esetleg aludni menni. - mondtam csöndesen de nem mozdultam.

-Talán.

Egy ideig még ácsorogtunk ott a langyos vízben aztán én kezdtem el először lehámozni magamról a karjait. Egyik kezét megfogtam és ujjainkat összekulcsoltuk.

Elszedtünk két törölközőt, használatuk után odahajtottuk őket a pultra, összeszedtük a ruháinkat, felöltöztünk és elindultunk felfelé.

Mivel nekem vizes volt mind a melltartóm, mind a bugyim, így a ruhám is kezdett átázni, Justinnak is a gatyája a boxerétől, így gyorsan feliszkoltunk. Halkan bezártuk magunk mögött az ajtót és belopóztunk a szobába. Mindketten átöltöztünk, a vizes cuccokat pedig kiterítettük a szárítóra.

-Mondtam már milyen jó alakod van? - suttogta a fülembe miközben megtöröltem a hajam a tükör előtt állva, ő pedig hátulról ölelt.

-Hát, nem is tudom.

-Akkor most mondom. Gyönyörű alakod van, nem is értem miért nem vittelek még el eddig strandra. Ja tudom, nem akartam hogy más is lássa a tökéletességedet.

-Na mi ez a bók áradat? - kuncogtam fel.

-Csak úgy jött. - motyogta nyakamba.

Ledobtam a törölközőt és visszamentem a szobába, Justin is követett. Bebújtunk a takaró alá.

Gondoltam szórakozok vele egy kicsit, így az ágy legszélére húzódtam, neki háttal. Amint ezt észrevette, gyanakvóan ült fel.

-Mi az? Máris olyanok vagyunk mint valami elhidegülő félben lévő középkorú házaspár? - kérdezte felháborodottan.

Nem bírtam tovább, hangosan felnevettem.

-Csak viccelteeeem. - bújtam oda a mellkasához.

-Na azért. - mondta nyugodtan és átölelt.